Molnár Tamást beválasztották a FINA sportolói bizottságába

Fotó: MTI / Kovács Anikó

-

A háromszoros olimpiai bajnok pólóst a FINA Büro budapesti ülésén választották be a bizottságba. A korábbi center show-t csinálna a pólóból.


A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) honlapjának beszámolója szerint a FINA Büró Budapesten zajló ülésén döntöttek arról, hogy a 40 éves sportvezető – aki tagja az MVLSZ elnökségének, illetve a játékvezetői bizottság vezetője – bekerült a bizottságba.


A korábbi kiváló center beválasztásában szerepet játszott, hogy 2014 novemberében részt vett a „Sportolók a FINA-sportágakról” elnevezésű katari tanácskozáson, s osztotta meg nézeteit a vizes sportágak, ezen belül a vízilabda jövőjéről. Ezen az eseményen hangsúlyozta, hogy a játék megreformálása már kevés, show-ra, látványosságra van szükség, ugyanis a sport már a szórakoztatóipar része.


Molnár Tamás (középen) már otthonosan mozog a sportdiplomácia világában is


Hozzátette, a vízilabdának óriási segítséget nyújt a korábban lenézett női szakág, amelynek jelenlegi fejlődése sokkal látványosabb, ráadásul ellentétben az európaiak által uralt férfimezőnnyel, itt négy kontinensről kerülnek ki a világversenyek érmesei. Molnár Tamás szerint még jobban kell támogatni a női pólót, mert nagyon sokat lendíthet a vízilabdán, ha a hölgyvízilabdának köszönhetően amerikai, kanadai, ausztrál és kínai cégek állnak a sportág mellé.

Ez a döntés azt mutatja, nemcsak kötelezően mondták azt a jelenlevők Dohában, hogy jól látom a sportág helyzetét. Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója is támogatásáról biztosított, én pedig igyekszem majd ezen a területen is jól végezni a feladatomat” – fogalmazott Molnár Tamás.