Mit tud Tom Cruise, amit más nem?

Fotó: AFP / YOSHIKAZU TSUNO

-

A földkerekség legnagyobb sztárja vagy fogpasztamosolyú félbolond? Színésznek tehetségesebb, vagy üzletembernek? Miért beszélünk róla legalább huszonöt éve? A Mission: Impossible – Titkos nemzet premierje apropóján összeszedtük a legizgalmasabb kérdéseket Tom Cruise-zal kapcsolatban, és meg is válaszoltuk őket.


Még mindig Tom Cruise a legnagyobb hollywoodi sztár?

A legnagyobb brit mozimagazin, az Empire tavaly tavasszal ünnepelte alapításának 25. évfordulóját. A májusi lapszámban Tom Cruise-zal készítettek nagyinterjút, és a címlapfotón is ő szerepelt. A szerkesztők azt írták a bevezetőben, hogy szerintük Cruise lehetne az emblémája Hollywood utóbbi negyedszázadának, ő ennek az időszaknak a legmeghatározóbb sztárja, ezért akarták vele ünnepelni a jubileumot.



Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy még mindig Cruise a legnagyobb. A csúcson valójában a kétezres évek elején volt. Akkoriban nemcsak, hogy nagyon sikeresek voltak a filmjei anyagilag (2000-ben az M:I 2 a harmadik legnézettebb film volt Amerikában, és a 2002-es Különvélemény is jól ment), de Oscarra is jelölték a Magnóliában nyújtott alakításáért. Tehát Cruise nemcsak közönségvonzó blockbusterekben szerepelt, hanem szerzői rendezők is számoltak vele: Paul Thomas Andersonon kívül forgatott Stanley Kubrickkal (Tágra zárt szemek, 1999) és Michael Mann-nel (Collateral - A halál záloga, 2004) is.


Tom Cruise a Magnóliában


A Steven Spielberg rendezte Világok harcát (2005) már kevésbé szerették a kritikusok, de a pénztáraknál nagyon jól teljesített, közel 600 millió dolláros bevételével a negyedik legnézettebb film volt világszerte abban az évben. A bajok ezután kezdődtek: az M:I 3 bevétele elmaradt a várakozásoktól – máig ez a sorozat legkevésbé sikeres darabja, biztos, hogy a Titkos nemzet (kritikánk) is több pénzt fog termelni –, a Valkűr kínos bukás volt, és a Kéjjel-nappal sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az egyetlen igazán sikeresnek nevezhető Cruise-film ebből az időszakból a Trópusi vihar, de abba a sztár csak egy cameóra ugrott be – legalább a humorérzékét megcsillanthatta.


Tom Cruise és Matthew McConaughey a Trópusi viharban


Az utóbbi tíz évben Cruise filmjei közül csak a Mission: Impossible-filmek hoztak igazán nagy pénzt. Két, egyébként elég jól sikerült sci-fije, a Feledés és A holnap határa csak a tengerentúli bevételek miatt volt sikeresnek nevezhető, a Mindörökké rock viszont minden tekintetben megbukott – igaz, a sztár ebben csak mellékszereplő volt.



Ugyanakkor, ha a filmjei sikeresek, jórészt miatta azok: Cruise neve virít a plakátokon, ő vonzza be az embereket a moziba. Nem vállal szerepet olyan franchise-ban, amelybe nem ő lehelt életet – a képregény-adaptációkat például messzire elkerüli. Az utóbbi években a Marvel-filmek termelték a legtöbb pénzt, de azokat nem a sztárok miatt nézi a közönség. Egyedül Robert Downey Jr. jelenthet kivételt, aki akkor vállalta el Vasember szerepét, mikor a Marvel filmes univerzuma még nem épült ki, emiatt máig rengeteg pénzt keres minden Bosszúállók-filmmel, akkor is, ha valójában csak mellékszereplő bennük.

Szóval, ha nem is Cruise ma már a legnagyobb sztár – Downey Jr. mellett még Brad Pitt mellett is lehetne érvelni – az biztos, hogy továbbra is az élvonalban van.


Biztos, hogy kellett egy ötödik Mission: Impossible? Több is lesz?

Az M:I sorozat a kezdetektől Cruise saját projektje volt. Az 1996-os első rész volt a sztár legelső produceri munkája, a folytatásokban pedig egyre határozottabban érvényesítette az akaratát. A Titkos nemzetet levezénylő Christopher McQuarrie már kifejezetten Cruise házi rendezőjének tekinthető, a sztár a Jack Reacher után szívesen dolgozott újra vele. Mindegy, ki rendezi az M:I-ket, biztosak lehetünk benne, hogy Tom Cruise a sorozat első számú alkotója.


Mission: Impossible - Titkos nemzet

Tom Cruise és Jeremy Renner a Mission: Impossible - Titkos nemzetben


Nem mellesleg a színész még mindig az M:I-filmekkel keresi a legtöbb pénzt. Ellentétben a többi szerepével, ezekért már a bemutató előtt óriási összeget, 30-40 millió dollárt kap. Cruise fizetésének nagy részét általában a bevétel bizonyos százaléka teszi ki, a Mission: Impossible-mozikkal viszont biztosra megy.

Ezért sem lephet meg senkit, hogy Cruise már be is jelentette a folytatást. A Titkos nemzet nagyon jól, 55,5 millió dolláros első hétvégi bevétellel indult Amerikában. Az elmúlt hetekben két másik filmet is bemutattak, amely elsősorban a főszereplő sztárok népszerűségére épített, de az Adam Sandler-féle Pixel és az Arnold Schwarzeneggert csatasorba állító Terminator: Genisys is csalódást keltő, 25 millió dollár körüli bevétellel nyitott. Ez is azt mutatja, hogy Cruise annak a kevés sztárnak az egyike, akiknek már a neve elég lehet a sikerhez.

Tom Cruise a M:I 5 promóciós körútján, Bécsben:



És miért nem rendez végre egy filmet?

Cruise 1993-ban rendezett egy epizódot a teljesen elfeledett Bukott angyalok című tévésorozatból, de azóta sem kísérletezett a rendezéssel. Úgy tűnik, alkotói ambícióit kielégíti a producerkedés, de a színészi munkáival is reflektál az őt izgató problémákra. Talán nem véletlen, hogy a Feledés és A holnap határa főhőse egyaránt azzal szembesül, hogy feláldozható és felcserélhető, csupán egy hatalmas gépezet alkotóeleme. Mindkét film alaphelyzete pontosan tükrözi Cruise dilemmáját megingó sztárstátuszáról.


oblivion

Tom Cruise és klónja a Feledésben


Az ilyen jellegű reflexió korábban sem volt idegen tőle: mikor a kilencvenes évek végére ő lett a húszmillió dolláros mosolyú fiú, olyan szerepeket kezdett vállalni, amelyekben eltakarta vagy elcsúfította az arcát, jelezve, hogy nem csak a külseje miatt méltó a figyelemre.

Ezen kívül színészként is vannak olyan „szerzői jegyei”, amelyekről inkább rendezők esetében szokás beszélni. A leghíresebb ezek közül, hogy valóban maga csinálja a kaszkadőrjeleneteit. Az új Mission: Impossible rendezője is arról beszélt egy interjúban, hogy a filmet nyitó repülőgépes akciójelenet forgatása közben végig azon parázott, ő lesz az a szerencsétlen, aki kinyírja Tom Cruise-t. De a sztár ragaszkodott hozzá, hogy ő legyen ott a gépszárnyon, McQuarrie pedig nem mert nemet mondani neki.


tom cruise és christopher mcquarrie

Tom Cruise és Christopher McQuarrie


Most épp mi a helyzet Cruise magánéletével?

Ez a régebben forró téma mostanában már kicsit kevésbé van előtérben. Mióta elvált Katie Holmestól, a színész nem sztárokkal jár. A leghíresebb, akivel összeboronálták a pletykalapok, Olga Kurylenko volt, vele a Feledésben játszott együtt. Az M:I 5 forgatása alatt állítólag az asszisztensével, Emily Thomasszal jött össze, de ezt mindketten cáfolták.

Cruise párválasztásába szcientológusként állítólag a vallási szervezet is beleszól. Több cikk szerint Katie Holmesszal való kapcsolatához is az egyház vezetőinek áldását kérte, és korábban is felröppentek olyan pletykák, hogy a szcientológusok igyekeznek barátnőt találni neki.



A nagy port kavart Going Clear: Scientology and the Prison of Belief című dokumentumfilmben elmesélik, hogy Nicole Kidmannel történt szakítása után a szcientológusok a később a Homelanddel ismertté vált Nazanin Boniadit nézték ki Cruise új barátnőjének, a haját is olyan árnyalatúra festették, ami a legjobban bejön a sztárnak. A kapcsolatból ennek ellenére nem lett semmi.

Vallásáról és párkapcsolati témákról viszont Cruise nem hajlandó beszélni mostanában a médiának, és még Jon Stewart sem kérdezte ezekről a Daily Show-ban, amiért a műsorvezető meg is kapta a magáét a Going Clear rendezőjétől. A hivatalos álláspont szerint Cruise jelenleg egyedülálló.


tom cruise suri

A sztár a kislányával, Surival 2012-ben


Mit is jelent az, hogy Cruise szcientológus?

A sztár mindig is a vallása miatt kapta a legtöbb kritikát a sajtóban, bár megoszlanak a vélemények arról, hogy az egyház tagjai mennyire veszik komolyan L. Ron Hubbard zavaros sci-fi ideológiáját. Annyi biztos, hogy a szcientológusok vezetői igen nagy befolyással bírnak Hollywoodban, és Cruise pályáját is a kilencvenes évektől egyengették.

A Going Clearben arról is szó esik, hogy Cruise sokáig a szcientológia nagyköveteként tevékenykedett, és szerte a világban népszerűsítette az egyházat. Elkötelezettsége miatt sokan egyszerűen őrültnek nézik a színészt, amiben az alábbi videó alapján lehet is valami: az interjúban a sztár arról beszél, miért hisz a szcientológiában. Nyugtalanító kacajába érdemes belehallgatni 4:20-tól.



Újabban viszont Cruise egyre kevesebbet beszél a szcientológiáról. Egyes hírek szerint távolodóban van az egyháztól, méghozzá kilencéves lánya, Suri miatt. Mivel Katie Holmes nem szcientológusként neveli Surit, Cruise nagyon keveset találkozhat vele. A sztár állítólag mostanában elégelte meg ezt, és hajlik rá, hogy a lányát válassza a szcientológia helyett. De mint oly sok mindenről a szcientológiával kapcsolatban, erről az ügyről sem lehet pontos információkat tudni.


Kövesd a VS.hu kultúrrovatát a Facebookon is!