Mit tegyünk, ha semmit sem tehetünk? Vitaindító menekültügyben

Kovács Áron

Régen volt utoljára, hogy egy téma annyira eluralja a teljes magyar nyilvánosságot, mint most a menekültkrízis. A magyar közélet sajátosságai, a leegyszerűsítés, a fekete-fehér gondolkodás és a más véleménnyel szembeni végtelen türelmetlenség itt jobban megmutatkozik, mint valaha.


Óriási különbségek vannak már a helyzet megítélésében is. Az egyik nézet szerint a világ változik, a migráció egyszerűen a globalizáció egyik következménye, amihez alkalmazkodni kell, hasznunkra fordítani a friss, fiatal munkaerőt az öregedő Európában. A szkeptikusok szerint viszont a menekültek és illegális migránsok nem lesznek képesek integrálódni (az asszimiláció szót már senki nem használja), és olyan feszültségeket hoznak magukkal, amiket Európa országai nem tudnak kezelni.

A bevándorlásellenes nézőpont szerint az öreg kontinens épp felszámolja önmagát, elveszíti identitását, hiszen néhány évtizeden belül számos városban, országban többségbe kerülhetnek a muszlim bevándorlók, illetve leszármazottaik. Mások szerint nincs ezzel, baj, sőt, még jó is. Ennek képviselője volt az idén elhunyt német szociológus, Ulrich Beck, aki szerint túl nagy felhajtást csinálunk az identitás kérdéséből, ami szükségszerűen kirekesztő. Úgy fogalmazott: „a holnap Európája vagy megnyílik a többi kultúra előtt, vagy semmi nem lesz belőle”.

Valahol ebben a nézetkülönbségben gyökereznek a jelenlegi menekültkrízis kezelésnek kísérletei is. A kvótarendszer ötlete eleve abból indul ki, hogy a menekülthullámot nem lehet, esetleg nem is szabad megállítani az EU határain, csak a kezelésére kellene valamiféle logisztikai megoldást találni. Az ellenzők érvei kétfélék: az első csoportba tartoznak, akik úgy vélik, őket ez őket nem érinti, és nem is szeretnének ezzel foglalkozni. A másik halmazban áll Orbán Viktor, aki úgy hiszi, hogy meg lehet állítani a menekülteket.


A Keleti pályaudvarnál, az M1-es autópályán, majd a valamiért gyűjtőpontnak csúfolt röszkei kukoricásban történt események viszont azt mutatják, hogy a magyar hatóságok is elérték teljesítőképességük határait. A magyar rendőrök és hivatalnokok egy ideig próbáltak a szabályok szerint eljárni, de aztán lényegében feladták: kiengedték Ausztria felé a Budapesten feltorlódott embereket, és a déli határ mellett is az vált gyakorlattá, hogy a menekültek regisztráció nélkül jutnak tovább. A keddtől érvénybe lévő szigorú törvényi szabályozás ugyan új helyzetet teremt, de továbbra sem látszik, hogy mi lesz a sorsa a várhatóan tömegével kiutasított menekülteknek, hiszen Szerbia sem akarja visszafogadni őket.

Az jól látható, hogy a magyar kormány annak ellenére sem készült fel igazán a menekültkrízisre, hogy hónapok óta ez a téma uralja a közbeszédet. A plakátkampány nem állított meg senkit, és kérdéses az is, hogy a kerítés hatásos lesz-e. A szervezetlenség mellékhatása, hogy a nemzetközi médiában az egész eseménysornak egy olyan lenyomata jelenik meg, amely szerint Magyarországon rosszul bánnak a menedékkérőkkel, akiknek nincs más választásuk, mint tovább menekülni. Ez olyan sötét képet fest az országról, hogy sokszor már azokat is felháborítja, akik amúgy nem barátai a magyar kormánynak.

A magyar társadalmat nagyjából a hagyományos jobb-bal törésvonal mentén osztja meg a menekültkérdés, de már nem csak a pártokat és azok elszánt követőit, hanem lényegében mindenkit. Az egyik oldal hordákat lát, akiktől meg kell védeni az országot. A másik oldalon az emberi jogi felfogás vált kizárólagossá, megfeledkezve arról, hogy vannak szabályok, amiket be kellene tartani, már csak a menekültek érdekében is. És persze, jó szokás szerint a két fél kölcsönösen gyűlöli egymást, most talán még jobban, mint valaha.

És egyelőre nem is látszik a vége, a határ lezárása biztosan csak felkorbácsolja majd az indulatokat. A VS.hu mindenesetre megpróbál olyan véleményeket összegyűjteni, amelyeket nem az indulat vezérel, hogy így az olvasók is teljesebb, tisztább képet kaphassanak a menekültválságról.


Meg kell-e állítani a menekülteket?


Igen
Nem

SZAVAZAT UTÁN