Mit nem adnánk azért, ha Gustav Klimt rajzfilmeket csinálna!

Forrás: Anilogue

-

Salma Hayek szívügyének, A Próféta című animációnak az ereje abban rejlik, hogy valóban a világ legjobb rendezőinek játékteréül szolgál. Még arra is lehetőséget ad, hogy elképzeljük, milyen lett volna, ha Gustav Klimt a rajzfilmek hőskorában él és alkot. A sztoriról viszont könnyen lemondanánk a tiszta élvezetért cserébe.


A Próféta Khalil Gibran (magyarul: Halíl Dzsibrán) libanoni író 1923-ban keletkezett és azóta negyven nyelvre lefordított, azonos című művének adaptációja. A történet szerint egy Almusztafa nevű bölcs tanító tizenkét év után hosszú utazásra készül: otthagyva Orfalisz városát, visszatérhet szülőföldjére. Még mielőtt azonban hajóra szállna, megosztja gondolatait a néppel, és pontosan 26 darab prédikációt tart az összes olyan dologról, amely az emberi létezéshez köthető, és amely értelmet ad annak. A mestert az érte rajongó emberek a halálról, a házasságról, a szenvedélyről, de az olyan profán témákról is faggatják, mint a ruházat, a házak vagy az evés és az ivás. Gibran költeménye inkább filozófiai és spirituális alkotás, semmint a klasszikus értelemben vett szépirodalmi próza.


Jóindulattal sem nevezhető cselekményben gazdag szövegnek, szinte csak tanítások egymásutánjából áll. Ez elég nagy bökkenő, ha például valaki animációt akar rendezni belőle, mert ahhoz olyan apróságokra is szükség lenne, mint mondjuk a dramaturgia.


Mustafa


A rajzfilm producere, Salma Hayek azonban nem riadt meg ettől az akadálytól, vagy ha mégis, akkor tudta, kikhez kell fordulni.

Szívügye ez a film, mert maga is libanoni felmenőkkel rendelkezik – ráadásul életében most először végre arab szerepbe bújhatott, még ha csak egy szinkron erejéig is.

Hayek rendezőnek az Oroszlán királyt is jegyző Roger Allerst kérte fel, a fontosabb szinkronszerepeket pedig magára (Kamila), Liam Neesonre (Mustafa) és a Messzi dél vadjainak főszereplő kislányára, Quvenzhané Wallisra (Almitra) osztotta.

Allers pedig a próféta különböző tanításait az eredetitől nem sokban eltérő, egyszerű történettel keretezte. A filmben Mustafát – rebellis gondolatai miatt – politikai fogolyként házi őrizetben tartják, csak bejárónője, Kamila és annak lánya, Almitra látogatja. Egy napon Mustafát elengedik a hatóságok, és lehetőséget adnak neki arra, hogy azonnal felszálljon a szülőföldjére induló hajóra. A kikötőig vezetőn úton Almitra és Orfalisz lakosai kísérik, nekik szólnak a bölcseletek.



Az összekötő sztorival – benne a nagy és csillogó szemű figurákkal, a sirályok nyelvén kommunikáló rosszcsont kislánnyal és a burleszkes jelenetekkel – az a baj, hogy talán túlságosan is gyerekközönségre szabták. Ráadásul a klasszikus Disney-ket idéző mese végig akadozik, mert a történet lineáris haladását folyton megszakítják a Gibrantól vett idézetek, így a film végére tartogatott fordulat egyszerűen elveszti jelentőségét, már nem érdekel bennünket.


Még szerencse, hogy a tanításokhoz tartozó jelenetek annál erősebbek, hiszen azokat bérbe adták nyolc kiváló, független animációs filmrendezőnek, többek közt Bill Plymtonnak, Tomm Moore-nak, a Brizzi ikreknek, Nina Paley-nek és Joan Gratznak.


Részlet Nina Paley jelenetéből


Azt már öröm nézni, ahogy ezek a szabad kezet kapott alkotók asszociálnak a próféta bölcsességeire. Absztrakt módon gondolják tovább és rajzolják meg az amúgy is meglehetősen absztrakt szöveget. Gyönyörű, valóban képzőművészeti munkák kerülnek elénk, és aki még ismeri is a rajzolókat, annak különösen szórakoztató lehet megtippelni, hogy ki melyik részért felel.


Bill Plympton kavargó vonalait, nádszálderekú, óriáskalapos nőjét és bikanyakú pasiját például ezer közül is felismerjük, de ugyanilyen sajátosak Nina Paley-nek a Land is Mine-ból ismert egyszemű, síkban ábrázolt figurái is.


Ez a Brizzi ikrek rajza


Ami viszont a legnagyobb meglepetés, és talán az egyik legjobban sikerült animáció mind közül, az Tomm Moore (Tenger dala) a Szerelem című részhez készített munkája. Esztétikai szempontból egyértelműen ez az animáció a katarzis A Prófétában.


Az amúgy is aprólékos, részletgazdag alkotásairól ismert ír rendező gyakorlatilag átvette a 19. századi osztrák festő kezének mozdulatait, és Gustav Klimt stílusában rajzolta meg a rábízott részt. A stilizált növények, a geometrikus formák, a mozaikos felületek, a sok arany együttvéve mind Klimt képeiről ismertek, még ha a figurák meg is maradtak Moore stílusában. Ez az epizód ráadásul arra is jó, hogy mostantól kezdve sajnáljuk, hogy az osztrák előd nem született egy kicsit később, és nem vált festőből rajzfilmessé; valószínűleg rajonganánk a mozgóképeiért.


Tomm Moore figurái táncolnak


A film jó eséllyel pályázik komoly díjakra, mivel a stáblistát és a vállalkozás merészségét tekintve is nagy volumenű alkotás, és természetesen aktuális: a szólásszabadság meg egyáltalán a szabadság, az elfogadás kérdéseit feszegeti. Ha pedig netán Oscart is nyerne Salma Hayek A Prófétája, az azért lenne szép diadal, mert nem egy, hanem egyszerre egy rakás független, a hollywoodi finanszírozási rendszeren kívül álló alkotó nyerne vele.


A Prófétát az Anilogue filmfesztivál keretében november 28-án, szombaton 17 órakor lehet megnézni a budapesti Uránia moziban.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!