Mit keresnek a magyar rendőrök a macedón határnál?

-

Az elképzelés szerint segítenek kiszűrni az illegális migránsokat a menekültek közül. A visegrádi négyek közös tervben gondolkodnak.


Közös rendőri segítséget nyújthatnak Macedóniának az illegális bevándorlás elleni küzdelemben a visegrádi négyek (V4). Erről Pintér Sándor beszélt vasárnap Szegeden, ahol cseh kollégájával egyeztetett. Egész pontosan így fogalmazott: Elképzelésünk, hogy közösen nyújtunk segítséget Macedóniának, hogy megfelelően tudja szűrni az illegális migránsokat a menekültek közül.”

Magyarország már technikai segítséget és képzést nyújtott a balkáni országnak. Pintér Sándor szerint később magyar rendőrök is teljesíthetnek szolgálatot Macedóniában, remélhetőleg más visegrádi országokból érkező egyenruhásokkal együtt.

Milan Chovanec cseh belügyminiszter hangsúlyozta, Csehország és Magyarország számára is fontos a schengeni övezet megőrzése. A politikus szerint Európa megértette, hogy az eddigieknél többet kell tenni az illegális migráció ellen, így a működésképtelen kvótarendszer helyett érdemi megoldásokat keres a külső határok védelmének megerősítésével, illetve az együttműködés javításával Törökországgal és más államokkal.