Mit adott nekünk a szenzációs FIFA-helyezés?

Fotó: AFP / ATTILA KISBENEDEK

-

Hogyan került történelmi csúcsra a magyar fociválogatott a világranglistán, mennyire vegyük komolyan ezt, és mi mindent olvashatunk ki belőle?


Történelmi csúcson, a 20. helyen áll a magyar fociválogatott a FIFA legfrissebb világranglistáján. Sokféleképpen értelmezhetjük ezt az eredményt, elvégre többféle rangsor is létezik a válogatottak számára, ráadásul maga a FIFA is csak 1993-ban állította össze először a listáját. Az eddigi legjobb magyar helyezés a 27. volt 2011 szeptemberében, míg a mélypontot a 87. pozíció jelentette 1996 áprilisában.


Bernd Storck kapitány csapata novemberben oda-vissza verte Norvégiát Eb-pótselejtezőn, ezzel 186 pontot gyűjtött a hónapban, a legtöbbet a világ 209 válogatottja közül – derül ki a FIFA híréből. A világ huszadik legerősebb válogatottjának lenni órási dolog, egy ilyen csapattól például nem számít bravúrnak a 16 közé kerülni egy focivébén. Kérdés, mennyire reális ez a 20. hely.


Közvetlenül a magyar válogatott mögött a következő csapatok szerepelnek a listán: Törökország, Bosznia, Mexikó, Oroszország és Franciaország. Könnyű lenne okoskodni, hogy „ezek mind laposra vernék Guzmicsékat”, ám inkább nézzük meg a legutóbbi eredményeket ellenük (az eredményeket magyar szempontból írtuk):

  • Törökország 3-1, 1-1
    (2012. október 16. és 2013. március 26., vb-selejtezők)
  • Bosznia-Hercegovina 3-1, 1-0
    (2006. szeptember 6. és 2007. szeptember 8., Eb-selejtezők)
  • Mexikó 0-2
    (2005. december 15., barátságos)
  • Oroszország 1-2, 1-1
    (2014. november 18. és 2010. március 3., barátságos meccsek)
  • Franciaország 1-2
    (2005. május 31., barátságos)

Talán meglepő, de a mérleg teljesen egyenlő (három győzelem, három vereség, két döntetlen), még csak nagyobb vereségünk sincs ellenük. Teljesen irreálisnak tehát semmiképp nem mondhatjuk a ranglistát, bár ha az Eb-n a válogatott egy csoportba kerülne a házigazda franciákkal, azért az fix egyes lenne.

A számok alapján az sem olyan különleges, hogy a válogatott kijutott az immár 24 csapatos Eb-re. 1993 óta ugyanis a nemzeti csapat átlagos FIFA-helyezése az 54. volt, ami elég világosan mutatta, hogy a létszámemeléssel és kis javulással elérheti a kvalifikációt még elcsípő másodvonal végét.


A magyar válogatott helyezése 1993 óta – Forrás: FIFA.com


De hogyan készül a ranglista?

A FIFA az egyes eredmények értékelésekor súlyozza az adott meccs tétjét, az ellenfél erejét és a regionális tényezőket is. Összességében pedig az előző négy év eredményeit veszi alapul, de egyre kisebb súllyal, tehát míg az idei eredmények szorzója egy, a négy évvel ezelőttieké már csak 0,2. A rendszer hibájának tartják, hogy a barátságos meccsek súlyozása rendkívül alacsony, ezért esetenként egyszerűen nem éri meg játszani, mert még egy győzelemmel is csak rontana a helyezésen egy-egy csapat. Másfelől legyen bármilyen szofisztikált is egy rendszer, tökéletes úgysem lesz.


Vegyük például a szintén nagy műgonddal összeállított Élő-ranglistát. Ha most a sakkozói játékerő értékelése ugrott be az olvasónak, jó helyen kapiskál: Élő Árpád sakkra kidolgozott rendszerét Bob Runyan hangszerelte át focira 1997-ben. A képlet csodás: Rn = Ro + K × (W - We), amelyben az utolsó elem a várt eredmény, amire külön képlet van: We = 1 / (10(-dr/400) + 1). Tényleg kifinomult, igaz? Ám a lényeg most a FIFA-val szembeni három eltérés: a Élő-pontozás figyelembe veszi azt is, hogy ki játszott hazai pályán, és milyen gólkülönbséggel nyert vagy veszített, összességében pedig nem négy évet értékel, hanem az elmúlt harminc meccset.


Szerencsére nekik csak nyerniük kell, nem számolgatniuk


A lázas számolgatáshoz lassan külön szuperszámítógépet lehetne építeni, mint a Galaxis útikalauz stopposoknak című regényben, ahol a végső kérdésre keresik a választ. Az eredmény tényleg majdnem ugyanaz: a könyvben 42, a magyar válogatottnál 41, tehát az Élő-ranglistán már 21 hellyel hátrébb van a csapat, mint a FIFA-nál. Kötekedni azonban továbbra is lehet. Például mögöttünk van Izland, amely csont nélkül kijutott az Eb-re a csehek, törökök és hollandok mellől, az utóbbit oda-vissza verve. Ellenben az Élő-rangsorban simán előttünk van Irán, amely ugyan Ázsiából kijutott az előző vb-re, ám ott a legtöbb, amit elért, egy Nigéria elleni 0-0 volt.


Tökéletes lista már csak azért sem létezhet, mert az erőviszonyok folyamatosan alakulnak. Ha csak az elmúlt három hónap teljesítményét néznénk, olykor még az sem jelentene semmit, elég csak a vébén még nyolcaddöntőt játszó görögökre gondolni, akik aztán szánalmas vesszőfutásba kezdtek az Eb-selejtezőkön, éppen a magyar válogatott csoportjában. Hagyjuk is most az egész ranglistásdit, úgyis van sokkal izgalmasabb módszer. Méghozzá komoly magyar sikerekkel.



Ha a foci boksz lenne

A kiütéses focivébére gondolunk. Mi lenne, ha fociban úgy születne világbajnok, mint a bokszban? A valaha volt első válogatott focimeccs (Anglia–Skócia 1872-ben) ugyan 0-0 lett, de az 1873-as visszavágót már 4-2-re megnyerte Anglia. Onnantól kezdve – akárcsak a bokszban – az a világbajnok, aki legyőzi a címvédőt, döntetlen esetén pedig nincs trónfosztás. Paul Brown angol újságíró nemcsak eljátszott ezzel a gondolattal, végig is vette szépen az egész focitörténelmet, és folyamatosan vezeti az eredményeket a nemhivatalos focivébé oldalon.


Itt tehát a mindenkori címvédő összes meccse vb-döntő, a „serleg” pedig könnyen igen valószínűtlen országokba kerülhet, elég ehhez egy rosszul sikerült barátságos meccs. Ebben a rendszerben Magyarország a 12. helyen áll, ugyanannyi címmeccset nyerve (17), mint a spanyolok. A korai idők fölényének köszönhetően Skócia vezet, majd Anglia, Argentína és Hollandia következik. A kiütéses rendszerben Grúzia, Zimbabwe és Észak-Korea is világbajnok lehetett, sőt egyszer még a Holland Antillák is (1963 márciusában, Mexikó legyőzésével). Most éppen Uruguay a bajnok, és már készül a márciusi, Brazília elleni döntőre.

Sokkal romantikusabb rendszer, mint a képletekkel meg szorzókkal operáló előzőek. De ennek is van hátránya: amikor épp nem rendeznek (igazi) vébét, akkor ott ragadhat a trófea egy-egy földrészen, mert a focimeccsek döntő többségét még mindig a kontinenseken belül rendezik.



Mi hát a tanulság, ha van egyáltalán? Van, méghozzá pszichológiai: az előkelő FIFA-helyezés kitűnő visszajelzés a válogatott számára, megmutatja, hogy nemcsak zuhanni, de emelkedni is lehet jókorákat, és igenis méltányolják az érdemi erőfeszítéseket.


Ugyanilyen fontos tanulság, hogy a jóleső visszajelzés hatóköre igencsak szűk: időben talán csak néhány hónap, az egyetlen érintettje pedig a magyar válogatott. A 20. helyezés nyilvánvalóan nem áll a magyar foci egészére, a nemzetközi kupákban siralmasan szereplő klubcsapatokra, az értelmezhetetlenül alacsony nézőszámokra, az utánpótlásképzésre (az csak hosszú évek múlva derül ki, mennyit fejlődött), az edzői kar tagjaira. Az utóbbiról most csak annyit, hogy a sikeres selejtezősorozat két letéteményese a magyar közegből már 21 évesen elpályázott Dárdai Pál, illetve a német Bernd Storck volt, míg a bajnokságot fényévekkel vezető Ferencváros edzője, Thomas Doll szintén német.

Ám a világ 20. legjobb válogatottjának lenni nagyon klassz dolog, semmiképpen nem érdemel negatív végszót. Mit jelenthet ez a bizonyos helyezés egyetlen szóval? Motivációt.


KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!