Mintha kétmillió magyar költözött volna el

Fotó: AFP / PETRAS MALUKAS

-

Litvániában a lakosság tömeges elvándorlása a parlamenti választások központi témája.


Az aktív lakosság kivándorlása és a demográfiai válság jelentette problémák uralták a választási kampányt Litvániában, ahol vasárnap tartják a 141 tagú törvényhozás megújításának első fordulóját.

A legnagyobb és legnépesebb balti állam lakossága 2001 óta 3,5 millióról napjainkra nagyjából 2,8 millióra csökkent, és a folytatást illetően sem derűlátóak az előrejelzések.

Litvánia 2004-es európai uniós csatlakozása óta nagyjából 370 ezren hagyták el az országot, s a kivándorlók csaknem fele Nagy-Britanniát választotta célállomásnak.

Mindennek fényében nem véletlen, hogy az idei kampányban pártállástól függetlenül valamennyi képviselőjelölt arra igyekszik megoldást kínálni, miként lehetne felszámolni az elvándorlás hajtóerejének számító gazdasági egyenlőtlenségeket az országban. A pártok legfőbb ígéretei közé így a fizetések megemelése és a munkahelyteremtés tartozik.

A Litván Szociáldemokrata Párt (LSDP) élén álló Algirdas Butkevičius kormányfő a minimálbér újabb emelésére tett ígéretet.

Bár a korábbi közvélemény-kutatások a kormányfő pártját tartották befutónak, egy, a munkavállalók felvételét elősegítő vitatott munkaügyi törvény miatt bizonytalanná kezd válni vezető pozíciója.


„Minden politikusnak azt kellene mondania a kivándorlóknak: bocsássák meg a közönyünket, a hibáinkat. Elűztük önöket Litvániából”

– mondta nemrég egy televíziós vitában Butkevičius egyik fő riválisa, Saulius Skvernelis volt országos rendőrfőkapitány.

A konzervatívokat vezető Gabrielius Landsbergis terve az, hogy skandináv, brit és német befektetőket csábít az országba munkahelyteremtés céljából.

„Növelnünk kell a befektetéseket a vidéki területeken. Az európai forrásokat pedig a helyi vállalatok termelésének javítására kell fordítanunk” – nyilatkozta a politikus az AFP francia hírügynökségnek.

A fővárostól alig 50 percnyi autóútra található Kaisiadorys városa a lakosok nagymértékű elvándorlásának egyik szomorú bizonyítéka. A kommunizmus bukása óta a településen élők száma 25 százalékkal, 10 ezerre csökkent, annyira, ahány litván él például a kelet-angliai Peterborough-ban.

Nagy baromfitelepeink és húsüzemeink vannak, de kénytelenek vagyunk más városokból és falvakból munkásokat alkalmazni – mondta a francia hírügynökségnek Vytenis Tomkus polgármester.

Az 50 éves virágárus, Regina Kaseliene arról beszélt, hogy a fizetések Kaisiadorysban túl alacsonyak ahhoz, hogy két gyermeke a városban maradjon.

„A lányom öt évvel ezelőtt kiment Franciaországba, a fiam pedig tavaly Norvégiába. Szeretnének hazajönni, de csak akkor, ha már elég pénzt gyűjtöttek ahhoz, hogy egy lakást vegyenek" – magyarázta.

Bár a litván gazdaság szépen helyrebillent a 2008-2009-es világgazdasági válság időszakához képest, és idén várhatóan 2,5 százalékos növekedést ér el, a havi átlagfizetés viszont alig haladja meg a nettó 600 eurót (182 ezer forintot), s az egyik legalacsonyabbnak számít az unióban, miközben a szegénységi és egyenlőtlenségi ráta továbbra is magas.

A gazdasági mutatók ugyan javulást mutatnak, de ezt csak a társadalom egy kis töredéke érzi, ami igazságtalanság érzéséhez vezet – magyarázta az AFP-nek Audra Sipaviciene, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) helyi irodájának vezetője.

Néhány elemző szerint a bevándorlás ellenőrzésére irányuló brit erőfeszítések és a bevándorlásellenes bűncselekmények nagy-britanniai megszaporodása hozzájárulhat a litván exodus feltartóztatásához.

Sipaviciene azonban azt jósolja: azok a migránsok, akik az Egyesült Királyságban való maradás mellett döntenek, elképzelhető, hogy kérik honosításukat, s ebben az esetben viszont kénytelenek lesznek lemondani litván útlevelükről.

A szociáldemokratáknak a Landsbergis-féle konzervatívok és a Skvernelist támogató balközép Zöldek és Parasztok Uniója (LGPU) a legfőbb riválisa. Az előrejelzések szerint öt másik párt is átlépheti a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.

A parlamenti választások második fordulóját október 23-án tartják.