Mint egy szocialista nagyüzem, ahol örülsz, ha valaki hozzád szól

Fotó: MTI/MTVA / Ujvári Sándor

-

Az egészségügyi szakjogász, a főorvos és a betegek sem festenek pozitív képet a magyar egészségügyről. Utóbbiak a sürgősségin irreálisan hosszú várakozási időről, félrediagnosztizált esetekről és a megfelelő tájékoztatás hiányáról panaszkodnak. Miközben folyamatosan megsértik jogaikat, bár ezt néha maguk sem veszik észre. Megnéztük, mi minden számít betegjogi sérelemnek, és hogyan lehet orvosolni.


„Az eddigi tapasztalataim alapján az orvosok nem nagyon magyaráznak el semmit, volt, hogy még a diagnózist sem közölték velem” – meséli egy beteg az egyik fővárosi szakrendelőben. Azt kérdeztük tőle és még néhány vizsgálatra várótól, hogy van-e bármilyen negatív tapasztalatuk a kórházakkal, a fekvő- vagy a járóbeteg-ellátással kapcsolatban. Kérdezősködésünk értelemszerűen nem reprezentatív kutatás volt, sokkal inkább példákat kerestünk olyan esetekre, amikor a betegek jogai sérülnek.


„Majdnem elpatkoltam, mert a fertőzéses betegségemet először tévesen, influenzaként diagnosztizálták. Gyakorlatilag az utolsó pillanatban kerültem egy másik orvoshoz, aki szerencsémre megfelelő kezelést tudott nyújtani.”

Egy beteg


Az apró bosszúságokat okozó esetektől egészen a súlyos műhibákig beszélhetünk betegjogi sérelmekről. Noha az egészségügyről szóló törvényben felsorolják az összes létező betegjogot (lásd: keretesünket), általánosságban annyit mégis érdemes megjegyezni, hogy minden olyan esetben a beteg jogsérelméről beszélhetünk, amikor az egészségügyi ellátáshoz kapcsolódóan nem szabályos, nem etikus, nem méltányos esemény történik. Azaz akkor, ha szakmailag nem helyes vagy kifejezetten elhibázott, esetleg betegbiztonsági szempontból kockázatos vagy csak emberileg zavaró, veszélyeztető eset szenvedő alanyai vagyunk.

Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) szerint az például egyértelműen betegjogi sérelemnek minősül, ha az orvos nem ad felvilágosítást az általa felírt gyógyszerről. Ahogy a VS.hu-nak megküldött válaszukban írják: ilyenkor a páciens megfelelő tájékoztatáshoz való jogát hagyja figyelmen kívül az orvos. Ugyanez a helyzet akkor is, ha nem közlik velünk a diagnózist.

Ha az orvos becsmérli a panaszainkat, nem figyel az aggodalmainkra, akkor a méltósághoz való jogunk sérül, és talán meglepő lehet, de sérül a jogunk akkor is, ha nincs szappan a rendelő mosdójában: ebben az esetben a betegbiztonsághoz való jogunkon esik csorba. (Az már más kérdés, hogy általában azért nincs szappan, mert azt ellopják a mosdóból.)


Az egészségügyről szóló törvény szerint a betegjogok közé tartozik az egészségügyi ellátáshoz való jog, az emberi méltósághoz való jog, a kapcsolattartás joga, az intézmény elhagyásának joga, a tájékoztatáshoz való jog, az önrendelkezéshez való jog, az ellátás visszautasításának joga, az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga, az orvosi titoktartáshoz való jog és olyan speciális jogok, mint például a pszichiátriai betegek jogai, a fogyatékkal élők jogai, a beteg gyermek jogai.

Túlzsúfoltság és a tájékoztatás hiánya

A megkérdezett betegek között kevesen voltak, akik nem találtak fogást az egészségügyi ellátásukon. A legtöbben a rendszer hibás működésére panaszkodtak, sokan nem értették például, hogy sürgős ellátást igénylő esetekben is miért kell néha irreálisan hosszú ideig várniuk a sürgősségin.


A balassagyarmati Kenessey Albert Kórház főigazgató főorvosa, Szabó Géza szerint is közvetetten az idő és a humánerőforrás hiánya miatt sérülnek legtöbbször a betegek jogai. A járóbeteg-ellátásban (sürgősségin, szakrendeléseken) az orvosoknak és ápolóknak gyakran jóval több beteget kell ellátniuk, mint amennyire normális munkatempó mellett kapacitásuk lenne. A túlzsúfoltságból fakadhat az ápolók vagy az orvosok türelmetlensége és esetenként a tapintatlansága: „A legtöbb beteg az egészségügyi személyzet hangnemére szokott panaszkodni” – mondja a főorvos.


„Nem egyszer tapasztaltam már, hogy az orvosok a kórházak folyosóin jól hallhatóan, a beteg érzékenységére és az orvosi titoktartásra tekintet nélkül közlik a beteggel a diagnózist.”

Egy beteg


A fekvőbeteg-ellátásban viszont leginkább a tájékoztatás hiányát kifogásolják az ápoltak: ahhoz képest, hogy egyébként mennyi információt kapnak a kezelőorvostól vagy az ápolóktól, többet szeretnének tudni az őket érintő beavatkozásról, a várható gyógyulási időről és arról, hogy a betegségüket hogyan illesszék be a saját életükbe, miként éljenek vele.


Felmondjanak-e egy ittas orvosnak, ha nem lesz, aki pótolja?

Különbség van a fővárosi kórházakban kifogásolt problémák és a vidéki intézményekben tett panaszok között is – állítja Szabó. „Vidéken sok esetben tényleg kevés az orvos, ott elsősorban ebből eredeztethetők a problémák. Jó néhány évvel ezelőtt elbocsátottam a kórházból egy szakorvos kollégát ittasság és nem etikus magatartás miatt. Utána három évig nem volt jelentkező az állására. Jogosan merült fel bennem a kérdés: azzal, hogy felmondtam neki, segítettem-e a betegeken, vagy sem? Hagyjak-e az állásában egy a szakmára alkalmatlan embert (és itt most nem a tudáshiányt értem), hogy azért mégis legyen valaki, aki legalább ellátja a betegeket, vagy mondjak fel neki, kockáztatva ezzel, hogy nem lesz jelentkező az állásra? Normál esetben ilyen döntési helyzetnek nem kellene fennállnia.” Persze az elsődleges ok itt is mindig pénzhiány.



20 beteg helyett 60-ra kell figyelnie

Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász szerint a magyar egészségügy 10-15 éve biztosan hanyatlik. Ennek egyik jelentős oka a túlhajszoltság, ami leginkább az ápolói munka romlásában érhető tetten. „Nem egy olyan esetről tudok, hogy a beteg egyszerűen kiszáradt és meghalt, mert a nővérnek nem volt ideje és energiája figyelni arra, hogy az ápolt mennyit ivott. Az sem ritka, hogy 60 beteget kell felügyelnie egy nővérnek, míg a normális szám maximum 20 lehetne. Kevés az ápoló, alacsony a fizetésük, egyre több ezért a hiba az ápolói munkában.”


A jogász kiemeli, hogy bár a hazai kórházak többségében végsőkig lestrapált emberek dolgoznak, ugyanakkor nem is áll érdekükben az egészségügyi alkalmazottaknak, hogy hozzájuk jöjjön a páciens, mert egy volumenkorlát fölött az intézmény nem kap pluszfinanszírozást a betegek után.


„Olyan, mintha az ember egy szocialista nagyüzembe menne be, ahol örül, ha valaki véletlenül hozzászól.”

Kovácsy Zsombor


Nem történt meg a rendszerváltás, nincs verseny

Kovácsy Zsombor szerint a magyar egészségügyre többnyire jellemző, hogy nem történt meg a rendszerváltás, a minőségi szolgáltatás vagy az arra való törekvés nem elsődleges feladat.


Kovácsy azt mondja, hogy a várt rendszerváltás részben az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) miatt nem valósult még meg. „Az OEP nem igazi biztosító, hanem egy állami hivatal. Az igazi biztosító ugyanis mit csinál? A biztosított érdekeit képviseli. Ha én vagyok a biztosító, magával meg csúnyán bánnak az egyik kórházban, akkor én odamegyek, és verem az asztalt: azt mondom, hogy én mint biztosító nem kötök a kórházzal szerződést, ha ez az eset még egyszer megismétlődik, vagy pedig csökkentem az adott kórház orvosainak díjazását. Az a normális biztosítói működés, ha megversenyeztetem a kórházakat. De itthon mit tud megversenyeztetni? Az OEP-et törvény kötelezi, hogy adott kórházra, adott ágyszámra, adott CT-vizsgálatra és egyebekre szerződést kössön. Nincs olyan, hogy egy kórházzal, amelyik nem nyújt minőségi szolgáltatást, nem kötök szerződést. Az OEP nem szelektálhat. Így az orvos a jobb, minőségibb szolgáltatás esetében sem fog több fizetést kapni.”


A jogász szerint az egészségügyi dolgozók érdekeltségét a minőségi szolgáltatásban az OEP mellett létező magánbiztosítók piaci jelenlétével lehetne megteremteni. Itthon azonban egy ilyen fordulatra még biztosan várni kell. Ettől függetlenül lenne rá mód, hogy a finanszírozáson vagy egyéb díjakon (díjazásokon) keresztül érzékeltessék a betegelégedettséget, ezzel ösztönözve a személyzetet arra, hogy minőségi munkát nyújtson.

De sokat lendítene ezen az orvosok, kórházak minősítésére alkalmas, nyilvános adattárak, közösségi oldalak elterjedése is. Ilyen törekvésre egyébként már van példa Magyarországon, például az ismertorvos.hu is ilyen, itt azonban intézményeket, osztályokat nem lehet értékelni.


„Édesapámat trombózissal vittük be a sürgősségire. Hosszú órákba telt, mire ránézett valaki.”

Egy beteg


Olyan a várólista, amilyen a gazdasági helyzet

Talán meglepő, de a gyakran kifogásolt várólisták tekintetében mégsem állunk olyan rosszul – állítja az általunk megkérdezett két szakember. Szabó Géza úgy látja, hogy vannak ugyan olyan beavatkozások, mint például a csípő- és térdízületi protézisműtétek, amelyeknél egyáltalán nem megnyugtató a betegek helyzete a várólisták hosszát nézve, mégis a közfinanszírozott ellátásokra Nyugat-Európában legalább ugyanannyit kell várni, mint itthon. Dániát említi, ahol pl. egy kardiológiai vizsgálatra 3 és fél hónap alatt jutnánk be.


Kovácsy is felhoz egy példát: „Angliában a 2000-es évek elején olyan hosszú várólisták voltak, hogy azt mi el sem tudjuk képzelni. Előfordult, hogy egy hónapot kellett várni, mire a beteg bekerült a házi orvosához. Azóta, persze, ésszerűsítették az ellátásokat.”

Szerinte itthon is előrelépést jelentett, hogy 2007-ben bevezették a nyilvános várólistákat, így a neten elvileg mindenki meg tudja nézni, hogy egy vizsgálatra, műtétre mennyit kell várnia (ezt egyébként a már megszüntetett, egykor Kovácsy elnökletével vezetett Egészségbiztosítási Felügyelet harcolta ki). A jogász azt mondja: az átlagos várakozási idő nem rosszabb, mint a magyar gazdaság helyzete, a várólisták hossza megfelel az ország teljesítőképességének.


Egészségügy - kórház - betegápolás


Kovácsy Zsombor úgy látja, az itthoni várólistákkal egy komoly gond van, és ugyanez a probléma a hazai kórházak felszereltségével is: „Tulajdonképpen a magyar egészségügyben minden megvan, ami a világon élvonalbeli, csak nagyon egyenetlenül. Míg az egyik kórházban világszínvonalú gépek és ellátás van, addig a másikban szánalmas az ellátás szintje. És ez még csak nem is a főváros–vidék tekintetében oszlik ketté. Ugyanez az egyenetlenség tapasztalható a várólisták esetében is, valahol ugyanarra az ellátásra egy hetet, valahol két hónapot kell várni.”


Mit tegyek, ha sérülnek a jogaim?

Panasszal az OBDK keretein belül működő betegjogi képviselőkhöz lehet fordulni. Az ország mind a hét régiójában működik képviselő, megyénként 3-4-et, illetve Budapest minden kerületében 4-et érhetünk el. Elvileg minden egészségügyi intézményben és azok honlapján is megtalálható egy tájékoztató a betegjogi képviselő elérhetőségéről, fogadóóráiról.


A képviselő meg tudja állapítani, hogy valóban történt-e jogsérelem, és ha igen, akkor az pontosan mi volt, mit lehet ellene tenni. Elejét veszi a tyúkpereknek, ugyanakkor szakszerűen képviseli a „fajsúlyos” ügyeket – fogalmaz Szabó Géza. A páciensek a képviselőnél tudnak érdeklődni, hogy vajon érdemes-e peresíteni az ügyüket, vagy jobb, ha a sérelmet házon belül intézik el.

Ezenkívül az OBDK 2014 óta hivatalból is eljárhat és javaslatot tehet abban az esetben, „ha a központ tudomására jut egy olyan tény, körülmény, intézkedés, illetve olyan mulasztás történik, amely súlyos, vagy az ellátottak nagyobb csoportját érintő betegjogi jogsérelmet okozhat”– írja az OBDK. Az intézménynek pedig 60 napon belül tájékoztatnia kell az OBDK-t az ajánlással kapcsolatos észrevételeiről.


„Mind a mai napig fáj a lábam, mert egyszer a szalagszakadásomat félrediagnosztizálták. Azt mondták, hogy ficam. Bő egy hét múlva mentem vissza az orvoshoz, mert annyira fájt és úgy meg volt dagadva, hogy nem voltam annyira biztos abban a ficamban. Ekkor már más vizsgált meg, aki rögtön észrevette a szakadást, de abból a szempontból már későn segített, hogy azóta sem tudok rendesen járni. Nem akartam a tortúra miatt ügyvédhez fordulni, ezért felkerestem a betegjogi képviselőt, ő azonban érdemben már nem igazán tudott mit tenni.”

Egy beteg


A betegjogi képviselői rendszerrel egy gond van: szankciókkal az OBDK nem élhet, jogi útra nem viheti az ügyeket, az OBDK jogvédőként nem foglalkoztathat ügyvédeket. Így – ha a panaszolt intézmény él is a javaslattal, és változtat egy kifogásolt eljáráson – a betegnek, aki elszenvedte a sérelmet, ebből már nem feltétlenül fog származni semmilyen előnye.

Teheti azonban azt is a páciens, hogy egyenesen ügyvédhez fordul, és kihagyja a képviselői rendszert. Ez esetben viszont az évekig tartó pereskedéssel és annak a költségeivel kell számolnia. 2014. március 15-ig leginkább a komoly műhibák miatt volt érdemes felkeresni egy ügyvédet, tavaly azonban az új Ptk. bevezette a sérelemdíjat. A skandináv modellen alapuló jogintézménynek köszönhetően már elvileg egy olyan kisebb ügy esetében is érdemes ügyvédhez fordulni, amelynél az elszenvedett kárt nem tudjuk bizonyítani. Elég, ha a bíróság megállapítja a sérelem tényét, például azt, hogy mondjuk sérültek a személyiséghez fűződő jogaink.



Sérelemdíj

Azonban a sérelemdíj esetében is van mit kifogásolni. A jogász szerint, míg a skandináv országokban elég, ha a páciens a kasszához fárad, és pár hét alatt megkapja a pénzét, addig nálunk egy sérelemdíjat követelő per is több évig eltarthat – igaz, a vagyoni kártérítésekhez képest még így is várhatóan rövidebb idő alatt fog véget érni egy sérelemdíjas ügy. Kovácsy azt gondolja, hogy a sérelemdíj bevezetésével eltűnhetnek az extrém nagy összegű kompenzációk is. A megítélt díjak jellemzően százezres, néhány milliós tartományban fognak mozogni, noha korábban a nem vagyoni kártérítés esetén előfordult, hogy ennél jóval nagyobb összegekhez is juthattak a felperesek.

Ezenkívül az azonos vagy hasonló sérelmekért nagyjából azonos összegű díjakat is ítélhetnek meg. „Bár lehet, hogy egy-egy kategóriában a sérelemdíj összege alacsonyabb lesz, olyan sérelmek miatt is pénzben kifejezett elégtételt kaphat a páciens, amelyekért eddig nem részesült volna kártérítésben” – teszi hozzá Kovácsy.


Nem is tudjuk, hogy sérülnek a jogaink

Kovácsy Zsombor azt mondja, hogy a hozzá forduló emberek nagy része nem is tud a sérelemdíj létezéséről. Az általunk megkérdezett betegek sem hallottak még róla, sőt a legtöbben arra sem tudtak igazán választ adni, hogy a műhibákon kívül még milyen esetekben sérülhetnek betegként a jogaik.

A jogász szerint ez részben annak köszönhető, hogy állami szinten még nem fordítanak komoly energiát a betegek tudatosságának növelésére, és valószínűleg nem is nagyon érdeke az egészségpolitikának, hogy a betegek tisztában legyenek a jogaikkal. „Mert jobb a rossz színvonalat csendben tűrő betegeket gyógyítani, mint a nagyon öntudatos betegekkel hadakozni.”

Kovácsy úgy véli, kampányokra lenne szükség. Reklámokra, közérdekű felhívásokra a tévében, rádióban, szórólapokra a kórházakban, rajzpályázatokra az iskolákban. „Mint ahogy szerintem a környezettudatosságra az utóbbi 10 évben elég nagy hangsúlyt fektetnek sikeresen, ugyanezt meg lehetne tenni a betegjogok kapcsán is” – mondja.

A tudatosságot fokozhatná az OBDK-nak az a fejlesztése is, amellyel elviekben szintén aktivizálni lehetne az embereket arra, hogy ne hunyjanak szemet semekkora fokú sérelem felett. Ez a „jó kórház” mobilalkalmazás, amelyen keresztül azonnali panaszt lehet tenni. Az applikációt március végén indították el, itt lehet letölteni.