Miniháború lett ebből: csak a mobilnet előfizetéseket mondják fel

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

-

Kovács Zoltán kormányszóvivő kettő körül nyilatkozta az MTI-nek, hogy a minisztériumok és háttérintézmények felmondják a szerződést a Telekommal, mert az szerződést bontott Ákossal. Egy óra múlva viszont az is kiderült, csak a mobilinternetes előfizetésekről van szó.


  • Ákos egy vasárnap este sugárzott interjúban beszélt arról, a nők alapvető dolga „a női princípiumot beteljesíteni, hogy, mondjuk, valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni.”
  • A Telekom szerdán bejelentette, felbontja a szponzorációs szerződését az énekessel, mert nem ért egyet a nyilatkozatával.
  • Lázár János miniszter ezt a lépést diktatórikusnak nevezte.
  • Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön bejelentette, a minisztériumok és háttérintézmények felbontják a szerződést a céggel. Az Alkotmányra hivatkozott.
  • A Telekom részvények árfolyama bezuhant, azóta ingadozik.
  • Kovács Zoltántól háromkor idézte az MTI, csak a mobilinternet-előfizetésekről van szó.
Az összes részletet ebben a cikkünkben találja.