Mindkét feketedoboz megvan, de a légi katasztrófa okát még találgatják

Fotó: MTI/AP/Egyiptomi miniszterelnök / Egyiptomi miniszterelnöki hivatal

-

A Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító feketedoboza szombaton este ért Kairóba. Az egyik a pilótafülkében elhangzottakat, a másik a repülési adatokat rögzíti. Az egyiptomi hatóságok egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat adtak ki az utolsó percekről, írja az Ahram online, Egyiptom legnagyobb hírügynökségének angol nyelvű portálja.


Hossam Kamel a polgári légi közlekedésért felelős egyiptomi miniszter azt mondta egy kairói sajtótájékoztatón, hogy az orosz utasszállító és a légi irányítás között teljesen normál mederben folyt a kommunikáció a katasztrófa előtt. A személyzet nem küldött segélykérő üzenetet sem, aztán a gép hirtelen eltűnt a radar képernyőjéről, mondta.

Ayman El-Mokadem, az egyiptomi kormány által megbízott, a baleset körülményeit kivizsgáló bizottság vezetője viszont mást mondott még korábban nap folyamán. Arról számolt be ugyanis, hogy a pilóta technikai hibát észlelt, jelentette a légi irányítóknak, és engedélyt kért, hogy a legközelebbi repülőtéren leszállhasson.

Szerinte a gép akkor zuhant le, amikor irányt változtatott, hogy leszálljon az al-arishi reptéren, a Sínai-félszigeten.

Egyiptom miniszterelnöke ugyanezen a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy biztosat csak akkor lehet majd tudni, ha a feketedobozt elemezték a szakértők.

Katonai szakértők korábban kizárták, hogy az Iszlám Állam lőtte le a gépet, és cáfolta ezt a lehetőséget az egyiptomi hadsereg szóvivője és az orosz kormány is. Azt ugyanakkor a szakértők nem tartották lehetetlennek, hogy a gépen bomba volt.

Párizsban bejelentették, hogy a francia repülésbiztonsági ügynökség (BEA) egy szakértőcsoportot küld Egyiptomba vasárnap. A mérnökök együtt fognak működni német és orosz kollégáikkal a helyszíni vizsgálatokban.

Szombaton a lezuhant repülő másodpilótájának felesége, Natalja Trukacseva az orosz NTV-nek nyilatkozva azt mondta: férje még a felszállás előtt arra panaszkodott, hogy a repülőgép műszaki állapota sok kívánnivalót hagy maga után. A gépet üzemeltető orosz légitársaság ugyanakkor azt közölte, hogy a repülő jó állapotban volt, 2014-ben elvégezték rajta az előírt műszaki karbantartási munkákat, pilótája pedig igen nagy tapasztalattal rendelkezett: 12 ezer órát repült már, ebből 3900-at a lezuhant géppel megegyező típusúakon, Airbus A321-eseken.