Mindig a Bibliához kapcsolódó régészeti leletek a legizgalmasabbak

Fotó: AFP / THOMAS COEX

-

Egy komoly régész számára két főbenjáró bűn létezik: az egyik a műtárgyhamisítás, a másik, ha valaki a Biblia történéseit be akarja bizonyítani. Interjú Grüll Tibor ókortörténésszel, a Pécsi Tudományegyetem docensével.


Mit értünk pontosan bibliai régészet alatt?


Az átlagember számára a bibliai régészet azt jelenti, hogy valami olyasmit keresünk a föld alatt, ami valamilyen módon igazolja a Bibliát. A Szentírás iránti régészeti érdeklődés magával a régészettel egyidejűleg született meg a 19. század második felében: ekkor terjedt el az a megközelítés, hogy a föld alatt lehetnek tárgyak, amelyekkel bizonyos szövegek igazolhatók. Ennek az úttörője Heinrich Schliemann volt, aki fogta magát, és a Hissarlik dombján – ahogy szokás mondani: egyik kezében Homérosszal, a másik kezében ásóval – kiásta azt a dombot, amely lényegében bizonyítja, hogy létezett egyszer egy Trója nevű település.

A Biblia iránti érdeklődés szempontjából pedig az 1820-as évekig kell visszamennünk. Egy Edward Robinson nevű angol beporoszkálta lován a Közel-Keletet, hogy a meglévő arab helynevekből kikövetkeztesse a bibliai, héber nyelvű helyneveket. Több mint ezer olyan települést talált, amely valamilyen módon a Bibliára emlékeztette őt.

Azóta él és virul a bibliai régészet?

Valójában ezt a fajta bibliai régészetet mára a tudomány teljesen félresöpörte. Ma már olyan publikációt nem talál a tudományos régészeti irodalomban, amelyben még mondjuk, „Dávid-korabeli városfalakról” írnak. Olyan van csak, hogy „késő helladikus 3C-típusú városfalak”. A bibliai történetek és a régészeti leletek közötti kapcsolatot próbálják minimalizálni, és a komoly régészek eleve szenzációhajhásznak tartják azokat a kutatókat, akik bármiféle kapcsolatot igyekeznek felfedezni a leletek és a bibliai világ között.

És tudja, milyen érdekes következménye van ennek? Amihai Mazar, aki a 90-es évek elején a jeruzsálemi Héber Egyetem régészeti tanszékének vezetője volt, mondta egyszer egy konferencián: a bibliai régészet mellőzésének az lett a következménye, hogy kivonult a pénz a régészeti feltárásokból. Most nagyon kevés pénz van feltárásokra, mert ezek nagy részét amerikai keresztények finanszírozták. Addig, amíg a „Dávid-korabeli városfalak” volt a narratíva, egy csomó keresztény ember tudta, hogy miről van szó. Mióta viszont azt mondjuk, hogy „késő helladikus 3C-típusú városfalak”, azóta öt-hat régészen kívül a kutya nem érti, hogy ez pontosan mit takar.


Grüll Tibor ókortörténész


Akkor miért kellett teljesen mellőzni a bibliai narratívát? Hiszen egy több ezer éves lelet akkor is az marad, ha máshogy hívjuk.

Ennek tudományon belüli okai vannak. Magának a Bibliának a kiszorítása a cél. Egyszerűen ma már nem engedik meg, hogy akár régészek, akár történészek tudományos vitákban bármikor is a Bibliára hivatkozzanak. Ez olyan, mint hogy ma már az evolucionizmus kritikáját sem engedik meg tudományos területen. Az Angol Tudományos Akadémia kizárja a sorai közül, aki csak felveti azt a lehetőséget, hogy az evolucionizmus nem tudományos.

Azt kell, hogy mondjam: a két tábor között – akik hisznek a Biblia történetiségében, és akik egyáltalán nem – nincsen semmilyen párbeszéd. Vannak viszont olyanok, akik igyekeznek középre húzódni.

Egyszerre hisznek is a Bibliában, meg nem is?

Ismerek olyan régészt, aki egyszerűen pénzügyi okokból próbál középen maradni, mert a Biblia történetiségének teljes tagadásával nagyon nehezen tudna pénzt szerezni az ásatásokra. Amikor Izraelben megalakult a régészet mint diszciplína, akkor nagyjából öt régész dolgozott Izraelben. Ma tudja hányan vannak? Ezerötszázan. Ennyi embernek kell pénzt, munkát adni.

Akik azonban egyáltalán nem hisznek a Bibliában, azok is bevallják, hogy azok a legizgalmasabb leletek, amelyek valamilyen módon kapcsolatban állnak a Bibliával. Azt is mindenki elismeri, hogy a Szentírás abból a szempontból egyedülálló forrás, hogy egy népnek az egész őstörténete le van írva, és azt senki sem tagadja, hogy ez a narratíva minimum több ezer éves.

Előfordul, hogy egyes régészek vallásosságuk miatt ferdítenek a leletek értelmezésében?

Előfordulhat, igen. A kérdésfeltevésiek és a válaszaik is másként alakulhatnak attól függően, hogy mi a hitük. Ilyen alapon megkülönböztetik a Bar Ilan Egyetem régészeit, amely egy nagyon vallásos, ortodox zsidó egyetem, és mondjuk a szekuláris Héber Egyetem kutatóit.


A holt-tengeri tekercsek egyik darabja


Melyek azok a feltárt tárgyi leletek, amelyek közvetlenül a Bibliában szereplő helyekre, személyekre utalnak?

Alapvetően háromféle klasszifikáció létezik. Vannak olyan források, amelyek nem köthetők a Bibliában említett személyekhez, eseményekhez. Vannak olyanok is, amelyek tágabban illusztrálják a Biblia történeti hátterét. Például a Bibliában gyakran emlegetett edomitákról a régészetnek köszönhetően már rengeteg dolgot meg tudtunk állapítani.

Ezenkívül vannak olyan leletek is, amelyek tényszerűen igazolják azt, hogy léteztek azok a dolgok, személyek, amelyek vagy akik szerepelnek a Bibliában. Mondok egy példát az Újszövetségből: a „Poncius Pilátus” felirat 1961-ben került elő. Azaz hiába tagadták sokáig a – főként kommunista – történészek Pilátus létezését, most már biztosra vehető, hogy ő valóságos személy volt, méghozzá tényleg a Júdea prefektusa címet viselte.

Aztán 1993-ban került elő Tel Danban a nevezetes, időszámításunk előtt a 7–6. században keletkezett „Dávid” felirat (arámi nyelvű, szír felirat), amellyel Dávid házára utalnak. Azóta még azok is, akik azt mondták korábban, hogy Dávid egy amolyan Rózsa Sándor- vagy Robin Hood-féle legendás szereplő volt, visszavonulót fújtak, és elismerték, hogy Dávid valóban élt.

Salamon királyról tudunk valamit?

Salamonról eddig nem került elő semmilyen régészeti vagy epigráfiai forrás (maradandó anyagra, mint a kő, bronz vagy a cserép, készült felirat, általában nem irodalmi alkotás – a szerk.).

A bibliai régészet egyik nagy hiányossága, hogy a feltárt bronzkori izraeli városokban nem kerültek elő masszív archívumok, olyanok, mint a közel-keleti városokban nagy számban. Ugaritban, Eblában, Máriban tízezrével kerültek elő ékírásos táblák. Ilyen nagy archívumok Izraelben nincsenek.

Salamonról pedig aztán az égvilágon semmilyen archívum nincsen, sem a hettita, sem az egyiptomi, sem a közel-keleti anyagban, holott a Biblia szerint Salamon mind a hettitákkal, mind az egyiptomiakkal szoros kereskedelmi kapcsolatban volt. Hogy nem találtak eddig róla forrást, annak számos oka lehet. Az egyik például az, hogy nem Salamonnak hívták. A Bibliában van egy másik neve is, a Jedidjá. Elképzelhető, hogy a források ugyan beszélnek róla, de nem azon a néven, amelyen keresték sokáig.

Igaz, hogy Dávid palotáját tárják most föl Jeruzsálemben?

Dávid palotája egy nagyon vitatott dolog. Eilat Mazar, aki jelenleg Dávid városának kiásásán dolgozik, nagyon szeretné, hogy az, amit talált, Dávid palotája legyen, de ezt szinte senki nem fogadja el.


Alagút „Dávid városában”


Jézus létezéséről minden régész meg van győződve?

Ma már Jézus létezését, mármint azt, hogy volt egy ilyen történelmi alak, nem vonják kétségbe.

Került elő valaha olyan lelet, amely közvetlenül utal rá?

Jézusra utaló tárgyi forrás tudomásom szerint még nem került elő, bár természetesen sokan a vele összefüggésbe hozott ereklyéket – például a híres torinói leplet – hiteles bizonyítéknak tartják. Viszont annál több szövegemlékünk van róla.

A torinói lepelről mit mond a tudomány?

Már konkrétan egy teljes tudományág épül a torinói lepel eredetiségének vizsgálatára, úgy hívják, hogy szindológia. Ennek ma már nagyon sok szakértője akad világszerte, akik rengeteget publikálnak róla. Azt gondolom, hogy amit nem tudtak idáig megoldani, az a lepel keletkezésének kérdése. Kétségkívül egy nagyon robusztus testalkatú, körülbelül egy 190 centi magas embernek a negatív lenyomata van ezen a leplen, ami nem mesterséges módon készült, tehát nem festékkel festették rá. Olyan, mintha valami radioaktív sugárzás érte volna a leplet, és ennek az embernek a sugárzása hozta volna létre végül a lenyomatot. Ezzel a tudomány egyszerűen nem tud mit kezdeni.


A torinói lepel egy részlete.


Viszont engem ennél jobban érdekelnek a szövet bibliai vonatkozásai. Jézus temetése a legrészletesebben János evangéliumában van leírva. Ott Jézus bebalzsamozására olyan kifejezést használnak, amely leginkább „fáslinak” fordítható le. Csakhogy a lepel ehhez képest még csak nem is hasonlít a fáslihoz, mert az anyag egy egyvégből szövött lenvászon.

Aztán van még valami, ami a legjobban zavar: a leplen látszódó két pénzérmének a nyoma, amelyekkel lezárták a halott szemét. Tudósok azt is meg tudták állapítani, hogy Tiberius korában vert pénzérmékről van szó. Érdekes módon a legutóbb készült, nagy publicitást kapott 3D-s makett lespórolta a pénzdarabokat. Ami viszont fontos, hogy az érmék pogány típusú temetkezésre vallanak, mert a görögök és a rómaiak hite szerint az alvilágban a lelkeket Kharón pénzért szállítja át a Sztüx folyón.

Az én kérdésem a torinói lepel kapcsán: ha ez valóban Jézusé, akkor nevezzék meg azt a bibliai szereplőt, aki a szemére tette ezt a két Tiberius-dénárt. Mert a Biblia alapján sem Nikodémus, akinek sírjába a halottat helyezték, sem a Jézus keresztje körül álló asszonyok, sem pedig János vagy Péter nem gondolhatott arra, hogy Jézust pogány módon temessék el.



Térjünk vissza az izraeli feltárásokra: a Templomhegyen, az egykori jeruzsálemi templomok helyén még mindig tilos az ásatás?

Persze. Nem engedélyezi az ásatásokat az iszlám hatóság (Waqf), amelynek a kezelésében van a Templomhegy, sőt azt sem engedélyezi, hogy bármilyen terepbejárás legyen a területen. Másfelől tagadják is az Első és Második Templom létezését, noha tudunk olyan, 1925-ben a Waqf által készített bédekkerről, amely leírja, hogy „ez az a hegy, amelyen korábban Salamon, majd Heródes temploma állt”.

Ebből látszik, hogy az iszlám részéről ez a tagadás nem olyan régi keletű. Tulajdonképpen Izrael állam megalakulásával és főként az 1967-es háborúval függ ez össze, amikor izraeli ejtőernyősök ugyan elfoglalták a Templomhegyet, de hatalmas nemzetközi nyomás miatt a kezelési jogát visszaadták az egyébként jordániai illetőségű Waqf-hatóságnak. Ennek pedig nagyon nagy jelentősége van, mert a jeruzsálemi templom Mekka és Medina után a harmadik legszentebb hely az iszlám számára. Aki ezt birtokolja, annak az iszlám világban nagyon erős tekintélye van.

A palesztinok sem végeznek most ott feltárásokat?

Nem, mivel az iszlám világ másként gondolkodik a történelemről. Az iszlám számára a történelem a hidzsrával (Mohamed Medinába költözése) kezdődik, és egyébként őket nem csak, hogy nem érdekli a hidzsra előtti időszak, hanem kifejezetten ártalmasnak tartják az azzal való foglalkozást. Az Iszlám Állam például szisztematikusan pusztítja el azokat az asszír és más ókori emlékeket, amelyek az ő területükön vannak. Az izraelieknek az a félelme, hogy ha ásatásba is kezdenének a Templomhegyen, akkor lehet, hogy a muszlimok elpusztítanák mindazokat a maradványokat, amelyek előkerülnek.

1999-ben volt egy ehhez hasonló eset, amikor a palesztinok iszonyatos mennyiségű földet termeltek ki a Templomhegyből, mert egy lépcsőlejáratot készítettek, és nem engedték meg az izraelieknek, hogy átnézzék a földet, ehelyett inkább bedózerolták azt. Persze, azért egy-két dolog mégis előkerült onnan. Hogy egy kicsit dicsekedjek: egy hatalmas római felirat is a kitermelt földben volt, és azt én publikáltam 2006-ban először.


bibliai régészet, Grüll Tibor


Ön ásta ki?

Nem. Khader Salameh, az Iszlám Múzeum igazgatója azt mondta nekem, hogy a kőtömb egyszerűen csak le volt téve a bejárathoz, ők pedig betették a Korán-kéziratokat őrző múzeum egyik sarkába. Amikor az UNESCO próbálta egy katalógusban bemutatni az intézményt (amelyet ne vitrinekkel képzeljen el, hanem inkább gondoljon helyette egy raktárra, ahol minden össze-vissza hever), akkor ennek a kőnek a fotóját is betették a kiadványba.

Megmutatták nekem ezt a képet, és mivel én római feliratokkal foglalkoztam, rögtön láttam, hogy ez még egy publikálatlan darab. Két hét alatt sikerült a hatóságoktól engedélyt kapni, hogy megvizsgáljam a követ. Végül azt tudtuk meg róla, hogy egy diadalívről származik, amelyet Vespasianus és Titus tiszteletére állíttatott Lucius Flavius Silva, Maszada erődjének ostromlója.

Nem egy példa volt rá, hogy egyes Izraelben talált, ókorinak hitt leletekről kiderült, hogy hamisak. Ez hogy lehetséges? Gondolom, nem olyan könnyű több ezer éves tárgyakat hamisítani.

A műtárgyhamisítás egy olyan iparág, amelynek az eredete az 1830-as évekre nyúlik vissza. Moses Shapirának hívták azt az egyébként zsidó származású, de keresztény hitre áttért embert, aki moábita régiségeket kezdett el hamisítani. Ennek az volt az oka, hogy a Mésa nevű moábi király sztéléje, amely ma a Louvre-ban van, volt a legelső, konkrétan a Bibliába illeszthető ókori lelet, amelyet végül nagy szerencsével szereztek meg a franciák, mivel a British Museum, a németek és az oroszok is rástartoltak.

Shapira látta, mekkora ennek a régészeti kincsnek a népszerűsége, így összebeszélt egy fazekassal az Óvárosban, hogy kezdjenek el moábita szövegekkel ellátott, terrakotta szobrokat gyártani. Nehogy azt higgye, hogy ezt csak a hülye turistáknak adták el: maga a berlini Porosz Királyi Múzeum is felvásárolt 1500 darab ilyen „régiséget”, és ezek mind a mai napig ott vannak a múzeum pincéjében.


bibliai régészet, Jeruzsálem


Ahol mindig kilóg a lóláb

Miből állapítható meg, hogy egy ókori, bibliai lelet valójában hamisítvány?

Egyszer egy epigráfiai kongresszuson megszakította az elnök az előadást, és megmutatott egy aznapi címlapfotót egy állítólagos Jóás-korabeli feliratról, amely a jeruzsálemi templom renoválását írta le, méghozzá szó szerint idézve a Bibliát. Azóta egyértelműen kiderült, hogy ez hamisítvány. Az egyik dolog ugyanis, ahol mindig kilóg a lóláb, az, amikor a Biblia szövegét szinte szó szerint idézik. Ugyanis a történeti dokumentumoknak, mint amilyen a renoválás leírása, egészen más a természetük, mint a bibliai szövegeké.

A másik dolog, amire úgy általában figyelni kell, hogy miként és hol kerül elő a lelet. A legtöbb hamisítványt ugyanis nem ellenőrzött régészeti ásatáson találják, sőt úgy is mondhatnám: ellenőrzött tudományos régészeti ásatáson nincsenek hamisítványok, mert ott mindent aprólékosan dokumentálnak. Ami nem hivatalos ásatáson kerül elő, és műkincskereskedők kezében landol, az eleve gyanús.

Ilyen például a „Jakab, József fia, Jézus testvére” felirattal ellátott ládika. A kilencvenes években került elő egy 70-50 centiméteres osszárium, azaz sírládika, amelynek az oldalán héberül az idézett felirat állt. Ez egy Oded Golan nevű tel-avivi műkereskedő birtokába került, és azonnal megindult a vita, hogy a felirat tényleg a Bibliában szereplő Jakabra, Jézusra utal-e. Pro és kontra érvek hangzottak el, mígnem aztán Golant beperelték, és egy időre börtönbe küldték.

Bár a világ szinte összes szakértőjét meghallgatták az ügyben, a mai napig nem tudják, hogy mi az igazság a ládikával kapcsolatban. Az ellenérv az, hogy soha, de soha nem írják rá a sírládikákra, hogy ki kinek a testvére, csak azt, hogy ki kinek a fia vagy lánya. Viszont azok, akik meg mellette érvelnek, azt mondják, hogy éppen a kivétel árulkodik a felirat hitelességéről, mert a bibliai Jézust említik meg benne. Mindkét érv jogos.


bibliai régészet, csontládika, The Lost Tomb of Christ

Így néz ki egy ókori osszárium


Mi a helyzet azzal a kőre írt „holt-tengeri tekerccsel”, amely szintén egy műgyűjtőnél van?

David Jeselsohnnál van ez a nagyon jelentős lelet. Úgy is hívják, hogy a „kőbe vésett kumráni tekercs”, de valójában nem vésett a felirat, hanem kőre festett. Ez egy 87 soros héber felirat, és fogalmunk sincs, hogy miként került a műgyűjtő tulajdonába, de azt a nevet adták neki, hogy Gábriel jelenése. Gábriel arkangyal kinyilatkoztatásait jegyezték le rá. A legfontosabb része a szövegnek az, amikor arról van szó, hogy a messiás harmadnapra fel fog támadni. Korábban ugyanis vitatták, hogy a júdaizmusban lett volna feltámadásra vonatkozó hit Jézus korában. Ez viszont bizonyítja, hogy lehetett olyan szekta, csoport, amely elfogadta a feltámadást. A kő a Holt-tenger környékéről származhat, valószínűleg a jordániai oldalról.

Gondolom, ennek is vitatják az eredetiségét.

Nem, ennek nem. Amikor előkerül egy vitatott, hiteltelennek tűnő dolog, akkor azt általában elrejtik az igazi szakértők elől. A Jóás-templomi feliratot is azonnal elrejtették, nem engedték, hogy az epigráfusok hozzányúljanak. Jeselsohn úr viszont beengedte a legjobb izraeli epigráfusokat, és ők megvizsgálták a leletet. Kijelentették, hogy a felirat hiteles.

Mi volt a hitelessége mellett szóló bizonyíték?

Például az, hogy nagyon rossz állapotban van a szöveg. Az epigráfusok között van egy mondás, hogy a szöveg mindig ott töredékes, ahol a legérdekesebb. A hamisítványoknak van egy pszichológiája: mindig adnak kulcsot a megfejtéshez, azaz szinte kikiabál a szövegből, hogy „engem tessék így értelmezni”. A valódi szövegekben viszont nagyon nehéz ilyen kulcsokat találni. Mert valóban mindig ott törik el, ahol a legfontosabb szó van.

Van olyan nemrég feltárt „bibliai régészeti” lelet, amely hiteles, és tényleg szenzációnak számít?

Néhány héttel ezelőtt bejelentették, hogy egy múmiakartonázsban (a múmiát fedő papiruszból készült réteg – a szerk.) egy amerikai kutató, Craig Evans talált egy a Márk evangéliumából való töredéket, amelyet Evans időszámításunk szerint 90-re datál. A felfedezést még nem publikálták, tehát hivatalosan ez a lelet még nem is létezik. De ha a lelet az, aminek gondolják, akkor ez válik a Biblia legkorábbi ismert kéziratává, mivel a jelenlegi legkorábbi kézirat időszámításunk szerint 120-ból való. Na, ez tényleg szenzáció lenne.