Ha nem játszik, nem ültet, semmi baja nem lesz az Illatos út környékén

Fotó: MTI/MTVA / Szigetváry Zsolt

-

A IX. kerületi önkormányzat rendelt felszín alatti vizsgálatokat a telep közelében lévő lakótelepeken. Vészhelyzet nincs, de locsolni, növényt termeszteni, játszóterezni nem ajánlott.


Nem találtak olyan szennyezést a Budapesti Vegyiművek IX. kerületi, Illatos úti telephelyén, amely azonnali óvintézkedést igényelne - olvasható a kerületi önkormányzat közleményében. Az önkormányzat a vizsgálattal a WESSLING Hungary Kft.-t bízta meg. A cég talaj, a felszín alatti- és a felszíni vizek állapotát is megnézte a telep közelében lévő lakótelepeken.

Az eredmény olvasható ferencvárosi önkormányzat honlapján, és lakossági fórumon is ismertették a kerületben lakókkal. A szakvéleményből kiderül, hogy a talajban három ponton találtak határértéket meghaladó szennyezőanyag koncentrációt. A szakemberek azt írják, "mivel a Budapesti Vegyiművek telephelyétől a talajvíz áramlási irány a Duna irányába mutat, valamint az Illatos árok észak felé hidrogeológiailag lezárja a szennyezés terjedését, így a vizsgált lakosság által érintett területek a szennyezés a felszín alatti vízzel nem terjed". Ennek ellenére felhívják a figyelmet arra, hogy


az érintett területeken kerülendők a talaj és felszín alatti intenzív használatával járó tevékenységek, mint a kiskerti növénytermesztés, játszótér, locsolás vagy egyéb felszín alatti vízkivitel.

A fórumon elhangzott az is: a terveknek megfelelően halad az Illatos úti vegyianyag-raktár kiürítése. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott tájékoztatására szerint a jövő év elejére végeznek a munkákkal.

A Budapesti Vegyiművek egykori telephelyén eredetileg tárolt 2300 tonna anyagból már 1300-at elszállítottak, nagyobb részük Dorogra, a speciális hulladékmegsemmisítőbe került.

A kormánymegbízott szerint hisztériakeltésnek bizonyultak azok a híresztelések, hogy az Illatos út környékén vészhelyzet van. A szakemberek folyamatosan méréseket végeznek a környéken, az adatok a megengedett határértéken belül vannak.