Mindenki hibás, csak mi nem – Pintér kiosztotta az egész EU-t

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

-

Uniós nagyköveteket látott vendégül Pintér Sándor belügyminiszter szerdán délután, és két órán keresztül magyarázta nekik a magyar álláspontot a menekültekkel kapcsolatban. Eszerint nincs humanitárius válság, a menekültek kétharmada gazdasági céllal jön.


Hibás az EU, Ausztria, Németország is, hogy ilyen helyzet alakult ki Magyarországon. Csak a magyar kormány nem hibás, sőt, éppen azt teszi, amire ebben a helyzetben a legnagyobb szükség van – több forrásból megerősített információink szerint erről beszélt uniós nagyköveteknek szerda délután Pintér Sándor belügyminiszter.

A fél háromtól – ahogy egy forrásunk fogalmazott – „két hosszú órán át tartó” találkozó nagy része azzal telt, hogy a belügyminiszter részletesen ismertette a szeptemberben életbe lépő új jogszabályokat, melyek értelmében például gyors, és tömeges kiutasítás várhat a menekültekre, és a katonaságot is bevetik majd a határzár védelmére.

Forrásaink szerint ezek mellett Pintér – némi sajnálkozással a hangjában – arról beszélt, a magyar kormány már rég arra törekszik, hogy a határra érkező menekülteket egytől egyik regisztrálják, ehhez képest európai vezetők nem csak, hogy bírálták Magyarországot, de most éppen ezt a megoldást találták fel ők is az úgynevezett „hot spotok” formájában. (Ezek olyan területek lennének, ahol a menekültek regisztrálhatnának, és beadhatnák kérelmeiket.) A belügyminiszter szerint ezért hibás mindenki a helyzet súlyosbításában, aki a magyar kormányt bírálja.


Pintér Sándor határzár-nézőben, a nyár elején


Ez nem humanitárius, hanem migrációs válság, így is kell kezelni, és Magyarországnak kötelessége megvédenie az EU külső határait – mondta Pintér, aki szerint nagyságrendileg így is ötezer ember dolgozik a menekültügyön (az nem derült ki, hogy ebbe a rendőröket is beleérti-e), így az EU közös határőrizeti ügynöksége, a Frontex által küldött 58 szakértő jelenléte nem hozott túl nagy segítséget.

A belügyminiszter szerint csak a migránsok harmada érdemelne menekült státuszt, a többiek gazdasági bevándorlók. Amikor felvetették neki, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 85 százalékosra becsülte az életük, biztonságuk védelmében útra kelők arányát, Pintér Sándor azt mondta, ezzel a magyar kormány nem ért egyet, így „teljes joggal használja az illegális határátlépő kifejezést a menekült helyett”.

A belügyminisztert a Jean-Claude Juncker által előterjesztett kvótatervről is kérdezték (ennek értelmében Magyarországról elvinnék a menekülteket, és szétosztanák más uniós tagállamok között), erre úgy reagált, Magyarország elutasítja az előterjesztést, és nemzeti hatáskörbe tartozónak tartja a menekültkérdést.