Minden harmadik család hetente dob ki valamilyen ételt

-

Főként azért landol a kukákban az élelmiszer, mert megromlik – derült ki egy országos felmérésből. A háztartások 4 százaléka napi, 27 százaléka heti, 11 százaléka pedig havi gyakorisággal dob ki ennivalót.


A Tetra Pak Hungária Zrt. júliusban az NRC Piackutató Intézet bevonásával, 1200 válaszadó megkérdezésével készített országos reprezentatív kutatást, hogy felmérje az élelmiszer-pazarlás okait

Legtöbbször a pékáru, a főtt étel, a zöldség és gyümölcs, a húsfélék és felvágottak, a tej és tejtermékek, valamint a gyümölcslevek kerülnek a szemétbe. 80 százalékban azért, meg megromlottak, 10 százaléknak lejár a szavatossága, 8 százalék pedig egyszerűen megmaradt, vagy az élvezeti értéke csökkent.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület adatai szerint a magyar háztartásokban évente 400 ezer tonna, vagyis fejenként körülbelül 40 kilogramm élelmiszer romlik meg vagy válik feleslegessé.

Mindez annak ellenére van így, hogy a felmérésben a válaszadók 96 százaléka azt mondta, hogy tudatosan törekszik arra, hogy minél kevesebb élelmiszer váljon hulladékká. Kétharmaduk odafigyel arra, hogy lehetőség szerint csak a szükséges mennyiséget vigye haza, és egyharmad azok aránya, akik a csökkent minőségű élelmiszert inkább újrahasznosítják, például komposztálással vagy állateledelként.