Milyen jól cseng a neve, mégis magyar páholta el Martina Hingist

Fotó: Getty Images / Clive Brunskill

-

A római tenisztornán párosban győzött Babos Tímea. Egyéniben az orosz sztár, Sarapova diadalmaskodott. Összesen 2,4 millió dollár jutalmat osztottak ki a sportolóknak az olasz fővárosban.


Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic harmadik helyen kiemelt duója két szettben legyőzte a döntőben a Martina Hingis–Sania Mirza svájci–indiai kettőst, és ezzel megnyerte a római salakpályás tenisztorna női páros versenyét.

Babosék 1 óra 13 perc alatt verték meg a vártnál kisebb ellenállást tanúsító, első helyen kiemelt duót, egyben revánsot véve a márciusi, miami elődöntőben elszenvedett vereségért. A 22 éves magyar játékosnak ez volt a 11. tornagyőzelme párosban, legutóbb a hónap elején ünnepelhetett Marrákesben, ugyancsak Mladenoviccsal.

„Nagy céljaink vannak Kristinával. Tavaly kezdtünk el együtt játszani, már akkor nagyszerű eredményeket értünk el. De az idei évben még sikeresebbek vagyunk” – nyilatkozta honlapján Babos. „Már három versenyt nyertünk. Jól játszunk, egyre jobban értjük egymást a pályán. Egyre tapasztaltabbak vagyunk, így javul a játékunk is.”

Mladenovic a római fináléról szólva kifejtette, Hingisék a korábbi mérkőzéseiken is nagyszerű ellenfelek voltak, és ez igaz a vasárnapi döntőre is. „Egykorúak vagyunk Timivel, négy nap van kettőnk születésnapja között, és régóta ismerjük egymást. Ő a legjobb barátnőm, sok időt töltünk együtt a pályán és a pályán kívül is. Nagyszerűen egészítjük ki egymást” – tette hozzá.

Honlapja szerint Babos jelenleg a 17. helyen áll a páros világranglistán, ezt és eddigi legjobb helyezését (14. – 2014. augusztus 4.) bizonyosan megjavítja hétfőn. Sőt, az eddigi legjobb magyar pozíció is biztosnak tűnik. Az eddigi magyar csúcs párosban a 13. hely: Temesvári Andrea és Mandula Petra is állt ebben a pozícióban.


Az egyéni győztes

Marija Sarapova harmadszor nyerte meg a római salakpályás tenisztorna női versenyét, miután a vasárnapi döntőben legyőzte a spanyol Carla Suarez Navarrót. Az egy hét múlva kezdődő Roland Garrosra címvédőként készülő orosz sztár – aki 2 óra 35 perc alatt diadalmaskodott – korábban 2011-ben és 2012-ben ünnepelhetett a Foro Italicóban.

Eredmény:

Sarapova (orosz, 3.) – Suarez Navarro (spanyol, 10.) 4:6, 7:5, 6:1