Milliókkal léptek le a dzsihadisták

Fotó: ANADOLU AGENCY / Hemn Huseyin

-

A szélsőségesek által elrabolt dollármilliókkal és a fegyvereseknek járó zsolddal szökött meg az Iszlám Állam dzsihadista szervezet öt harcosa Moszulból.


Az asz-Szumaríja pánarab televízió értesülése szerint a szökevények között van Abu al-Bara al-Kahtáni, aki Moszulban a kivégzésekért volt felelős.

A tévécsatorna úgy tudja, hogy az Iszlám Állam hajszát indított az öt ember kézre kerítésére, hogy „elszámoljanak” velük. Feltételezések szerint a dezertőrök a szomszédos Szíria irányába indultak a dollármilliókkal.