Milliókat kaszál Hajdú Péter saját gyártású műsorával

-

A gödöllői feltörekvő műsorvezető tíz év alatt komoly üzletemberré nőtt ki magát – írja a hír24.hu. Produkciós cége, a Frizbi Entertainment Kft. évek óta több milliós nyereséget könyvelhet el, de Hajdú nemcsak a műsorgyártásba fektetett be, hanem a vendéglátásba is. Van étterme, pizzériája, nevéhez fűződik a Miskolci sörfesztivál, és most már egy vagyonkezelő is.


A lap ismerteti, hogy a Frizbi című bulvárműsor vezetőjének akkor vett fordulatot az élete, amikor öt évvel ezelőtt a Story TV-től a TV2-höz vitte műsorát. Producer lett, és ezek után nemcsak a saját műsorának a gyártásáért, hanem például az Aktív című magazinműsor előállításáért is ő felelt.


A Frizbi Entertainment Kft. 2011-ben még nettó 560 milliós bevételt ért el, amit 2012-re 762 millióra, majd 2013-ra 1 milliárd 60 ezer forintra növelt.
Eredménye mindhárom évben pozitívumot mutatott, 2013-ban 12,9 millió forintot, amit nem vettek ki a cégből, az eredménytartalékba helyeztek. A nyilvános cégadatok szerint tavaly 15 főt foglalkoztattak. Az FE kiadásai számosak, a cég magas költségen üzemel. Az anyagjellegű ráfordításaik tavaly meghaladták az 1 milliárd forintot, a személyi kiadások pedig a 15 milliót. A tartozásai is megugrottak, a 2012-es 208 milliós kötelezettségállománya 2013-ra 420 millióra duzzadt. Ezek többsége szállítói, illetve járuléktartozásból áll – olvasható a hir24.hu összefoglalójából.


Hajdú az FE mellett több lábon áll: ő a többségi tulajdonosa a Magyarország Szépe Kft.-nek, a nevéhez fűződik a Miskolci sörfesztivál, de van étterme és pizzériája is. Ezen felül pedig 2013 végén alapított egy új társaságot, a DNH Invest vagyonkezelőt, amely fő tevékenységként saját tulajdonú ingatlan bérbeadásával foglalkozik.