Milanovic az INA ügyét látja a magyar–horvát viszony romlása mögött

-

Ismét élesen bírálta a magyar kormányt Zoran Milanovic horvát kormányfő, kifogásolva, hogy Magyarország nem adta ki a Horvátországban korrupcióval vádolt Hernádi Zsoltot.


Ismét élesen bírálta a magyar kormányt Zoran Milanovic horvát miniszterelnök. A kormányfő szombaton újságíróknak azt mondta: „Magyarország jó volt Horvátországhoz a délszláv háborúban, mert ez nem került neki semmibe, most azonban akadályozza az igazságügyi együttműködést.”

A horvát miniszterelnök úgy véli, nem őt vagy a kormányát kell felelőssé tenni azért, mert Magyarország és Horvátország között megromlott a viszony. Ennek szerinte az ellenzéki jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ), Ivo Sanader volt kormányfő, a budapesti kormány és Orbán Viktor magyar miniszterelnök az oka, s azzal a bűncselekménnyel és korrupciós váddal áll összefüggésben, amely az INA horvát olajipari vállalat körül kialakult, és amely ügyben Budapest visszautasítja az együttműködést a horvát igazságszolgáltatással.

„Ha nem félsz az igazságszolgáltatástól és az igazságtól, akkor együtt kell működnöd” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Magyarország rejtegeti a Mol magyar olajipari vállalat elnökét, aki Horvátországban a legsúlyosabb bűncselekményt követte el. Azt mondta: fordított esetben Horvátország együttműködne Magyarországgal.

A horvát ügyészség tavaly márciusban emelt vádat Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen. Azzal vádolja, hogy 10 millió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanadernek, hogy a Mol megszerezhesse az irányítói jogokat az INA-ban, illetve azért, hogy a veszteséges gázüzletágat válasszák le a cégről, és azt a horvát állam vegye át. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a vádakat, és közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA-ban az irányítási jogokat.

Milanovic hangsúlyozta, hogy a vádakat nem ő írta, és nem is ő vezette az eljárást, hanem a horvát állam. A miniszterelnök szerint Horvátországban jobban működik a jogállamiság, mint Magyarországon, mondván, a horvát igazságügy független, míg a magyart befolyásolja a politika. „Ezek olyan dolgok, amelyekről nyíltan kell beszélni, mert nem tegnap óta tart, tudjuk már évek óta, ezért nem tehetünk úgy, mintha nem látnánk” – mondta.

Újságírói kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy pénteki nyilatkozata miatt, miszerint „Magyarország Európa vakbele”, a magyar külgazdasági és külügyminisztérium bekérette a horvát nagykövetet, megismételte kijelentését: „Az, aki elkeríti magát, saját magából csinál vakbelet.” Milanovic leszögezte, hogy kormánya Németország, Ausztria és az EU szellemében politizál. „A másik oldalon egy olyan ország áll, amelyet 60 évvel ezelőtt legázoltak a szovjet tankok, ugyanakkor mégsem épített drótkerítést senki köréjük” – mondta. A határok nyitva voltak, és több ezer magyar jött akkor Horvátországba, és senki sem küldte őket vissza – fűzte hozzá.

Zoran Milanovic leköszönő szociáldemokrata miniszterelnök az utóbbi néhány napban több negatív és sértő megjegyzést is tett a magyar kormányra. Ezek összefügghetnek a menekültválsággal, de legfőképpen azzal, hogy november 8-án parlamenti választást tartanak Horvátországban. A szociáldemokrata kormány mandátuma végére sokat vesztett népszerűségéből, amiért taktikát váltott, és hazafias retorikával próbálja megtartani a hatalmat.