Miklós Edit nem érezte az észak-amerikai havat

Fotó: AFP / PHILIPPE DESMAZES

-

Két 22. hellyel zárt a Lake Louise-i világkupa-hétvégén. Vasárnap már nem tudott pontot szerezni, így is a legjobb idénynyitóját produkálta.


Vasárnap fejeződtek be az alpesisí-világkupa észak-amerikai versenyei. Miklós Edit a szuper-óriásműlesiklás utolsó futamán 51-es rajtszámmal indult. Ezúttal nem tudott pontot szerezni, 46.-ként zárta a futamot. A hétvégéje ennek ellenére sikeresnek mondható, a korábbi versenyeken egyaránt a 22. helyen ért célba, így összesen 18 vk-pontot szerzett.

„Elfáradtam. Sajnos sem az észak-amerikai havat, sem a szezonkezdést nem éreztem eléggé, igyekszünk kielemezni ennek okát, valószínűleg a nyári felkészülésemen többet kell még változtatni” – nyilatkozta a csíkszeredai sportolónő.

„A mostani két 22. hellyel elégedett vagyok, hiszen ennél jobban még nem szerepeltem a szezonnyitó versenyeken Lake Louise-ban. Most már az elemzés és a tanulságok leszűrése maradt – tette hozzá. – A céljaim nem változtak, jobb szezont, több világkupapontot és dobogót várok magamtól.”