Mik ezek a káprázatos BMW-k?

-

A 3-as sorozaté mellett egy másik, négy évtizedes évfordulóra is emlékezik idén a BMW: 1975-ben mutatta be egyik legérdekesebb vállalkozását, a művészi kéznyomot viselő Art Cart, amelyet az évtizedek során még tizenhat másik követett. A projektben a modern művészet bálványai működtek közre, például Alexander Calder, Andy Warhol és Jeff Koons.


A legutóbbi Le Mans-i 24 órás versenyen sokak tekintetét vonzotta a GT-osztály 97-es számú Aston Martinja, amely a szokásos szponzori matricák helyett tévés monoszkópra hasonlító mintát öltött magára. A különleges megjelenést a csíkos lakásbeltereiről ismert német művész, Tobias Rehberger tervezte. Az Aston Martinnak nem ez volt az első ilyen dobása, két évvel ezelőtt ugyanezt az autót a brit Jonathan Wesley használta festővászonnak.



De távolról sem a brit sportkocsigyártó az értelmi szerzője az efféle kísérleteknek. Ők egy olyan hagyományt visznek tovább, amelyet a BMW teremtett meg negyven évvel ezelőtt, és ápolt az azóta eltelt évtizedekben, összeolvasztva a képzelet határait nem ismerő képzőművészetet, valamint a funkcionalitás és racionalitás által korlátok közé szorított ipari világ egyik legszemélyesebb termékét: az autót.

Talán nem túl meglepő módon nem a BMW egyik német fejesének fejéből pattant ki az ötlet, hogy a hetvenes években karosszériahajlatokat alig ismerő modellek valamelyikét művészi festmény borítsa, sőt, mindjárt menjenek is vele a Le Mans-i futamon. A francia Hervé Poulain amellett, hogy a márkánál versenyzett, a művészetek nagy rajongója is volt, ezért meghívta a mobil és kinetikus szobraival világhírűvé lett amerikai Alexander Caldert, hogy képzeletének határokat nem szabva dobja fel azt a 3.0 CSL-t, amellyel a Le Mans-ban rajthoz áll majd. Poulain kiesett ugyan a versenyből, Calder pedig még a következő évben meghalt, együttműködésük eredménye azonban egy igazi klasszikus lett. A csak alapszíneket felhasználó dizájn még állóhelyzetben is úgy néz ki, mintha vágtatna.


Az első BMW Art Car, Alexander Calder tervezésében


Egy évvel később, az 1976-os versenyen is rajthoz állt egy CSL, ezúttal már Frank Stella milliméterpapírt idéző dizájnjával. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy 51. helyen ugyan, de célba érjen az autó, amely 2011-ben 854 ezer dollárért kelt el egy aukción.



Az 1977-es, harmadik Art Car az egyik legismertebb mind közül. Elődjeihez hasonlóan amerikaira bízták a dizájnt, a kiválasztott pedig a képregények élesen körvonalazott – még a nyomdai jellegzetességeket is magában hordozó – művészi ábrázolásairól híres Roy Lichtensteinre esett. Ő egy lélegzetelállító, úttest felett felkelő/lenyugvó Napot ábrázoló 320-ast hozott össze, amely mintha csak valamelyik filléres füzetből ugrott volna elő.



A pop art legismertebb képviselője, Andy Warhol is beszállt a bajor őrületbe 1979-ben, amikor a vadonatúj M1-re szabta vízióját. Warhol alkotása annyiból mindenképpen egyedülálló, hogy saját kezűleg festette meg az autót. Az addigi gyakorlat szerint a művészek az autó egy kicsinyített mására festettek, amit alapul véve aztán a BMW-nél csinálták meg a fényezést a végső autóra. Warhol azonban nem csak a modellt pingálta ki, hanem maga fogta meg az ecsetet és esett neki nagy elánnal az igazi M1-esnek is, amellyel Poulainék kategóriamásodikak (összességében hatodikok) lettek az amerikai színész, Paul Newman által is vezetett Porsche 935 mögött Le Mans-ban.



Az 1982-ben bemutatott 635 CSi több szempontból is formabontó volt: ez volt az első, amelyet nem amerikai művész képzelt újra, hanem egy európai. Ernst Fuchs, az osztrák művészprofesszor – elsőként – nem egy versenyautót vett kezelésbe, hanem egy utcai modellt. A rajta levő alkotás is ennek megfelelően – ámbár meglehetősen bizarrul – a közutakhoz kötődik: a lángok által felemésztett BMW-t egy nyúl ugorja át.



Robert Rauschenberg 1986-os 635 CSi-je az első, amelyen fénykép található, különböző műalkotásokról. A kétajtós modell bal ajtaján a XVI. századi manierista festő, Agnolo Bronzino Fiatal férfi, könyvvel című képe, míg a jobb oldali ajtón a XIX. századi francia klasszicista grafikus és festő, Dominique Ingres A nagy Odaliszkje látható. Hogy teljes legyen a képzavar, a festményeket saját műveivel vette körül, és mindent fekete-fehérben álmodott az autóra, úgy, hogy még a dísztárcsára is jutott a motívumokból.



1989-ben ausztrál művészek keze alá került két darab M3 versenyautó. Michael Jagamara Nelsont a hazája csaknem kellős közepén elhelyezkedő Papunya őslakosainak homokfestő-művészete ihlette meg – a fogásokat még nagyapjától tanulta –, és apránként pingálta ki az autót: a látszólagos krikszkrakszok állatokat és tájakat ábrázolnak. A másik Ken Dome munkája, ezt az évtized fordulójára jellemző zajos színek és formák uralják, tökéletesen ellenpontozva őslakos kollégájának művét. A BMW M3 egyébként abban az évben megnyerte az ausztrál túraautó-bajnokságot.



1990-ben a japán Kajama Matazónak festékfújással sikerült hagyományos japán technológiákat imitálnia (kirigane – a hímzéshez hasonló finomságú fémvésés, illetve fólianyomtatás) egy 535i-n, ami néhány archetipikus japán motívumot jelenít meg: havat, a Holdat és cseresznyevirágokat. A spanyol César Manrique ugyanabban az évben a technológia és a természet egybefonódását ábrázolta egy 730i-n, éles vonalakkal és színelválasztással szabdalva fel a természetes hullámokat.




Az 1991-ben szintén két autó jött. Az egyik a dél-afrikai Esther Mahlangu által – első nőként – megfestett 525i, amelyen nem először vannak törzsi minták, ezúttal viszont afrikai Ndebele-színek kerültek a történetbe. Maga a tény, hogy egy fekete, dél-afrikai nő törzsi mintákat fest egy német autóra az apartheid-rendszer végnapjaiban, fontos politikai színezetet ad a példánynak, talán a legerősebbet az összes közül. A másik a német A. R. Penck munkája, amely egy Z1-esre került. A művészre jellemző, barlangrajzokat idéző motívumok mintegy rímelnek az 525i-re, az emberiség bölcsőjébe, a közös otthonba repítenek vissza.




Az olasz Sandro Chia szó szerint tükröt tartott az emberi psziché elé 1992-ben, 3-as sorozatú versenyautója ugyanis ezernyi arcképpel van tele, megelőlegezve a döbbenetet, amit a nézőből kivált. Akár azt is mondhatnánk, hogy az autó tekint a közönségre, az tükröződik rajta.



A brit David Hockney egy 850 CSi-t próbált szó szerint kifordítani magából 1995-ben. Az autó karosszériaelemein a felszín alatt rejtőzködő alkatrészek egy-egy stilizált változatát ábrázolta, beleértve a sofőrt és annak tacskóját is. Utóbbi épp hogy csak elfér a vezetőoldali ülés mögött, nagyjából jól bemutatva, mennyi hely is van hátul.



Jenny Holzer munkája talán az egyik legformabontóbb és legmerészebb megoldás az összes Art Car közül. Egyfelől visszatérés az eredeti hagyományokhoz, mivel ismét versenyautóra került a mű – abból azonban a legradikálisabbra, a V12 LMR-re. Másfelől pedig extrémnek mondható a művészi megvalósítás, ugyanis ábrázolás helyett a nyugati civilizációt ostorozó feliratok uralják a karosszériát. Legmarkánsabban a „Protect me from what I want”, azaz „Védj meg attól, amit akarok” mondat nyomul a néző arcába, ami egy versenyautón több mint ironikus felvetés – főleg, hogy 1999-ben az egyik ilyen kategóriaelső lett Le Mans-ban és sok más versenyt is nyert velük a BMW az amerikai Le Mans-sorozatban.



2007-ben a dán Olafur Eliasson egy minden embert érintő problémára reagált, amikor a BMW kísérleti, hidrogénhajtású autójának karosszériáját egy az egyben likvidálta, és lecserélte egy acélhálóra, amelyet jégtáblákkal tömött ki, és így hívta fel a figyelmet a globális felmelegedésre.



Az utolsó, 2010-es autó minden tekintetben visszatérés volt a gyökerekhez: ismét egy versenyautó lett a művészi önmegvalósítás alapja: egy M3 GT2. A Cicciolinával kötött egykori házasságáról is elhíresült, illetve az élő művészek aukciós rekordereként is ismert amerikai Jeff Koons a legelső Art Carhoz hasonlóan olyan mintát festett a gépre – főként alapszíneket használva –, ami a száguldás illúzióját kelti álló helyzetben is. Az autó Le Mans-ban kategóriájában 16. lett, összetettben a 49. helyen végzett.



2010 óta a lángot – egyelőre – az Aston Martin viszi tovább, de amint ismét pályára gördül Le Mans-ban egy BMW, nem kétséges, hogy láthatunk egy újabb Art Cart. De még az is lehet, hogy annyit sem kell várni.