Mihez kezdesz, ha a fiad lemészárolt 12 gyereket?

-

Az Egyesült Államokban lassan mindennapossá válnak a lövöldözős ámokfutások. Csak az utóbbi egy hétben két ilyen céltalan mészárlás is volt az országban, melyekben 11 ember halt meg összesen. A halálos áldozatok mellett a világ hajlamos megfeledkezni az életben maradt áldozatokról, például a gyilkosok családtagjairól, akiknek az élete bizonyos értelemben szintén véget ér, ahogy az ámokfutó meghúzza a ravaszt. Most az egyik leghírhedtebb tömeggyilkos édesanyja könyvet írt a család megpróbáltatásairól és a saját őrlődéséről.


1999. április 20-a ugyanúgy kezdődött, mint bármelyik másik reggel. A Coloradóban élő Sue Klebold kedélyesen indult munkába, jókedvére egyedül a családi macska, Rocky gyengélkedő egészsége vetett némi árnyékot. Sue nemrég töltötte be az ötvenet, szerette a férjét, élvezte a munkáját és büszke volt két kamasz fiára. Az élete maga volt az amerikai álom – amíg délután meg nem csörrent a telefon.


A férje, Tom hívta a kisebbik fiúk, a 17 éves Dylan miatt. Dylan és egy barátja, Eric aznap délelőtt állig felfegyverkezve besétált a Columbine gimnázium kapuján és véghezvitte az Egyesült Államok addigi történelmének legvéresebb iskolai ámokfutását. A két fiú 12 diákot és egy tanárt mészárolt le, és csak azért nem haltak meg többen, mert nem léptek működésbe a házilag gyártott bombáik. Akciójuk végén Dylan és Eric a saját életüket és kioltották.

17 évvel a tragikus események után A Mother's Reckoning: Living in the Aftermath of Tragedy címmel megjelent Sue Klebold könyve, amelyben részletekbe menően beszámol arról az önmarcangoló lélektani folyamatról, amelyen keresztülment a lövöldözés óta. A gyász és a bűntudat elviselhetetlen volt a szülők számára: Tom azt kívánta, bárcsak Dylan őket is megölte volna, Sue pedig áldásként fogadta, amikor mellrákkal diagnosztizálták. Úgy érezték, átvitt értelemben ők is meghaltak Columbine-ban. Az emberek, akik addig voltak, az élet, amit addig éltek, nem létezett többé.



Az öngyilkos hajlamú, depressziós Dylan és a gyilkolásra vágyó pszichopata Eric barátsága szörnyű keveréket alkotott. Eric ölni akart, és nem bánta, ha ő is belehal. Dylan pedig meg akart halni, és nem érdekelte, ha ehhez gyilkolnia kell.


Csakhogy Dylan családjának fogalma sem volt a fiú betegségéről, azt hitték, csak egy normális tinédzser. Nem vonzódott különösebben sem a fegyverekhez, sem az erőszakhoz. Dylan még csak nem is volt egy magába zárkózott, magányos fiú, mint sok másik iskolai ámokfutó: voltak barátai és néhány nappal a mészárlás előtt randira vitt egy lányt a szalagavató utáni bálra, amiről azt mondta, hogy élete legszebb éjszakája volt.

A mészárlást követően Dylan szüleit rengetegen vádolták azzal, hogy észre kellett volna venniük, hogy valami nincs rendben a fiúval, hogy megelőzhették volna a tragédiát. Azt a tragédiát, ami utána még legalább 17 másik iskolai lövöldözést is inspirált, többek között a 2012-es Sandy Hookot is, melyben egy fiatal ámokfutó húsz kisgyereket és hat tanárt ölt meg.



Sue Klebold története attól is olyan borzasztó, hogy tulajdonképpen bármelyik amerikai családban megtörténhetett volna. Bizonyára voltak jelei annak, hogy a fiúk készülnek valamire, hiszen az akció körülményes előkészületeket igényelt, azonban a legtöbb tinédzser igen jól tudja rejtegetni a viselt dolgait a szülei elől, legyen az néhány füves cigi, egy titkos szerető, vagy – úgy tűnik – akár egy tömegmészárlás megtervezése.