Míg a menekültekre figyelünk, Putyin nagy játszmát kezdett Szíriában

Fotó: AFP / Yiannis Kourtoglou

-

A nyugati világ több mint négy éve nem tud mit kezdeni a szíriai polgárháborúval, az oroszok viszont mintha elszánták volna magukat valami komoly dologra. Egyre több fegyvert – és valószínűleg katonát – szállítanak az országba, amivel nem csak Aszad elnök rendszerét menthetik meg, hanem az egész térség stratégiai helyzetét átírhatják.


Két éve, 2013. szeptember 12-én Vlagyimir Putyin orosz elnök cikket írt a New York Timesnak, amiben óva intette az amerikaiakat attól, hogy beavatkozzanak Szíriában. „Fel kell hagynunk az erőszak nyelvének használatával, és vissza kell térnünk a civilizált diplomácia és a politikai rendezés útjára” – írta Putyin. A figyelmeztetés hatott, nem indultak meg az amerikai harci gépek Szíria felé, pedig addigra egyértelművé vált, hogy ott vegyi fegyvereket vetettek be.

Azóta viszont nagyot fordult a világ: orosz hadihajók és szállítógépek tartanak Szíria felé, hogy fegyverrel, repülőgépekkel, hírszerzéssel és kiképzéssel, sőt, közvetlenül az Iszlám Állam terrorszervezet állásai ellen indított légitámadásokkal mentsék meg Bassár el-Aszad szíriai elnök megingott hatalmát. Putyin ezt nem is titkolja, a CBS 60 Minutes című műsorának adott interjúban, most csütörtökön azt mondta: csak a hatékony kormányzati rendszerek megerősítésével lehet felvenni a harcot a terrorizmus ellen, ellenpéldaként pedig Líbia és Irak példáját hozta fel, egyértelművé téve, hogy hibásnak tartja a korábbi amerikai beavatkozásokat.



Ezzel Putyinék nem csak Szíriában vették át a kezdeményezést a bizonytalankodó nyugatiaktól, hanem új frontot nyitottak abban a konfliktusban is, amit egyre többen – mind orosz, mind nyugati oldalról – második hidegháborúnak hívnak. Ennek vannak ugyan előzményei, de a legtöbben 2014 elejére datálják a kezdetét: Kijevben az utcáról döntötték meg az oroszbarát elnök hatalmát, Moszkva viszont egy jól megszervezett akcióval elszakította Ukrajnától a Krím félszigetet, a keleti régiókban pedig ma is tart a harc az oroszpárti felkelők és a nyugatbarát kormányerők közt. Ez a front viszont egy ideje kikerült az érdeklődés középpontjából, az európai menekültkrízis miatt a szíriai konfliktus kap több figyelmet.


A szíriai polgárháborús helyzet szeptember 11-i állása. A piros a kormányerőket, a zöld a lázadókat, a fekete az Iszlám Államot jelöli.


Nyugati bénázás, orosz kezdeményezés

Az egykori francia mandátumterületen fekvő Szíriában 2011 tavaszán kezdődtek előbb tüntetések, majd harcok, amelyek mára egy teljesen átláthatatlan polgárháborúvá szélesedtek. Az áldozatok száma egyes becslések szerint már több mint 300 ezer, és négymillió ember kényszerült elhagyni az országot – ez az egyik fő forrása az Európát elérő menekülthullámnak is. A helyzet pedig nem csak az országon belül átláthatatlan, az új hidegháborúban a nemzetközi viszonyok is bonyolultak, hiszen nincs két, jól elkülöníthető tábor.

Az Egyesült Államok és szövetségesei Aszad távozását szabták meg ugyan a rendezés alapvető feltételeként, de közvetlen beavatkozásra mostanáig nem szánták el magukat. Az amerikaiak eddig beérték a Szíria és Irak jelentős részét uraló Iszlám Állam ellen intézett légicsapásokkal, ezzel még segítve is a kormányerőket. És noha beküldtek néhány tucat, amerikaiak által kiképzett fegyverest az országba, de ez leginkább csak jelképes tettnek értékelhető, és már 1961-ben, Kubában sem vált be. Putyin egyelőre megelégszik azzal, hogy párbeszédet és reformokat javasol Aszadnak, de szerinte csak a szíriai népnek van joga eldönteni, ki kormányozza az országot.


Orosz szállítógép Szíriában.


A közvetlen amerikai vagy európai katonai beavatkozásnak jelenleg kicsi az esélye, Oroszországnak viszont nincsenek olyan, a nyugatiakhoz hasonló aggályai, hogy „mit szól majd a közvélemény”, „mi lesz, ha veszteségeket szenvedünk”. Vannak viszont geopolitikai érdekei: Szíria már a szovjet időkben fontos szövetséges volt, Tartusz kikötője régóta az orosz flotta egyetlen Földközi-tengeri bázisa, most pedig olyan légibázisokat is létrehozott, amivel nem csak Aszadot segíti ki, hanem saját stratégiai helyzetén is sokat javít.

Jelenleg az Egyesült Államok és szövetségesei veszik körbe minden oldalról Oroszországot. Moszkva legmarkánsabb geopolitikai célja jelenleg, hogy kitörjön ebből a bekerítettségből. A NATO ráadásul az elmúlt másfél évtizedben benyomult az egykori szovjet érdekszférába, melynek utolsó lépése volt Ukrajna átállítása. Ha sikerül Szíriát stabilizálniuk az oroszoknak, az ottani, előretolt helyőrségekkel már kilépnének a bekerítésből is. Sőt, jelenleg úgy néz ki, hogy az ország nemzetközi tekintélyét is sikerült jelentősen javítani.


Irán és Izrael egy platformon?

Az elmúlt egy hónapban igazi diplomáciai nagyüzem indult be, Moszkva mostanra majdnem minden, a szíriai konfliktusban érdekelt ország vezetőjével egyeztetett: néhány hete Oroszországba látogatott Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter, II. Abdullah jordániai király és Abdel Fattah el-Szíszi egyiptomi elnök, hétfőn pedig Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök volt a Kreml vendége. Szerdán Moszkvában járt Mahmúd Abbasz palesztin és Recep Tayyip Erdogan török elnök is. Putyin jövő héten hétfőn, az ENSZ közgyűlése miatt New Yorkba látogat, ahol találkozik Barack Obama amerikai elnökkel is.


Az orosz külügyminiszter-helyettes, Mihail Bogdanov tárgyal Aszad elnökkel, tavaly decemberben


Izrael helyzete a legkényesebb: 1967 óta megszállva tartja Szíria egy részét, a Golán-fennsíkot, és erről stratégiai okokból nem is fog lemondani; állandóan fenyegetve érzi magát arab szomszédaitól, vagyis érdekelt lehet egy olyan rendezésben, ami kizárja az iszlamista szélsőségesek hatalomra kerülését, viszont abban nem, hogy modern fegyvereket adjanak arabok kezébe. Tel-Aviv ugyanakkor elvileg szoros szövetségese az Egyesült Államoknak, vagyis nem kellene örülnie az orosz jelenlétnek, de ez lehet, hogy most megváltozott.

Az izraeli–amerikai kapcsolatok ugyanis mélyponton vannak, mióta a washingtoni vezetés kiegyezett az atomprogramja miatt korábban elszigetelt Iránnal, amit az izraeli vezetés hátba szúrásként értékelt. Netanjahu és Putyin tárgyalásain állítólag egyeztették a lépéseiket, például azért, hogy a szíriai légtérben nehogy véletlenül összetűzzenek az orosz és az izraeli harci gépek. Valószínű az is, hogy Izrael biztonsági garanciákat kért és kapott, például azzal kapcsolatban, hogy kik kezébe kerülhetnek az orosz fegyverek vagy meddig terjedhet Irán mozgástere az országban.


orosz hadihajó a Boszporusznál, orosz jelenlét Szíriában, Szíria,

Orosz hajó halad át a Boszporuszon, útban a Földközi-tenger felé


A nemzetközi szankciók alól frissen felszabaduló Irán hagyományosan jó viszonyt ápol az oroszokkal és a szíriai rezsimmel is (az Aszad család alavita, vagyis az iszlám síita ágának egyik szektájához tartozik), régóta támogatója a libanoni Hezbollah síita milíciának. Síita országként Irán esküdt ellensége a szélsőséges szunnita Iszlám Államnak és más, hasonló dzsihádista csoportoknak. Hivatalosan a mai napig célja Izrael megsemmisítése, de lehet, hogy orosz közvetítéssel sikerül megtalálni a hallgatólagos együttműködés kereteit.


Mit szólnak a törökök és a szaúdiak?

Van még két szereplő, aki sokat számíthat a szíriai konfliktusban: Törökország nem csupán NATO-tag, de hagyományosan oroszellenes is, viszont az is érdeke, hogy Szíriában ne kerüljenek hatalomra se a szélsőséges dzsihádisták, és ne jöjjön létre önálló kurd állam se. Más kérdés, hogy ez utóbbi nem teljesen sikerült, hiszen Irak északi részén már gyakorlatilag létezik ilyen.

Az ankarai kormány az utóbbi időben szabályos háborút visel a saját területén a kurd szeparatisták ellen, és Szíriában is azt az elvet követik, hogy egy bombát dobnak a dzsihádistákra, egyet a kurdokra.

A legnagyobb bizonytalanságot az okozza, hogyan reagál majd az orosz beavatkozásra Szaúd-Arábia. A térség leggazdagabb szunnita állama az USA szövetségese és Irán hagyományos riválisa. Hivatalosan tagadják, de a nyugati hírszerzések szerint gazdag szaúdiak a fő támogatói az Aszad ellen lázadó egyes szunnita csoportoknak is.

A szíriai konfliktusnak ennek megfelelően elvileg létezhetne egy olyan feloldása is, hogy az arab országok vonulnak be és tesznek rendet. Az orosz beavatkozás ezt most nehezebbé tette, de a főpróba már zajlik: Szaúd-Arábia és az Öböl-menti monarchiák jelenleg Jemenben harcolnak a megbuktatott elnök csapatai mellett, az Irán által támogatott síita lázadókkal szemben.