Miért nem veszi elő a pisztolyát? Újra támadnak a rendőrök a klipekben

-

A rendőri erőszak nem új a rapvideókban, harminc éve folyamatosan visszatérő téma. Az elmúlt év rendőri brutalitásai az Egyesült Államokban azonban ismét aktuálissá tették, ennek következményeként pedig az erőszakos rendőrök ismét visszaszivárogtak a videoklipekbe. De képesek-e egy nagyon is súlyos témáról úgy beszélni, hogy ne csak a klisék vagy a bénaság jusson el a nézőhöz? Nézzünk körbe!


N.W.A.: Straight Outta Compton (1989, rendező: Rupert Wainwright)


Az N.W.A. nemcsak széles körben ismertté tette a gengszterrapet, hanem az első és máig legnagyobb hatású rendőrellenes himnuszt is megírta: ez volt a Fuck Tha Police. Klasszikus lemezük címadó dalának videója pedig a rendőri erőszakról szóló videók egyik típusának alaphangját adta meg: megrendezett jeleneteken (mai szemmel nézve nagyon vicces) rendőrök gyűjtik be az N.W.A. tagjait, az eszközökben nem válogatva.


KRS-One: Sound of Da Police (1993, Michael Lucero)


KRS-One a rap egyik alapító atyja volt a Boogie Down Productions tagjaként, szólómunkásságának máig legismertebb száma pedig rendőrséget kritizáló dalok talán második legnagyobb klasszikusa. A beszólogatás és (eltúlzott) erőszakoskodás helyett a politikai tudatosság, a történelmi párhuzamok jellemzik a szöveget (a rendőr olyan, mint a rabszolgák felügyelője), ám persze főként a refrén, a szirénautánzás a rap ikonikus pillanata. A videó maga azt a sémát követi, amit majd százezer másik is: az előadó és dokumentumfelvételek válogatják egymást, illetve néha találkoznak is.

Nem készült ugyan hozzá hivatalos klip, mégis jól példázzák a rendőri erőszakot tematizáló videók evolucióját és/vagy popkulturális klisévé válását a J Dilla Fuck The Police című (szintén kultikus) számához készült nem hivatalos YouTube-videók. Van olyan, amelyiken egy koppenhágai rendőrkapitányság előtt táncol a számra egy rajongó, de készültek hagyományosabb videók is, amelyeken biztonsági kamerák rendőri erőszakot bemutató felvételeit vágták a szám alá, vagy éppen a G20 csúcs összecsapásait a tüntetők és a rendőrök között.



Jön majd egy újabb erőszakhullám

A rendőrellenesség, a rendőri erőszak realista vagy túlzó bemutatása ezután is végigkíséri a hiphop történetét (és persze ott van a punkban is más műfajokban is). A téma többször is fókuszba került, leginkább akkor, amikor 1992-ben a fekete Rodney Kinget elverő rendőröket az esküdtszék felmentette, és ennek nyomán Los Angelesben zavargások törtek ki.

Tavaly pedig több tragikus haláleset történt (lásd éves összefoglalónkat), és egyre több riasztó statisztika látott napvilágot arról, hogy milyen módokon, milyen mennyiségben alkalmaznak erőszakot a rendőrök a fekete fiatalok – köztük igen gyakran ártatlan, fegyvertelen gyerekek – ellen. A sor idén is folyatódott, Ferguson és Baltimore után pedig a nyáron megint jön majd egy erőszakhullám – jósolja a brit napilag, a Guardian az Egyesült Államokat elhagyó tudósítója. Nem tudjuk még, kinek a halála fogja kiváltani, de tudjuk, hogy be fog következni, állítja.

Ez a „hátborzongató bizonyosság” persze számos, profi és amatőr videókészítőt megihlet. Ráadásul ma már tényleg szinte sem különleges eszközök, sem különleges szaktudás nem kell ahhoz, hogy valaki összevágjon egy rémisztő videót a feketék elleni rendőri erőszakról, majd feltöltse a YouTube-ra.


Súlyos probléma vagy béna videó?


Ezt a videót például a 17 éves J-Jon tavaly készítette, kisebb netes szenzáció lett, elért kb. egymilliós nézettséget. Ráadásul néhány nappal később nem ment iskolába, majd holtan találtak rá... – legalábbis egy sokfelé elterjedt rémhír szerint. Ezt J-Jon maga cáfolta, de ettől még egy darabig tartotta magát, és sokat elárul a videót és a témát övező hangulatról.

De olyan izé, olyan béna ez a videó, nem? Ahogy ott ül két rendőrautó között. Milyen elcsépelt, hogy híradórészleteket vág be! És ezt az alapot nem hallottuk már egy Majka-számban? – juthat az ember eszébe. Egyrészt nagyon valós és tragikus következményekkel járó problémáról van szó, másrészt viszont ha egyszer valaki számot ír róla, klipet készít, akkor máris (még ha ez hülyén hangzik is mondjuk J-Jon esetében) művészeti alkotásként fogjuk ezt megítélni. A felháborodás igazsága helyett a megformáltsága lesz a kérdés, a bemutatott valóság helyett a bemutatás érdekessége vagy közhelyessége. (Hasonló probléma ez, mint amiről itt volt szó.)

Mostanában több olyan klip is megjelent, amelyek mintha reflektálnának erre a problémára, vagy legalábbis megpróbálják kikerülni a rendőri erőszak ábrázolásának megszokott módszereit, és feltenni olyan kérdéseket is, amelyeket nem szoktunk.


Run The Jewels feat. Zack de la Rocha: Close Your Eyes (And Count To F**k) (2015, AG Rojas)


Ez úgy kezdődik, mintha egy teljesen átlagos, rendőri erőszakkal foglalkozó klip volna (milyen durva már, hogy mondhatunk ilyen), és fokozatosan derül ki, hogy itt valami másról van szó. Mondjuk: miért nem veszi elő a rendőr a pisztolyát? Miért támad újra meg újra a fekete srác? A verekedés egyszerre brutális és stilizált; főleg többszöri újranézés közben néha már egy szépen megkoreografált táncvideóra emlékeztet. Aztán a durvaság visszaránt: erre mondanád, hogy szép? Így a klip nemcsak az erőszakról szól, hanem annak ábrázolásáról, közhellyé változásáról, és az ábrázolás (bizonyos módjának) hatástalanságáról.

AG Rojas rendező „az erőszak hiábavalóságáról” beszélt a klipet jellemezve, a Run The Jewels duó egyik tagja, El-P pedig „látszólag soha véget nem érő küzdelemről”, amelyben a feleket „rajtuk kívül álló erők állítják szembe egymással”. Killer Mike pedig arról, hogy bár „nincs könnyű megoldás, a párbeszédre megvan a lehetőség”. (A fekete rapper édesapja egyébként rendőr volt.) A Run The Jewels következő videójában a rendőri erőszak stilizált, fekete-fehér-vörös animációs formában jelenik meg.


Kendrick Lamar: Alright (2015, Colin Tilley)


Kendrick Lamar hatalmas sikert aratott lemezéről írt kritikánkban már kiemeltük ezt a dalt, amelyben a ritmus szaggatottsága, a különféle flow-k között kiszámíthatatlanul csapongó rap aláássa a refrén üzenetét, miszerint rendbe jönnek a dolgok. A klip hasonló kettősséggel játszik: már-már túlságosan esztétikus fekete-fehér jeleneteken a repülő Kendrick jelenetei, a hiphop ironikusan kezelt kliséi, bulizás és persze a rendőri erőszak képei váltják egymást. Az egész egyszerre igazi és nem az, csakúgy, mint a lövés és a halál a legvégén.


Charles Hamilton: New York Raining feat. Rita Ora (2015, Max & Dania)


Jellemző a közhangulatra, hogy ez a könnyed szerelmes szám egy olyan videót kapott, amelynek nagy része ugyan szintén szerelmi történet, a polgárjogi mozgalommal a háttérben, és a rendőrök csak alig jelennek meg benne, az erőszakoskodást pedig csak sejteti a videó – mégis, a rapper egyértelműen úgy beszél róla, mint amely a rendőri erőszakról szól.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!