Miért nem fogunk egyetérteni?

Lánczi Tamás

Vezető elemző, a Politikai Elemzések Központjának igazgatója, Századvég

Feloldhatatlan az ellentét a baloldali-liberális és a konzervatív oldal közt a menekültügyben – állítja Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője. Úgy véli, hogy az európai baloldal a nemzetállamok felszámolásának lehetőségét látja a tömeges bevándorlásban, eszközt, ami az Európai Egyesült Államok létrejöttét segíti, a berlini elit asszisztálása mellett.


Először is el kell oszlatni egy félreértést. A migrációs krízis legkevésbé sem a bevándorlókról, nem a vízbe fúlt kisfiúról, kerítésről vagy a gáncsoló operatőrnőről, de még csak nem is Angela Merkelről szól. Arról szól, hogyan akarjuk mi, európaiak berendezni az életünket a magunk és a következő nemzedékek számára az előttünk álló évszázadban. A migráció megítélése a kontinens politikai, kulturális alapstruktúrájáról folytatott vita.

Az utóbbi hetekben néhány éles szemű elemzőnek már feltűnt, hogy jobb- és baloldaliak, vagy másképp fogalmazva konzervatívok és liberálisok közt óriási szakadék tátong a migráció ügyében. Ugyanezen elemzők arra is biztatnak, hogy legyen párbeszéd, több humánum (itt azt hiszem, empátiára gondolnak) az egyik oldalon és kevesebb nácizás a másik oldalon. Nem veszik észre, hogy a szakadékot épp az hozza létre, hogy mélységesen mást gondolunk arról, hogyan szeretnénk berendezni az életünket.

A baloldal a migrációban lehetőséget lát, mert úgy véli, hogy ez közelebb viheti őket a nemzetállamok nélküli Európai Egyesült Államok régóta vágyott koncepciójához. Különös partnerre leltek mindehhez az európai szuperhatalmat építő német politikai és gazdasági elitben, amelyik állhatatosan és angyali türelemmel építgeti a hegemón német pozíciókat, amelyet még véletlenül sem illik birodalomnak nevezni. Ám épp ezen a ponton ér össze az európai baloldal és a német elit elképzelése: mind a baloldali ábrándok, mind a német gazdasági és hatalmi törekvések egy nemzetek feletti Európát feltételeznek. Birodalmak lényegileg nem tudnak nemzetállami keretek közt működni.


A baloldal számára az Egyesült Európai Unió építésének jelenlegi fázisában közömbös, hogy ez brüsszeli vagy berlini központtal megy végbe, hiszen egy mára kilúgozott, mítoszaitól, büszkeségétől és mondjuk ki, egészséges nacionalizmusától megfosztott, technokrata elit által irányított berlini vezetés elfogadható kompromisszumnak tűnik számukra.

De maradjunk a baloldalnál. A bárgyúságig menő szentimentalizmus mögött, amely a bevándorlók milliós tömegét, mint nemes vadembereket ünnepli természetesen politikai szándékok húzódnak meg. Ma még nincs nyíltan kimondva, de vezető német politikusok elejtett megjegyzéseiből és némi józan paraszti ésszel kikövetkeztethető, hogy a kvóta olyan multifunkciós eszköz, amellyel egy csapásra egységesíteni lehet az európai szociális ellátórendszert (értsd: Brüsszelből folyósítják a segélyt), majd szép fokozatosan a munka és adóügyi jogszabályokat vagyis a legfontosabb nemzetállami hatásköröket. A migránsok módszeresen szétosztott tömege emellett „jótékonyan” feloldja az atavisztikus és irracionális nemzetállami kötődést, amely a baloldal számára oly gyűlöletes és útjában áll világjobbító elképzeléseinek. Nem új tervek ezek, a migránsok csak kapóra jönnek, hogy ismét elő lehessen venni őket a fiókból. Így válik egy merész árukapcsolással a pályaudvaron üldögélő bánatos tekintetű szír kislány a táradalom-mérnökök utópiájának reklámarcává.

A jobboldal érthető módon megtámadva érzi magát, mint annyiszor az elmúlt bő kétszáz évben, amióta a csőcselék felgyújtotta a Bastille-t, hogy fél tucat notórius köztörvényest kiszabadítson onnan a szabadság, egyenlőség és testvériség nevében. Azóta a baloldali társadalom-mérnökök tucatnyi világjobbító ötlettel álltak elő, amelyek azonban a mérhetetlen szenvedés, terror és az iparosított tömeggyilkosság korszakát hozták el, és alig követeltek néhány százmillió ártatlan emberéletnél többet. Fontos megjegyezni, hogy a baloldalnak tagadhatatlanul voltak morálisan helyes és igazolható követelései, mint például a gyerekmunka tilalma, vagy a fizetett szabadság. Ám azon ideák, amelyek megpróbálták felfejteni a társadalom organikus szövetét a legtöbb esetben tragédiához vezettek.

A jobboldal tehát okkal tart a társadalom-mérnökök papíron működő javaslataitól és nem akar elvetni működő társadalmi formákat. A nemzetállamokat nem leküzdendő akadálynak, hanem értéknek tekinti, amelyek Európát a Föld legsikeresebb részévé tették. Veszélyt lát az iszlámban, mert úgy véli, hogy az olyan totális ideológia, amely végső soron lerombolja a nehezen kiküzdött vallási és kulturális pluralitást. Elutasítja a kultúrák ekvivalenciáját és az elmúlt évtizedek tapasztalatai miatt szkeptikusan áll az asszimiláció kérdéséhez.

A bevándorlás tehát annak a kérdése, hogy részeseivé akarunk-e válni egy újabb, ezúttal egy egész kontinensen folyó társadalmi kísérletnek? Erre nem lehet mással válaszolni, mint igennel, vagy nemmel.



Meg kell-e állítani a menekülteket?


Igen
Nem

SZAVAZAT UTÁN