Miért lóbálja a farkát ez a sok amerikai politikus?

Fotó: AFP / GEOFF ROBINS

-

A republikánus jelöltségért zajló kampány jó ideje Donald Trump egójáról szól. A múlt hét óta már azt is tudjuk, hogy a nemi szervéről is. Mégis mióta forog a politika az elnökök és elnökjelöltek ágyéka körül? És mért tolják még mindig a szavazók arcába az anatómiai adottságaikat?


Ha az amerikai politikát a republikánus elnökválasztási kampány alapján próbálnánk megérteni, könnyen beleszaladhatnánk abba a következtetésbe, hogy a demokráciának ez a méltán nagyra tartott ünnepe arról szól, hogy a választók azt a jelöltet küldjék a Fehér Házba, akinek a legnagyobb farka van. Persze lehet Marco Rubióra mutogatni, hogy ő kezdte, hiszen a közvélemény-kutatások számára lesújtó eredményeit látva egyszer csak úgy gondolta, hogy szuperkedd előtt két nappal itt az ideje egy övön aluli ütésnek, és egy mindenki számára világos utalással arról kezdett el beszélni, hogy Donald Trump nemi szerve nem átlagos, hanem inkább kicsi.

„Magasabb, mint én. Olyan 188 centi körüli, ezért sem értem, hogy a keze miért csak akkora, mint egy 158 centis emberé. Látták a kezeit? Ekkorák. És tudják, mit mondanak azokról a férfiakról, akiknek kicsi a kezük” – vitte fel a hangsúlyt a Republikánus Párt legnagyobb reményének számító Rubio egy virginiai kampánygyűlésen.

Csakhogy az igazán nagy játékos ebben a műfajban Donald Trump, és természetesen felvette a fonalat ott, ahol kell.


Rubio és Trump egymást méregeti


Felemlegethetnénk persze, hogy egy szokványos kampányban beruházásokat, szociális ellátást, munkahelyeket, esetleg fizetésemelést ígérnek a jelöltek. De az idei republikánus jelölti kampány egyrészt nem szokványos, másrészt nem szokványos Donald Trump sem, akinek megvannak a maga lenyűgözően hatásos eszközei arra, hogy levegye a lábukról a szavazókat. Ilyen például a farokmérete. És ez nemcsak ígéret, ő garantálja. Rubio megjegyzésére így reagált:

„El kell hogy mondjam – kezdte az instant klasszikussá váló mondatát a március 3-ai elnökjelölti vitán –, hogy a kezemre ment. Soha senki sem ment még a kezemre. Nézzék csak meg ezeket a kezeket. Hát kicsi kezek ezek? És arra utalgatott, hogy ha kicsi a kezem, akkor biztosan más is kicsi. Garantálom, hogy nincs ott semmi probléma.” És itt kell hozzátennünk, hogy Donald Trump nem véletlenül szólítja Rubiót kicsi Marcónak.



Éretlenek

A férfiasság – mármint az a gyerekes, éretlen formája, amelyik pokollá tudja változtatni a fiúöltözőt vagy a játszóteret – olyan mértékben itatja át a republikánus kampányt, hogy az egész hadakozás kezd nevetségességbe torkollni. Ennek – eddig legalábbis – Marco Rubio és Donald Trump gátlástalan farokméregetése volt a csúcspontja, de messze még az előválasztási szakasz vége, és Trump még lendületben van. A republikánus kampánystratégia mindenesetre már most leegyszerűsödött arra, hogy ki az igazi férfi, és persze arra, hogy aki nem igazi, az csak lányos lehet, és ennél nagyobb szitokszót aligha lehet elképzelni az idei republikánus kampányban. Már csak ezért is tartogat ínyenc izgalmakat, ha a demokrata jelöltséget Hillary Clinton nyerné meg.

De addig is ebben a nyers, magamutogató és valahol igazán szánalmas játékban Trump igazi profinak számít, hiszen eddig is rengeteg időt és energiát fordított arra, hogy a saját férfiasságát kidomborítsa. Biztosan sokaknak feltűnt már például a hatalmas TRUMP felirat a felhőkarcolóján.



Mindig ez ment

Abban, hogy az amerikai elnökválasztási kampány a maszkulinitás gyerekes fitogtatásába torkollott, nem kis szerepe lehet annak, hogy eddig minden amerikai elnöknek pénisze volt. Politikai hovatartozástól függetlenül ez az adottság köti össze mindegyiküket. És bár Hillary Clintonnak most először van igazi esélye, hogy az első pénisz nélküli elnök legyen, a többi jelölt addig is tobzódik még kicsit a hagyományos, anatómia által körbehatárolt politikai játszótéren.

Ez a hagyomány azonban túlmutat Donald Trump kitárulkozásain, a New Republic rövid péniszútmutatója szerint ugyanis az elnökök nemi szerve iránti érdeklődés a monarchiák ilyen irányú aggályaiból nőtt ki: a trónörökösök biztosítása szempontjából például kifejezetten fontos volt, hogy egy uralkodó nemi szerve jó állapotban legyen, valamint jól teljesítsen, és az ország jövőjéért aggódó polgárok erről nem győztek eleget társalogni.

És ezt a hagyományt vitték tovább a politikai kampányok. Thomas Jefferson már 1800-ban lehermafroditázta John Adamst, és az amerikai közélet azóta is sokat foglalkozott az elnökök nemi szervével: olyan kérdésekkel például, hogy Abraham Lincoln fekete nőkkel feküdt le, hogy Grover Clevelandnak törvénytelen gyereke volt, John F. Kennedynek pedig megszámlálhatatlan szeretője. Ennél is részletesebb információi vannak az amerikaiaknak Bill Clinton nemi szervéről annak köszönhetően, hogy a hossza és a formája téma volt az ellene indult szexuális zaklatási ügyben. A Paula Jones által indított perben ugyanis valamiért ez is fontosnak tűnt.



És persze volt olyan elnök is, aki maga hozta szóba előszeretettel, hogy milyen méretekkel rendelkezik. Trump szinte kispályásnak tűnik Lyndon B. Johnson mellett, aki lépten-nyomon tudatta a körülötte lévőkkel, hogy hatalmas pénisze van. Az egyik életrajzából derül ki például, hogy a Capitolium mosdójában mindig kihasználta a pillanatot, amikor egy politikus kollégája belépett, és a vizelést épphogy befejezve lóbálni kezdte Jumbónak becézett nemi szervét, és a nyomaték kedvéért még meg is kérdezte az óvatlan kollégától: „Látott már valaha ekkorát?”

Johnson megszállottsága a saját péniszével kapcsolatban nem ismert határokat. Ragaszkodott például ahhoz, hogy az elnöki zuhanyzóban külön vízsugár irányuljon az ágyékára, és amikor arról győzködték, hogy ez túl nagy vízszerelői munkát jelentene, az épp a vietnami háborúba nyakig merülő Johnson igazán macsó válasszal hárított: „Ha én képes vagyok naponta tízezer katonát mozgatni, akkor a szerelő is meg tudja oldani a fürdőszobát úgy, ahogy én szeretném.”


US-VIETNAM-WAR-JOHNSON

Lyndon B. Johnson tisztában volt az értékeivel


Az igazi férfiak tudják, hová szavazzanak

Nyilván Amerikában is élnek még választópolgárok, akik úgy gondolják, hogy egy választásnak többről kell szólnia, mint arról, hogy kié a legnagyobb nemi szerv.

A republikánusok feszengenek, és nem titkoltan azt szeretnék, hogy végre ne Trump férfiassága legyen a téma, és a kampány ne forduljon át saját maga karikatúrájába, a sajtó viszont – mi is erről beszélünk – egyszerűen nem tudja túltenni magát ezeknek a mondatoknak a hipnotikus erején. És a helyzet az, hogy bármennyire hárítják is, ez a férfias vonal nagyon is a Republikánus Párt sajátja.

Ha – az egyszerűsítés vádját vállalva – nemi szerepeket aggatnánk a két nagy amerikai pártra, a demokraták alkotnák a nőies, a republikánusok pedig a férfias tömörülést. Az erre ráhúzható, történelmileg is megszilárdult sztereotípia szerint a liberálisok olyan könnyed(nek tűnő) témákon lovagolnak, mint az egészségügy vagy az oktatás, a republikánusoknak viszont olyan komoly kérdésekben van véleményük, mint a bűnözés vagy a háború. Ez a különbség a két párt között a szavazati mintákban is megmutatkozik: a nők többsége a demokratákra, a férfiak többsége a republikánusokra szavaz.



A kampány férfiassági dimenziója azonban mindig is része volt a mindenkori választási időszaknak, és amikor a republikánus jelöltek nem egymás nemi szervét méregették, akkor a demokrata ellenfelet vádolták meg azzal, hogy gyenge – azaz lányos. Ezt a hagyományt gazdagította például Ronald Reagan, amikor szkanderezni hívta ki Walter Mondale-t, és nem véletlen, hogy a nyolcvanas években Reagan kampánystábja gondoskodott arról, hogy az emberek lovaglás és favágás közben lássák őt. Mint ahogy az sem véletlen, hogy a republikánusok azzal csúfolták John Kerryt, hogy olyan franciásan néz ki – értik. Bezzeg George W. Bushon milyen jól mutatott az a cowboykalap!

Ezzel természetesen nemcsak a jelöltek férfiasságát kérdőjelezik meg, hanem a szavazókét is, ha nem lenne ugyanis egyértelmű az üzenet: az igazi férfiak a republikánusokra szavaznak. Ha mégsem ezt teszik, lehet, hogy nem is olyan férfiasak.

A múltbeli és a mostani tapasztalatok alapján is elég egyértelműnek tűnik, hogy az elnöki pénisz csak akkor nem lesz ennyire szem előtt lévő téma az amerikai közéletben, ha az országnak egy pénisz nélküli elnöke lesz.