Miért küldik hamarabb a fizetést? Vége a pénz lustálkodásának

Fotó: iStockphoto / KeremYucel

-

A jelenlegi átutalási rendszerben néha órákig csak várakozik a pénz, ahelyett, hogy célba érne.


A Buksza korábbi posztjában már volt szó arról, hogy szeptembertől a magyar jegybank a jelenlegi 5-ről 10-re növeli az úgynevezett átutalási ciklusok számát, ezzel gyorsabbá teszi az átutalásokat a bankrendszeren belül. Így akár egy óra alatt is célba érhetnek majd a tranzakciók.



Ahogy mérföldkő volt 2012-ben a napon belüli átutalások bevezetése, ez is komoly – jelentős fejlesztéssel járó – lépés lesz, amire szükség is van. A gyorsítás szerfölött indokolt, mivel a jelenlegi rendszerben az átutalások bőven a megszabott 4 órás határidőn belül megérkeznek a célszámlára, a legtöbb időt tehát még most is semmittevéssel tölti a pénz – nagyon leegyszerűsítve ez derül ki a Hitelintézeti Szemle tavaszi számában megjelent tanulmányból.


Az elemzést Császár Péter, a Magyar Nemzeti Bank szakértője készítette, és bár a dolgozatban leírtak nem tükrözik a jegybank hivatalos álláspontját, de az abban foglaltakból logikusan következik, hogy érdemes az átutalási ciklusok számának növelésével felgyorsítani a pénz utazását.


A tranzakciók teljesülési idejének szakaszok szerinti vizsgálatából kiderült, hogy a teljes átutalási időtartamnak közel a fele egyfajta veszteségidő, ez egy olyan várakozási időszak, amikor a fizetési megbízással a fizető fél hitelintézete már nem, az elszámolóház pedig még nem csinál semmit.

Ebből az következik, hogy a napközbeni elszámolás ciklusszámának növelésével (sűrítésével) jelentős időmegtakarítás, azaz hatékonyságnövelés lenne elérhető, ezzel ugyanis az elszámolásra várakozás időszaka csökkenthető lenne – írja elemzésében Császár Péter.


Tehát az átutalásra szánt pénz egy része sokat időzhet addig, míg elindul a következő ciklus, amely célba juttatja. Nagyon leegyszerűsítve úgy kell ezt elképzelni, hogy van egy óriási pénzpályaudvar, ahova megadott időközönként beérkeznek a pénzcsomagok, és adott időpontokban pedig elindulnak a cél felé. Ha például a fizetést a munkáltató elküldte a délelőtt folyamán, de az utalás közvetlenül egy átutalási ciklus indulása után érkezett be a központba, magyarul lekéste a járatot, akkor a pénz csak egy későbbi ciklusban tud kimenni, addig lustálkodik. A ciklusok számának szeptemberi bővítésével azonban hamarabb útnak indul, ezáltal mindenki a mostaninál gyorsabban juthat a pénzéhez.