Miért kell komolyan venni egy náci gyilkos tenyérbemászó nyafogását?

Fotó: AFP / JONATHAN NACKSTRAND

-

A 2011-es norvégiai tömegmészárlás elkövetője, Anders Breivik magánzárkában tölti a büntetését, de ez nem akadályozza meg abban, hogy felhívja magára a figyelmet. Most például a fogva tartása körülményei miatt perelt, a tárgyalás pedig remek alkalom arra, hogy ismét a náci nézeteiről beszéljen. A privilégiumból kovácsolt szarkazmus néhol átüt a procedúrán, de sokkal többet elárul arról, hogy a traumát még mindig nehezen feldolgozó norvégok miként viszonyulnak a jogállamisághoz és a bűnöző honfitársaik jogaihoz.


Anders Behring Breiviknek rég volt alkalma kamerák előtt náci karlendítéssel mutatkozni, az életkörülményeiből adódóan ezt az elmúlt években csak bírósági tárgyalásokon tehette meg. A 21 éves börtönbüntetését töltő tömeggyilkos azonban most megint megtalálta a módját annak, hogy nyilvánosság előtt hozza elő a benne élő nácit: az emberi jogai megsértése miatt beperelte a norvég államot, amely biztosította számára a jogorvoslat lehetőségét – és ezzel a címlapokat.

Az ügyben kedden volt az első tárgyalás, amelyen a 77 embert lemészároló Breivik egy szót sem szólt ugyan, de hangsúlyos testbeszéddel jelezte, hogy még mindig nagyon érzi a kamerákat. A mozdulat kiszámítható volt, így a kép alapján elmondható, hogy komoly világnézeti változásokat nem eredményezett nála az eddig börtönben töltött idő. Egy nappal később ez a bíróság előtt előadott beszédéből is kiderült.



Breivik szerdán kapott szót, és igyekezett mindent kihozni a lehetőségből, ráadásul két irányba is terelni tudta a beszédét. Az egyik irány lényege, hogy ő áldozat, és az állam valójában a halálát akarja azzal, hogy elszigeteli a többi rabtól, és sokkal emberségesebb lenne, ha lelőnék, hiszen állatként bántak vele az elmúlt öt évben. Egy olyan országban, ahol nincs halálbüntetés, ez nyilván nem igazán áll meg érvként a bíróság előtt. Az elszigeteltség mellett Breivik szerint még az étellel is kínozzák őt, ami szerinte rosszabb, mint a vízbe fojtásos technika. „Az elmúlt öt évben az állam megpróbált megölni. Nem hiszem, hogy sok ember túlélte volna ilyen sokáig” – veregette meg a saját vállát.

Breivik többek között kifogásolja, hogy műanyag pohárból és papírtányérokból kellett mikróban megmelegített ételeket ennie, és ezeken felül még hideg kávét is kapott. De érzelmileg és szellemileg is gúzsba kötve érezte magát, mert például nem találkozhatott náci barátaival, és nem jelentethette meg két könyvét. A helyzet súlyossága pedig szerinte végképp kiderülhet abból, hogy elkezdett valóságshow-t nézni a tévében, ami „egyértelmű bizonyíték arra, hogy az elszigeteltség komoly agykárosodást okozott”.



Ezzel azért vitatkoztak a tárgyaláson beidézett szakemberek. A bíróság által kijelölt pszichiáter, Randi Rosenqvist, aki öt éve vizsgálja Breiviket, például finoman, de határozottan azt mondta: „Úgy gondolom, nehéz komolyan venni a panaszait.” Breivik ugyanis szakértői szemmel nem szenved, viszont továbbra is veszélyes embernek számít.

A tárgyalást egyébként Breivik edzőtermében bonyolítják le, mivel a hatóságok úgy ítélték meg, hogy túl kockázatos lenne átszállítani őt egy másik épületbe.

Bár a tárgyalás második napján már mellőzte a teátrális náci karlendítést, a gesztust bőven pótolta szavakkal, a felszólalása hátralévő részét például a nemzeti szocializmus dicséretének szentelte. Egyrészt beszélt arról, hogy a haláláig harcolni fog a náci eszmékért, és aktuálpolitikai kitérőként méltatta a görög és a német szélsőjobboldali pártok megerősödését. Majd arról, hogy a börtönbeli megpróbáltatásaihoz – ki mástól, mint – Adolf Hitlertől meríti az erőt.



Breivik 2012, vagyis nagyjából a börtönbüntetése megkezdése óta panaszkodik a fogva tartása körülményeire, így szinte folyamatosan napirenden tartotta magát, ami nem könnyítette meg a tragédiával birkózó norvégok helyzetét. A túlélők és az áldozatok hozzátartozói is beszéltek arról, hogy a mostani bírósági ügy csak ürügy arra, hogy Breivik ismét a nyilvánosság elé álljon a szélsőséges nézeteivel, és ő ezt már a náci karlendítéssel visszaigazolta.

A norvég tévék a tárgyalás első napját közvetítették ugyan, szerdán viszont leállították a felvételt, amikor Breivik elkezdte a beszédét. Amikor az új náci pártja programját kezdte el felolvasni, akkor a bíró őt is leállította.


A magány a halálos ítéletnél is rosszabb

A férfi ügyvédje, Oystein Storrvik szerint azonban nem puszta figyelemfelkeltésről van szó. „Ez az ügy sokak feltételezésével szemben nem arról szól, hogy Breivik ismét reflektorfénybe kerüljön. Ennek az ügynek az a tétje, hogy milyen feltételek között tölti le a büntetése hátralévő részét” – tisztázta a tárgyalás keddi napján a bíróság előtt.

További nyomatékot adva az eljárásnak, Oystein Storrvik arról beszélt, hogy a norvég alkotmány tiltja ugyan a halálbüntetést, de a magánzárka még egy halálos ítéletnél is rosszabb. „Egy állam hatalmas felelősséget vállal magára, amikor úgy dönt, hogy nem alkalmazza a halálbüntetést” – próbálta érzékeltetni a 21 éves börtönbüntetés tétjét.



Összkomfortos fogság

Anders Breiviknek három helyiség is a rendelkezésére áll a börtönben – egy az alváshoz, egy a tanuláshoz és egy a testedzéshez, és naponta mozoghat a szabadban is. Nézhet tévét, játszhat videojátékokat és olvashat újságokat. Van számítógépe, igaz, internetes kapcsolat nélkül. Főzhet és moshat. Ami az emberi kapcsolatait illeti: telefonon beszélhet egy barátnőjével, illetve rendszeresen kommunikál a börtönszemélyzettel, ügyvédekkel, orvosokkal és egy pappal is. Önkéntesekkel viszont nem akart sakkozni. Egy börtönverseny keretében még mézeskalács házat is csinált.

A norvég hatóságok határozottan cáfolják, hogy Breivik emberi jogai sérülnének, a szigorú elkülönítését pedig azzal indokolják, hogy egyrészt Breiviket is meg kell védeni a többiektől, másrészt nem lenne szerencsés, ha az általa képviselt szélsőséges eszméket terjeszthetné. Az államügyész szerint nem önkényesen korlátozzák az elítélt kommunikációját a külvilággal, hanem azért, mert csak így tudják megakadályozni, hogy egy terrorhálózatot építsen maga köré. A norvég államot képviselő ügyvéd meg is jegyezte, hogy Breivik nagyjából négyezer levelet küldött és fogadott a fogva tartása alatt, és ezeknek mindössze 15 százalékát zárolták a hatóságok. Általában azok a levelek akadtak fenn a rostán, amelyeket ismert náciknak és a szélsőséges rajongóinak írt. A hatóságok indoklása szerint azért, mert „közöttük lehet az új Breivik”.


Breivik bírósági ügye akár keserű poénnak is tűnhetne, de Norvégia minden erővel inkább a jogrendszer és a jogállamiság tesztjének tekinti, és így is viszonyul hozzá.

A történetben nemcsak az érdekes, ahogyan egy tömeggyilkos a norvég jogrendszer kereteit feszegeti, hanem az is, ahogyan az áldozatok hozzátartozói reagálnak erre – szigorúan a norvég jogrendszer keretei között –, még ha az elviselhetetlenül fájdalmas is nekik.

Az érintett családok szóvivője, Lisbeth Kristine Royneland, aki a 18 éves lányát veszítette el Utoyán, a New York Timesnak például igyekezett a lehető legobjektívebben összefoglalni a helyzetet: „Megölte a gyerekeinket, és most a fogva tartásának a feltételei miatt pereli az államot. De megértjük, hogy erre a tárgyalásra szükség van. Miközben sok család nem akar erről olvasni vagy hallani a médiában.”

A támadás most 24 éves túlélője, Bjorn Ihler azt mondta, semmilyen érzelmet nem ébresztett benne Breivik látványa, de még a náci karlendítése sem. Az ügyet pedig sajátos perspektívába helyezte: „Azt hiszem, fontos, hogy biztosítsuk számára ezt a tárgyalást. Ez már önmagában győzelem nekünk mint társadalomnak, nem neki. Még a terroristáknak is vannak emberi jogaik. Észben kell tartanunk ugyanakkor, hogy bár ő egy ember, egy olyan eszmét jelképez, amely ellen harcolnunk kell.”


Nem Breivikre szabták a rendszert

A norvég büntetés-végrehajtási rendszer egyik sarokköve, hogy a börtönnek mindössze a szabadság korlátozásáról kell szólnia, és nem arról, hogy az elítéltek minél pocsékabbul érezzék magukat a börtönben.

A szabadság korlátozásán kívül egy elítélt ugyanolyan jogokat élvez, mint a többi honfitársa, a benti élete pedig nagyon hasonlít a kinti élethez. Az egész rendszert annak a figyelembevételével rakták össze, hogy a rab egyszer majd visszatér a társadalomba.

A statisztikák alapján ennek a szemléletnek nagyon is van létjogosultsága: Norvégiában az ítéletek átlagosan nyolc hónapnál rövidebbek, és csaknem 90 százalékuk kevesebb mint egy év börtönre szól. Vagyis egy norvégiai börtönbüntetés sokkal inkább rehabilitáció, mint büntetés.



Ennek megfelelően vannak intézmények, amelyek inkább skanzenre hasonlítanak, mint börtönre. A BBC kedélyes leírása alapján például a rabok a Bastøy szigeten létesített börtönben főzhetnek, kártyázhatnak, síelhetnek, teniszezhetnek, saját strandjuk van.

Norvégia persze nem olyan utópisztikus hely, hogy itt ne lennének kemény bűnözők: szám szerint 94 olyan elkövető van, akit úgynevezett megelőző elzárással különösen szigorúan őrzött intézményben kell fogva tartani. Ők a törvény által előírt leghosszabb – 21 éves – büntetés után is elzárva tarthatók, ha úgy ítélik meg, hogy veszélyt jelentenek a társadalomra. Ilyen Anders Breivik is, aki Norvégia legveszélyesebb bűnözője, ráadásul az eddig börtönben töltött idő alatt a megbánás semmi jelét nem mutatta.


Kelet-európaiak ligája

Az eszelősen liberálisnak tűnő norvég rendszer a statisztikák alapján működik, amikor ugyanis a rabok elhagyják a börtönt, az esetek túlnyomó többségében nem térnek vissza: mindössze 20 százalékuk esik vissza a későbbiekben. Az Egyesült Államokban például a szabadult rabok 76 százalékát öt éven belül ismét letartóztatják. A hatékonyság mellett a rendszer kifizetődő is, a sikeres rehabilitációval és reintegrációval ugyanis rengeteg pénzt spórolnak, ellentétben azokkal az országokkal, amelyek arra fordítanak hatalmas összegeket, hogy rács mögött tartsák az embereket.

A norvég börtönrendszernek egyébként nem is Breivik a legnagyobb gondja, hanem az, hogy a fogvatartottak csaknem 35 százaléka külföldi, főként lengyel, litván és román. Az ebből adódó nyelvi és kommunikációs nehézségek pedig komoly léket ütnek a norvég rendszeren. Míg ugyanis a norvég rabok közül sokan tanulással vagy a kinti életük megtervezésével töltik a benti napjaikat, addig a külföldi rabokat ez a lehetőség nem igazán köti le, hiszen a szabadulásuk után rendszerint kiutasítás vár rájuk.