Miért éppen most robbant Kiss László ügye?

Fotó: MTI / Soós Lajos

-

Felkerestük az úszókapitány börtönbüntetését nyilvánosságra hozó újságírót.


„Semmi különös oka nincs. Most jutott tudomásunkra az ügy” – ezt a választ kaptuk a Privatkopo.hu szerkesztőjétől, Kerekes Lászlótól, amikor megkérdeztük, hogy az 1961-ben történt eset miért kapott ismét nyilvánosságot.

Korábban egy uszodai forrásunk úgy fogalmazott, hogy szerinte „most mindenkit ki akarnak csinálni a vezetőségben”, miközben uszodai körökben köztudott volt az eset, sőt, a hatvanas években meg is jelent a sajtóban.

Kiss László 1961 nyarán, 21 évesen két úszótársával együtt követte el a csoportos nemi erőszakot, előbb lefogta a Zsuzsanna nevű fiatal nőt, majd társai után maga is közösült a már védekezésre képtelen lánnyal. A következő évben jogerősen három év börtönre ítélték, a kiszabott büntetés felét töltötte le.

Közben szerdán a magyar szövetség elnöksége és az edzői szakma egységesen bizalmat szavazott Kiss Lászlónak.