Michelisz már nyíltan beszél a gyári szerződésről

Fotó: MTI/MTVA / Marjai János

-

Sanghajban a túlélés lesz a cél, ami nem könnyű plusz negyven kiló túlsúllyal.


Michelisz Norbert a túraautó-vb sanghaji hétvégéjén adott interjúkat. Az ilyenkor rutinszerű kérdezz-felelek nemigen lépett ki a szokásos sablonos mederből – ahogy a többi nyilatkozó pilótánál sem –, ám egyszer csak a 2016-os terveiről kérdezték a magyar versenyzőt.

Egy autóversenyző bármilyen sorozatban is megy, egy cél lebeg a szeme előtt, hogy egy nap bajnok legyen, és meglátásom szerint ehhez gyári pilótának kell lenni. Úgy gondolom, a tavalyi eredmények és az idén mutatott fejlődés után jó pozícióban vagyok, hogy jövőre már egy gyári szerződésről beszéljünk” – jelentette ki Michelisz meglepően nyíltan, majd persze jó alkalmazottként dicsérte a jelenlegi csapatát.

Aztán viszont csak tovább feszegette a húrokat: „Számomra ez nem egy könnyű kérdés. A Zengő Motorsportnál nőttem fel, ott töltöttem az elmúlt tíz évet, úgyhogy ez egy kicsit személyes üggyé vált számomra. De profi versenyzőként az ember eljut egy olyan pontra, ahol tovább kell lépni.”

Michelisz jelenleg 164 ponttal az ötödik helyen áll a pontversenyben. A sanghaji időmérőt 8.30-kor, a vasárnapi első futamot 8.20-kor kezdik, mindkettőt élőben közvetíti az Eurosport, az M4 pedig a Forma–1 után.

A futamról Michelisz elmondta, „az elsődleges célunk a túlélés lesz, ugyanis a legutóbbi, várakozáson felül sikerült versenyhétvége után jókora ballasztsúlyt (+ 40 kg-ot) cipelünk a kínai F1-es versenypályán. Az időmérő kulcsfontosságú lesz, ugyanis egy helyezéssel az első tízben megalapozhatjuk egy erős pontszerző helyezés megszerzését legalább az egyik futamon.”

A sorozat szervezői igyekeznek kiegyenlíteni az erőviszonyokat, ezért a jobban szereplő márkákra pluszsúlyokat helyeznek. A legnagyobb pluszterhet a pontversenyt vezető Citroën kapja: ezekre az autókra hatvan kilót helyeznek még rá, miközben például a Ladák az eredeti versenysúlyukkal indulnak.