Miből lesz a női terrorista?

Fotó: Getty Images / Courtney Kealy

-

A terrorista csoportok egyértelműen úgy gondolják, hogy az erőszakos szélsőségesség nem a férfiak monopóliuma, és a dzsihád a nők ügye is. A terroristákat kívülről figyelő világnak azonban nehezére esik, hogy ezt komolyan vegye, pedig a női harcosok motivációinak megértése nélkül nem egyszerű megelőzni a terrortámadásokat sem.


A családtagok, a hatóságok és a döntéshozó politikusok is hitetlenkedve és értetlenül állnak a nők és a terroristacsoportok nagy egymásra találása előtt. Hogy fordulhat elő, hogy a nők elleni erőszakkal is hírhedtté vált Iszlám Állam vonzó jövőképet ad a nőknek – köztük sok nyugat-európainak és amerikainak –, akiknek elvileg hozzáférésük van a világi szabadságjogokhoz? És egyáltalán mit keresnek a nők a dzsihádista vagy bármilyen más harcmezőn?

A válaszok nagyon komplexek, viszont nélkülük nagyon nehéz lesz bármit is kezdeni a nők radikalizálódásával, és így magával a terrorizmussal is – állítja Nimmi Gowrinathan, aki szerint nem könnyű megérteni, annál könnyebb viszont félreérteni a női harcosokat és a tetteik motivációját, abból a feltevésből pedig semmiképpen sem érdemes kiindulni, hogy a nők sokkal békésebbek és demokratikusabbak, mint a férfiak, mert ezek a sztereotípiák csak nehezítik a terrorszervezetek működésének a feltérképezését.

Szintén félrevezető a másik népszerű feltevés, hogy a nők csak eszközök a férfiak világában, ennek megfelelően amikor a sajtó egy női öngyilkos merénylő motivációit próbálja megfejteni, szinte mindig a férfiakkal – a férjével, a fiával, az apjával – való kapcsolatát boncolgatja, mintha az érzelmi kötődései fontosabbak lennének a politikai üzenetnél, amelyet a tetteivel közvetíteni szeretne. Pedig Gowrinathan szerint a nők döntései sokszor teljesen függetlenek a férfiak befolyásától, és sokkal jobban megismerhetnénk radikalizálódásuk folyamatait, ha önálló politikai szereplőként tekintenénk rájuk és a mozgatórugóikra, és a mindennapi élettapasztalataikat próbálnánk megérteni.


Nimmi Gowrinathan


Egyre több nő vállal szerepet a terrorszervezetekben, ez a felállás azonban nem új. El Salvadortól kezdve Eritreán és Nepálon át Peruig rengeteg nő ragadott fegyvert az etnikai, vallási vagy politikai identitására leselkedő veszélyek miatt. Srí Lankán például a tamil lázadók ügyét szolgálták ki a női öngyilkos merénylők, olyannyira, hogy – mint azt a CNN egyik elemzése megjegyzi – 1987 és 2008 között az öngyilkos kommandókban nagyobb arányban voltak jelen a nők, mint ma az amerikai kongresszusban.


Intim erőszak

A nemrég Budapesten, a Közép-Európai Egyetemen előadó Nimmi Gowrinathan dolgozott az ENSZ-nek, írt jelentést az afganisztáni helyzetről, a nők szerepéről a válságzónákban, szintén a világszervezet képviseletében irányított különböző fejlesztési programokat Dél-Ázsiában, dolgozott Srí Lankán, Indiában és Pakisztánban. Közben doktorált politológiából a Kaliforniai Egyetemen, hogy – mint mondja – legyen egy platformja, ahonnan humanitárius aktivistaként és tudósként is felszólalhat. Emberi jogi kutatóként és humanitárius segítőként is többször találta magát olyan helyzetben, amikor kívülállóként a segíteni akarástól hajtva, de mégis tapintatlanul beavatkozott az áldozatok és túlélők életébe. Régi sebeket kellett feltépnie, traumákat felidéznie és talán újakat okoznia ahhoz, hogy a munkáját végezze.

Az élettörténetek megismerése nélkül azonban nem lehet megérteni azt, hogy egy nő miért ragad fegyvert egy konfliktusban, vagy adott esetben miért hajt végre öngyilkos merényletet – magyarázza a kívülállónak ezt a nem túl kíméletes beavatkozását Nimmi Gowrinathan. A női harcos motivációinak és a cselekedeteinek a megértése nélkül pedig megakadályozni sem lehet a radikalizálódásának a kiteljesedését.


Öngyilkos merénylőnek öltözött iráni nők az öngyilkos merénylő Hiba Azem Daragma portréja előtt


Nimmi Gowrinathan szerint mindenekelőtt három tényező járul hozzá a nők radikalizálódásához. Az egyik a militarizálódás, vagyis az, hogy a katonaság, és rajta keresztül az állam behatol a társadalom legintimebb tereibe. Ez a fajta megfigyelés és katonai jelenlét a nők életének minden napját és a személyes biztonságát is meghatározza: a rendszeres zaklatás, elnyomás, és az állandó félelem gyökeresen átalakíthatja a döntéseit és az életcéljait. A másik tényező, a menekülttáborokba való kényszerű kitelepítés is gyökeresen megváltoztatja azt, ahogyan egy nő a világot, és benne saját magát látja. A harmadik tényező, a nemi erőszak pedig nemcsak életre szóló traumát jelent, hanem sok esetben kiközösítést is, és a szélsőséges kitaszítottságnak ebből az állapotában szintén vonzónak tűnhet a radikalizmus.

Sok esetben egy öngyilkos merénylőnek jelentkező nő nem az életéről dönt, hanem arról, hogy hogyan akar meghalni. Ez egyfajta önrendelkezés a teste felett, mert adott esetben az öngyilkos merénylet az egyetlen lehetőség, amikor a haláláról maga dönthet, és nem másnak van kiszolgáltatva. „Ez nagyon intim erőszak” – fogalmazott Nimmi Gowrinathan.

Szerinte nem szabad elfelejteni, hogy miközben a nők a háborús zónákban gyakran az áldozat szerepében találják magukat, egyúttal politikai szereplők is, és a tapasztalataik ezekben az erőszakos terekben – amelyekben akár egy közösség tagjaként, akár egyénként kirekesztve, elnyomva, elüldözve találják magukat – sajátos módon alakítják alakítják is ezeket a komplex erőszakos folyamatokat.


Vonzások és taszítások

Azóta, hogy néhány európai országból nők és lányok százai indultak el Szíriába és Irakba, hogy az Iszlám Állam kötelékében éljék tovább az életüket, az elemzők, a sajtó és a családok nagy erőkkel próbálják feltérképezni, hogy a kalifátus eszméjének és a terroristavezérek karizmájának a vonzerejétől kezdve a közösségi oldalak csapdájáig mi vonzza őket a terroristákhoz.

A londoni Kings College egyik radikalizálódással foglalkozó kutatója, Melanie Smith 25 lányról vezet adatbázist, és azt mondja, nem szabad alábecsülni azt a romantikus vonzerőt, amit egy fegyverrel felszerelt, harcokban edződött férfi jelent. (A dzsihádisták online behálózási módszereivel egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk.) A lányok szeme előtt azonban nemcsak a dzsihádista menyasszony képe lebeg: vannak, akiknek a kalifátus utópista víziója jelenti a fő vonzerőt, mások csak függetlenek szeretnének lenni, megszabadulni a szülőktől.

Nimmi Gowrinathan szerint a jelenség megértéséhez azonban legalább ilyen fontos, hogy ezeknek a nőknek az életében mi az, ami kitaszítja és távozásra készteti őket. A női harcos megszületésénél ugyanis a vonzó és a taszító tényezők összhatására van szükség.


Rím Szlaleh Raisi kétgyerekes gázai anya fegyverrel és a Koránnal. 2004 januárjában robbantotta fel magát az Izraelt a Gázai övezetet összekötő erezi határátkelőnél


Egy Nagy-Britanniában vagy Franciaországban élő muszlim nő nyilván más térben tapasztalja meg az életére rátelepedő erőszakot, mint egy Afganisztánban, Pakisztánban vagy Srí Lankán élő, de az ő személyes élettörténetében is ott van a motiváció, amely adott esetben a radikalizálódásához vezet. Ezek között Gowrinathan szerint elsődleges az elidegenedés érzése, amelyet nagyon sok fiatal muszlim nő él meg a nyugati országokban, miközben a feje felett azon vitatkozik a társadalom, hogy ki ő, hová tartozik, és viselhet-e fejkendőt.

A nők toborzását kutató szakértők szerint az elidegenedés, a sehova sem tartozás, a mellőzöttség vagy a hátrányos helyzet megélése már önmagában elég ahhoz, hogy a nőket a szélsőségesség felé terelje – ezt csak felerősíti a vonzóerő, amely az olyan alternatívát kínáló szervezetek részéről érkezik, mint az Iszlám Állam. Fontos tényező az is, hogy ezek a nők második vagy harmadik generációs bevándorlóként is magukénak érzik azt, ami a szüleik, nagyszüleik hazájában történik. Egy szíriai vagy bangladesi származású brit lány másként fogja értelmezni a Szíriából és Bangladesből érkező híreket, és adott esetben sokkal közelibbnek érzi ezeket, mint a londoni vagy manchesteri eseményeket.

Nimmi Gowrinathan a VS kérdésére elmondta, hogy az életkor is tényező lehet a radikalizálódásban: a fiatalabb nők ugyanis nyitottabbak a szélsőségekre, mint az idősebbek. Ez azzal magyarázható, hogy tizenéves korukban formálódik az identitásuk, ebben a korban kezdik el érdekelni őket a társadalmi folyamatok, és kezdenek érzékenyek lenni a társadalmi, politikai igazságosságra.

A női terroristák motivációinak a megértéséért zajló vitában létezik egy olyan álláspont, amely szerint az Iszlám Államhoz nem azért csatlakoznak muszlim nők, mert bedőlnek a csábításnak, hanem mert meg vannak győződve arról, hogy a szervezet politikai, államigazgatási és vallási víziója megoldást nyújthat a problémáikra. Utólag könnyen kiderülhet ugyan, hogy a szervezet iszlamista utópiája nem több illúziónál, és a női kiteljesedés is inkább az elnyomáshoz hasonlít, de attól még sokuk esetében a csatlakozást politikai döntés előzi meg, amelyet tudatosan, sok tényező áttekintése alapján hoztak meg.