Mi kinyitnánk, amiből a britek most az utolsót is bezárták

Fotó: AFP / DANIEL MIHAILESCU

-

Ma szállt le utoljára bányász brit mélyművelésű szénbányába. Az ott dolgozó 450 bányász 12 heti átlagfizetést kap végkielégítésként.


A brit bányászszakszervezet főtitkára úgy értékelte, hogy szomorú nap a mai az ágazat és az egész ország számára is. Chris Kitchen úgy fogalmazott, tudja, hogy az emberek úgy érvelnek, hogy a széntüzelés árt a környezetnek, de ez inkább egy büntetés. A dolgozókat foglalkoztató UK Coal nevű cég többségi állami tulajdonban van.



A múlt század elején még egymillió ember dolgozott a brit széniparban, ma már csak néhány százan. A bányászat a klímavédelemért folytatott küzdelem áldozata lett, ám az eseményről megemlékező brit lapok sora közli azt az ábrát, amely szerint 2001 óta több szenet importálnak Nagy-Britanniába, mint amennyit helyben kitermelnek.

Miközben pedig a brit kormány a mélyművelésű szénbányászat leállításáról döntött, az Orbán-kormány a bányászat újraindítását fontolgatja. Más kérdés, hogy a tavasszal kiírt koncessziós pályázatra, amelyen a dubicsányi bányaterületet hirdették meg, egyetlen jelentkező sem volt. Az energiatermelésben ugyanis egyelőre a legkisebb mértékig sincs hiány, az elmúlt években több erőművet is bezártak, így valószínűleg a biztos piac hiánya miatt kevéssé kapós a szén idehaza.