Mi a lószőrt tekertek a bal felsőbe?

Fotó: VS.hu / Adrián Zoltán

-

A kerékpár és a foci is népszerű Magyarországon, a kerékpárfocit mégis csupán maréknyian űzik itthon, pedig a jóval több mint száz éves sportágban csak két ember kell egy csapathoz, és igen látványos dolgokat művelhetnek a forgács-lószőr labdával.


Kissé sajgó combbal fekszem egy tatai általános iskola aulájának műmárvány padlóján, rajtam a bringa, ami miatt elestem. „Örökhajtású” – adja meg a magyarázatot egy elnéző mosoly kíséretében Toma Vilmos, aki jó eséllyel utoljára adta nekem kölcsön a járgányt. Se kontra, se szabadonfutó nincs a bringán, egy az egyben arra megy, amerre tekerjük a pedálokat. Ha kell, akkor hátrafelé. Toma pedig az ország egyik legrutinosabb kerékpárfocistájaként tényleg képes hátrafelé menni a járművel. És ez nemcsak show, időnként nagy szüksége is van erre.



A kerékpárfoci eredete egészen 1883-ig nyúlik vissza, amikor az Egyesült Államokban az első kerekével terelgette a kutyáját bizonyos Nicholas Edward Kaufmann. Hirtelen ötlettel a hűséges társát John Featherlyre cserélte, az első kerék alá pedig egy labdát dobott, így született meg az új sportág és annak első csapata. A játék Európában is elterjedt, elsősorban Németországban és Csehországban művelik nagy lelkesedéssel azóta is, de hamar népszerű lett Japánban, Hongkongban. Szingapúrban és Malajziában is.


Magyarországon 1975-ben próbáltak kerékpárfoci-szakosztályt indítani, de az a kísérlet elhalt. Csaknem húsz évre rá, 1994-ben Bajon kezdett működni egy csapat, ami a mai napig is aktív. Így kerültünk mi is a Baj melletti Tatára, ahol vb-selejtezőket rendeztek, illetve a junioroknak Eb-selejtezőket, a még kisebbeknek meg sima bajnoki meccseket.



Bár Kaufmann utódai számos variációt kipróbáltak, a kerékpárfoci szabályai alapvetően ma is ugyanolyanok: két kapu, kétfős csapatok egy 14 méter hosszú, 11 méter széles pályán, a labdát a kerékkel lövik meg, de a fejelés is megengedett. Elsőre kicsit soványnak gondoljuk a kétszemélyes csapatokat, ám hamar kiderül, hogy nem volna hely több bringának, másrészt így éppen elég szép kihívás kijátszani az ellenfelet a támadó csapatnak. Elméletileg fiúk és lányok vegyesen is alkothatnak csapatot, de erre csak az alacsonyabb korosztályok meccsein láttunk példát, ahogy Toma rávilágított, kamaszkorban „a fiúknak a keze, a lányoknak a melle kezd el nőni, ekkor aztán az utóbbiak általában fel is adják ezt a sportot”.



Pedig sérülésveszély valójában nincs, a Baj KSE szakosztályvezetője húsz év alatt két esetet látott: „egyszer bemelegítéskor esett egyet a csapattársam, és eltört a bokája, a második esetben már amúgy is fájt a társam térde, amikor egy malajziai ellenfél a nyergével eltalálta – ekkor a csere mellett döntöttünk, alapvetően elővigyázatosságból”.


Elsőre keményebbnek tűnik ez a sport, elvégre a mintegy félkilós, faforgáccsal és lószőrrel töltött labdát a felnőttek nagyjából 80 km/órás sebességgel képesek meglőni, a világ legjobbjai pedig 110 km/óra körül. Csakhogy mire felnőtt korba érnek a kerékpárfocisták, megtanulják kontrollálni a bringát: Tomának ez két évébe telt, noha nyilván mindig lehet csiszolni a tudást. De miért kell forgács és lószőr a lasztiba? „Mert anélkül kontrollálhatatlan lenne, valahogy úgy, mintha a rendes focit akarnánk játszani gumilabdával” – árulta el Krausz Dániel, a nemrég alakult pesti szakosztály vezetője.



Az örökhajtásnak a kerékpár feletti kontrollnál van jelentősége: az éppen kapuban álló játékos így egyensúlyozhat a gólvonalon hosszában, ha elég ügyes, a kormányt sem kell fognia, védhet kézzel. A csapattárs közben próbál labdát csenni, hogy indulhasson a kontra, éppen ezért támadni is csak megfontoltan lehet. A meccseket figyelve látszik is, ahogy a magasabb tudással párhuzamosan egyre szorosabb eredmények születnek.


Fizikálisan igen megerőltető sportág ez, a meccsek végén erősen izzadva és lihegve tekernek le a pályáról a játékosok, Toma pedig megjegyzi: a játéknapokon „öt-hat meccset darálunk le egymás után, ami – tekintettel a 2x7 perces játékidőre – eléggé közel van egy focimeccs 90 percéhez”.

A játékhoz nem csak taktikai érzék kell, lenyűgöző ügyesség is. Igen látványos a „labdaterelés”, a hirtelen „visszahúzós cselek”, de az is, ahogy egy szemvillanás alatt képes valamelyik felső sarokba lőni egy-egy játékos. Bónuszként a nyelvújítóknak is kiváló terepet kínál a sportág, elvégre „nincs különösebb neve a cseleknek”, árulja el Toma, a biciklicselt pedig már lefoglalta a hagyományos foci.



A kerékpárfoci hazai fellegvára a Tata melletti Baj községben van, a húsvéti tornán is sokszor egymással játszottak a Baj KSE csapatai. A klub főként helyi szinten talál segítséget: a hentes hoz ételt a bajnoki meccsekre, cserébe kiírják a boltja a nevét a reklámtáblákra, „amihez szintén egy helyi cégtől kaptunk feleslegessé vált faanyagot, azt fűrészelgettük aztán hirdetőtábla méretűre”.

Ennek megfelelően a tatai iskolát az amatőr sport klímája járja át, a lehető legjobb értelemben: családias hangulat, sütik és szendvicsek, mindenki nyugodt, mosolygós, és főleg azzal foglalkozik, amit tisztán lelkesedésből csinál. Azért senki sem bánná, ha kicsit komolyabb csaták zajlanának, és több szakosztály működne az országban, hiszen Európában is több ezer csapat van.


A 2014-es vb legjava


Azért itthon is megmoccant valami. Baj mellett már Tatának is van csapata, és október végén elindult egy budapesti szakosztály is. A Kálvin tértől két percnyire, a Szent-Györgyi Albert Gimnáziumban lévő egyesület egyelőre csupán két főből áll, még a bajnokságban sem szerepel, a tervek szerint jövőre csatlakozik a juniorok mezőnyéhez.


„Még nem tolonganak az ajtóban a jelentkezők” – mondja Krausz Dániel, a pestiek szakosztályvezetője, aki szintén Bajon tanult bele a sportágba. Több okát is látja, miért nem népszerűbb itthon a kerékpárfoci. Elsősorban magával a speciális kerékpárral van baj, ami „elég drága, újonnan 1600 eurótól kezdődik az ára, míg mi használtan, a jó kapcsolataink révén is két-háromszáz eurótól tudjuk megvenni Csehországból, Svájcból vagy Németországból. Ezen kívül nehéz itthon új dolgokat elterjeszteni. Ha van valami csavar, arra nem biztos, hogy nyitott a nagyközönség.”

Krausz ugyanakkor a sportág hazai marketingjének hiányosságait is látja, éppen ennek javításán dolgozik: „próbálunk minél több várost megnyitni, ahol legalább két jelentkezőt találunk, és így elszórhatjuk végre a sportág magvait.”


B csoport, dobogó

A kerékpárfoci-világbajnokságon hatcsapatos A csoport van, azalatt van még B és C csoport is. A magyarok eddigi legjobb szereplése a B csoport harmadik helye volt, ez háromszor is összejött, legutóbb két éve, Csehországban, amikor a spanyolok és a japánok előzték meg a mieinket. A feljutáshoz meg kell nyerni a B csoportot, majd osztályozón legyőzni az A csoport utolsóját.

KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!