Mezeken üdvözlik a menekülteket

-

A német első és másodosztályú focicsapatok játékosai azzal fejezik ki együttérzésüket a menekültekkel, hogy a hétvégi bajnoki fordulóban „Segítünk, üdvözöljük a menekülteket” feliratú mezekben lépnek pályára.


A Hermes logisztikai cég a hétvégére lemondott saját reklámjáról, így a futballisták a bal karjukon ezúttal a Bild című napilap által is támogatott akció üzenetét viselik majd.

A menekültválság mindenkit érint, senki nem teheti meg, hogy nem foglalkozik vele. Nekünk, a Bundesligában szereplő kluboknak pedig ki kell használnunk a népszerűségünket, hatásunkat és lehetőségeinket arra, hogy segítsük a már eddig is sokat szenvedő bevándorlókat” – nyilatkozta Michael Preetz, a Dárdai Pál edzette Hertha BSC menedzsere.