Merkel és Hollande nem akar idén ukrán választásokat

Forrás: MTI/MTVA / IGOR KOVALENKO

-

Mivel mást akarnak a szeparatisták és mást Kijev, így a német és a francia államfő dönt az időpontról. Kivonják a könnyű fegyvereket is.


A helyi választásokat Ukrajna keleti részén 2015 után kell megtartani - mondta Francois Hollande francia államfő a normandiai négyek (Franciaország, Németország, Ukrajna és Oroszország) vezetőinek találkozója után pénteken Párizsban, Angela Merkel német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatóján.

A két ország vezetője elvetette annak lehetőségét, hogy a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták saját szabályaik szerint tartsák meg a választásokat október 18-án Donyeck, november 1-jén pedig Luhanszk megyében, majd a második fordulót februárban. Kijev október 25-én tervezte megrendezni a választásokat.

Francois Hollande szerint a választásokat 2015 után kell megtartani, mégpedig azért, hogy "vitathatatlan" legyen a voksolás. Angela Merkel azt hangsúlyozta, hogy a választásokat az ukrán törvényeknek megfelelően kell lebonyolítani.


„Nem szeretnék, hogy a választásokat olyan feltételek között tartsák meg, amelyek nem tartják tiszteletben a (februárban aláírt) minszki megállapodást. Ezért lehetséges, sőt már biztos, hogy három hónapra lesz szükség a választások megszervezéséhez, és hogy túl fogjuk lépni a dátumot, amelyet a minszki folyamat végének jelöltünk, mégpedig 2015. december 31-et" - mondta Hollande.

„Azt akartuk, hogy a helyi választásokat az ukrán választási törvények szerint rendezzék meg (...) Azt kérjük, hogy mindegyik fél kötelezze el magát (ezen irányban). Amint megszavazták a választási törvényt, kilencven nap marad a választások megszervezésére - tette hozzá a francia elnök.

A találkozón ugyanakkor a felek megállapodtak a könnyű fegyverek kivonásáról a kelet-ukrajnai front menti övezetből.