Merkel: eredményes volt a menekültválság kezelése

Fotó: AFP / ALAIN JOCARD

-

A nyitottság nagyobb biztonságot jelent, mint a bezárkózás – jelentette ki Angela Merkel német kancellár.


Angela Merkel a 2017-es költségvetés általános vitájában elmondott „programadó” beszédében kiemelte: a globalizáció és a digitalizáció révén megkérdőjeleződött a szabad, demokratikus jogállamtól az erőszak állami monopóliumáig számos alapelv és érték, amely az ország újraegyesítésének idején természetes volt, megerősödött a populizmus, és sokan aggódnak a megszokott rend stabilitásáért. Erre a kihívásra a nyitottság, a szabadságjogok és a szociális piacgazdaság melletti kiállással, a nemzetközi együttműködés és az Európai Unió megerősítésével kell válaszolni. Ez lesz a legfejlettebb iparú államokat és a legnagyobb feltörekvő országokat, illetve az EU-t mint intézményt összefogó G20-csoport decemberben kezdődő soros német elnökségi programjának alapja is – mondta Angela Merkel.

Az utóbbi évek gazdasági eredményeit méltatva hozzátette: a bizonytalanság és aggodalom erősödése közben nem szabad megfeledkezni arról, hogy a németek minden eddiginél jobban élnek.

A kancellár alapvető jelentőségűnek nevezte a politikai kommunikáció átalakulását, mint mondta, az internet és a digitalizáció révén a véleményformálás teljesen másként történik, mint 25 éve, egyre nagyobb szerepe van az olyan kevéssé ellenőrzött vagy szándékosan hamis tartalmaknak, amelyeket nem a szakmai szabályok keretei között működő újságírás hoz létre. A politikának meg kell tanulnia kezelni a többi között az álhírportálok és a manipulációra kifejlesztett, algoritmusok által vezérelt „véleményerősítő” eljárások révén kialakult új környezetet, és szükség esetén szabályoznia is kell – fejtette ki Angela Merkel, hangsúlyozva az interneten mutatkozó gyűlölködéssel szembeni fellépés fontosságát.

Hozzátette: a digitalizáció a korábban vártnál gyorsabb és mélyebb változásokat okoz, amire fel kell készülni. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az utóbbi tíz évben megduplázták az oktatásra fordított kiadásokat, és jövőre további 7 százalékkal növelik.

Merkel eredményesnek nevezte a menekültválság kezelését, és hangsúlyozta: tovább kell dolgozni a „legális migráció” lehetőségeinek megteremtésén és az EU–Törökország-megállapodáshoz hasonló egyezmények kidolgozásán más partnerekkel, elsősorban az észak-afrikai térség országaival. Megjegyezte: „sok munka áll előttünk, és nagyon sok vita”. Ezzel párhuzamosan ismét élesen bírálta az ankarai vezetést, kiemelte, hogy semmivel sem lehet igazolni a sajtószabadság korlátozását és tömegek bebörtönzését. Ugyanakkor továbbra is fenn kell tartani a párbeszéd lehetőségét Recep Tayyip Erdoğan államfővel. A szíriai polgárháborúról szólva ismét bírálta Oroszországot a damaszkuszi vezetés támogatása miatt, és aláhúzta, hogy a büntetőjog eszközeivel kell fellépni azok ellen, akik kórházakat bombáznak és civileket támadnak.