Merkel asszony, ön is befogadna otthonába menekülteket?

Fotó: AFP / JOHANNES EISELE

-

Annak ellenére, hogy többségében muzulmán menedékkérők érkeznek Németországba, a kancellár nem fél az iszlám fenyegetettségtől. Azt viszont elismerte, a kitoloncolások lassúak és nem elég következetesek.


Angela Merkel a német Bildnek adott interjújában újra kiállt a bevándorláspolitikája mellett:


Országunk alapvető emberségességéhez tartozik számomra, hogy egy menekültet, mint minden más embert, először barátságosan fogadunk.

A feladata szerinte nem az, hogy „az aggodalmakat terjessze”, hanem hogy azon dolgozzanak, hogy a problémára megoldást találjanak, és hogy minél kevesebb aggodalomra legyen ok.


Angela Merkel azt is hangsúlyozta, hogy megoldást csak az európai partnerekkel együtt lehet találni. „Ez csak az európai szolidaritással lehetséges. Egész Európának biztosítania kell az EU külső határainak védelmét, és ezzel egy időben a menekültek tisztességesen el kell osztani a tagállamok között.” A megoldáshoz azonban nem csak Európára van szükség – mondta a német kancellár –, hiszen a kiváltó okokat csak globálisan lehet leküzdeni. Példaként Merkel a szíriai háborút említette.


Merkel biztos a német értékek megmaradásában

A német kancellár nem osztja azt a nézetet, hogy a többségében muszlim menedékkérők miatt nőne az iszlám fenyegetettség, hiszen Németországban most is és a jövőben is megmarad a német alkotmány, a szociális piacgazdaság, a vallási- és véleményszabadság.


Reformokról

Angela Merkel ismertette azt is, hogy a kormány útnak indította a menekültügyi rendszer reformját, amely a tartományok és önkormányzatok anyagi terheinek enyhítését, a menedékjogi eljárások felgyorsítását, valamint azt szolgálják, hogy a védelemre nem szoruló kérelmezőket hamarabb visszajuttassák hazájukba.


A kancellár elégedetlenségének adott hangot az elutasított menedékkérők távozását előíró hatósági döntések – tartományi hatáskörbe tartozó – végrehajtásával kapcsolatban, arra az újságírói felvetésre reagálva, hogy több százezer, a Balkánról érkezett menedékkérőt még mindig nem toloncoltak ki. Kiemelte, hogy a régóta Németországban tartózkodó, beilleszkedett, dolgozó embereknek valószínűleg megadják a „maradás perspektíváját”, de az újonnan érkező, védelemre nem szoruló menedékkérők hazatéréséről megfelelően gondoskodnak majd a kormány tervei szerint novemberben hatályba lépő új szabályok révén.

Angela Merkel a menekültügyi rendszer átalakításáról szólva egyebek között hangsúlyozta, hogy nem lesz adóemelés a válság miatt, és a kormány "feltétlenül el akarja kerülni", hogy a lakáspiacon feszültség keletkezzék a menekültek nagy száma miatt.


A pártja megosztottságáról

A pártjában, a konzervatív CDU-ban egyre erősödő elégedetlenséggel kapcsolatban Angela Merkel elmondta: nem csodálkozik azon, hogy még „CDU-tagoknak is” nehéz azonosulniuk a menekültválságban kialakított álláspontjával, mert a CDU számos irányzatot, köztük egy liberális, egy keresztényszocialista és egy konzervatív irányzatot összefogó néppárt.


A kritikát el kell viselnem, hiszen ahogy a sikereket gyakran az én sikereimként jelenítik meg, annak ellenére, hogy sokan dolgoztak értük, úgy a megoldatlan problémák is az én problémáimként jelennek meg

– mondta a CDU elnöke.


Ön befogadna egy menekültet az otthonába?

A lakossági támogatottságának, népszerűségének gyengülését jelző közvélemény-kutatási adatokról azt mondta, hogy a felmérések számára nem jelentenek „mércét”, az adatok pedig korábban is ingadoztak. „Az én mércém a feladat, amelyet kancellárként meg kell oldanom” – hangsúlyozta Angela Merkel.

Arra a kérdésre, hogy befogadna-e otthonába menekülteket, azt mondta, hogy ezt a mostani helyzetben nem tartja elképzelhetőnek. Ugyanakkor „szerintem az a feladatom, hogy mindent megtegyek azért, hogy ezt a feladatot, amennyire csak lehet, az állam lássa el” – mondta Angela Merkel.