Merkel akár 60 milliárdot is elköltene a hadseregre

Fotó: Getty Images / Joern Pollex

-

Koalíciós feszültséget okozhat, hogy a kancellár a GDP 2 százalékát fordítaná védelmi kiadásokra. Bár ez még távoli cél.


Angela Merkel jelentősen növelné a katonai kiadásokat: a lengyel-német konzultációk után azt mondta, hogy az új fenyegetések fényében Németország célja, hogy a NATO által előirányzott, a GDP 2 százalékának megfelelő mértékű ráfordítás "közép- és hosszútávon ne csak papíron létezzen". Jelenleg Berlin a GDP 1,2 százalékát fordítja a védelmi kiadásokra.

A szövetségi kormány a tervek szerint a katonai költségvetést 2020-ig 34,5 milliárdról 39,2 milliárd euróra növeli. Ahhoz azonban, hogy elérhessék a GDP 2 százalékát, Németországnak több mint 60 milliárd eurót kellene védelmi kiadásokra költenie. A NATO 2014 szeptemberi, walesi csúcstalálkozóján azt a célt tűzte ki, hogy a következő tíz évben a tagállamok a GDP 2 százalékára emeli a katonai büdzséjét. Ezt jelenleg kevés ország éri el, viszont az USA a GDP 3,4 százalékát fordítja védelmi célokra.


A baloldal ellenzi

Merkel bejelentése vitát váltott ki a berlini koalícióban. A konzervatív kancellár elképzelését bírálta Ralf Stegner. A másik kormánypárt, a szociáldemokraták elnök-helyettese szerint Németország Oroszországgal és Kelet-Európával kapcsolatos politikájában nem NATO-kardcsörtetésre, hanem új békepolitikára és feszültségcsökkentésre van szükség. Merkel szerint a katonai kiadások növelését az egész kormány támogatni fogja, és ő nem lát eltéréseket a két párt Oroszország-politikájában sem.

Merkel szerint a NATO stratégiája a keleti szövetségesek erősítésére és a párbeszédre összpontosít. Múlt szombaton a szociáldemokrata-párti külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier azt mondta, nem segíti a biztonság megőrzését, ha a NATO "kardcsörtetéssel" akarja demonstrálni, hogy megvédi kelet-európai tagjait az egyre magabiztosabb Oroszországgal szemben. Steinmeier a NATO nagyszabású - 31 ezer katonával, 24 ország, köztük Magyarország részvételével zajló - lengyelországi hadgyakorlatára, az Anaconda-16-ra utalt.