Merjünk kicsik lenni, a Hangyának is bejött

Forrás: Fórum Hungary

-

A Marvel legfrissebb szuperhősfilmjében sokkal kisebb a tét, mint a Bosszúállókban, ez pedig felszabadítóan hatott az alkotókra. De Paul Rudd közvetlen és laza humora is kellett hozzá, hogy A Hangyán a sablonos történet ellenére is remekül lehessen szórakozni.


Egy rakás Amerika kapitány-, Vasember- és Hulk-film után eljött a pillanat, amikor a Marvelnél már kénytelenek olyan szuperhős kalandjaiból filmet készíteni, akit a kutya sem ismer. Félig-meddig már A galaxis őrzői is ilyen adaptáció volt, de az nem is igazi szuperhősfilm, inkább a Star Trekre emlékeztető űropera – a Hangya viszont ugyanúgy a Bosszúállók-csapat tagja, mint előbb említett kollégái.


Paul Rudd A Hangyában


Ehhez képest soha nem volt igazán népszerű figura. Én nagyon szeretem a képregényeket, de önálló Hangya-füzetet még soha életemben nem olvastam. Árulkodó tény, hogy a Marvel legutóbb tíz éve léptette fel önálló kötetben a karaktert, és akkor is csak egy tizenkét részes minisorozat erejéig: egy fickó, aki rovarméretűre tud összezsugorodni, legfeljebb mókás mellékszereplő lehet Thor és barátai mellett, a vicces, vékonydongájú haver a fiúöltözőben. Hogy megindokolják valamivel, mit keres egy ilyen pehelysúlyú hős a Bosszúállók soraiban, az eredeti Hangyát, Hank Pymet az írók megtették a csapat tudósának, aki nemcsak jelmezben, hanem fehér köpenyben, kémcsövekkel zsonglőrködve segít megmenteni a világot.


Corey Stoll mint Yellowjacket


A filmváltozatnak viszont nem Pym a címszereplője, hanem egy Scott Lang nevű piti tolvaj (Paul Rudd), egy kedves és jó humorú, de örök vesztes pasas. Lang nem gonosz bűnöző, hanem afféle botcsinálta Robin Hood, akinek rosszul jött ki a lépés a gazdasági válságban, ráadásul vasárnapi apukaként a kislányát is alig láthatja. A börtön utáni első melót is azért vállalja be, hogy a tartásdíjra legyen pénze, de miután furfangosan feltöri a kinézett széfet, csak egy poros uniformist talál benne. Otthon fölveszi, váratlanul egészen picire zsugorodik, a lakótársa pedig rögtön belemossa őt a zuhanylefolyóba.


Paul Rudd Hangyaként


Csakhamar kiderül, hogy Lang nem véletlenül találta meg a Hangya-jelmezt, kiszemelték őt a feladatra, méghozzá éppen Hank Pym (Michael Douglas), egy nagy technológiai cég idősödő alapítója, akinek a találmányait most készül kiárusítani a vállalat gátlástalan és mohó tulajdonosa. Pym terve szerint Langnek Hangyaként kellene megakadályoznia, hogy a zsugorító szérum rossz kezekbe kerüljön – és már kezdődik is a szuperhősfilmek szokásos meséje, ahol a főhős az elején bénázik, mert még nem uralja a képességeit, aztán belejön a dologba, és a végén sokkal ügyesebben helytáll, mint azt bárki is várná tőle.


Paul Rudd


Unalmas és zavaró, hogy a szuperhős-adaptációk esetében, és különösen a Marvelnél nagyjából ezt az egy történetsémát ismerik. Emiatt A Hangya sem tartogat meglepetéseket annak, aki már legalább egy filmet látott valamelyik Bosszúálló főszereplésével, viszont a sztori sablonos vázán túli kis ötletek, a karakterek közötti kémia, a párbeszédek sokkal hitelesebbek és szórakoztatóbbak, mint a legtöbb hasonszőrű produkcióban.

Szeretném azt hinni, hogy ez legfőképp a forgatókönyv első változatát jegyző Edgar Wright érdeme, akinek a nevéhez kötődik az utóbbi évek legjobb képregény-adaptációja, a Scott Pilgrim a világ ellen. Eredetileg Wright rendezte volna A Hangyát is, de „kreatív nézeteltérések” miatt a Marvel lecserélte őt a meglehetősen jellegtelen Peyton Reedre (Az igenember, Szakíts, ha bírsz) – vagyis Wright minden bizonnyal túlságosan egyéni módon akarta megcsinálni a filmet, ez pedig az egyformára fazonírozott szuperhősfilmeket preferáló Marvel producereinek nyilván nem volt az ínyére.


Paul Rudd


A főhőst alakító Paul Rudd is Wright miatt szerződött le a filmre, ő azonban szerencsére nem hagyta ott a produkciót. Egyáltalán nem meglepő, hogy a korábban főként Judd Apatow-vígjátékokban jófejkedő Rudd simán elvisz a vállán egy százharmincmillió dolláros produkciót, de jó látni, hogy ennyire lazán, erőlködés nélkül fordítja könnyed és keresetlen viccelődésbe a sablonos vagy giccsesnek induló pillanatokat is. Elég, ha Rudd fapofával mered a többiekre, akik persze mind lúzernek tartják a karakterét, és nézőként máris otthon érezzük magunkat a jelenetben, mintha a gyerekkori haverunkkal támasztanánk a pultot a kocsmában, és éppen valami hülyeségről vitatkoznánk lelkesen – mindegy is, hogy a zsugorító szérumról vagy a hangyafajokról van-e szó.


A Hangya

Evangeline Lilly, Paul Rudd és Michael Douglas


Rudd mellett Michael Douglast is öröm látni, bár Hank Pymként a szerepe jobbára arra korlátozódik, hogy bolyhos köntösben ül a kanapén, és elmagyarázza az értetlenkedő Langnek a fontos információkat. A filmet nyitó visszapillantásban viszont olyan hihetően fiatalították meg számítógépes trükkökkel a színészt, hogy azt hittem, a Tőzsdecápák kivágott jelenetét látom – idén nyáron már a Terminator: Genisys is bizonyította, hogy a CGI végképp feleslegessé tette a fiatalító vagy öregítő maszkot.


ant-man

Paul Rudd és Michael Douglas


Ahogy Pym és lánya (Evangeline Lilly) kiképzik Langet, beindulhat az akció, ez pedig alkalmat ad rá, hogy a Hangya rögtön bunyózhasson is az egyik Bosszúállóval. Ennyi Marvel-film után már az adaptációk is úgy működnek, mint az alapanyagként szolgáló képregények, vagyis simán be lehet hozni öt percre egy másik szuperhőst egy cameoszerepre. Így a rajongóknak meglehet az élménye, hogy ezeknek a filmeknek a világán belül minden mindennel összefügg. Szükség is van ezekre a kitérőkre, mert a fő cselekményszál súlytalan és érdektelen, nem kis részt a mindenfajta karizmát nélkülöző, kopasz főgonosz (Corey Stoll) miatt.


A Hangya

Corey Stoll és Evangeline Lilly


Tovább fogunk emlékezni azokra az ironikus poénokra, amelyek rávilágítanak, mennyire nehéz is komolyan venni A Hangya alapkoncepcióját. Az összetöpörödött karakterek játékvonatos birkózása, vagy a véletlenül kutyaméretűre növelt hangya felbukkanása rámutat, hogy a film nem veszi magát túl komolyan, hasonlóan A galaxis őrzőihez. Bár A Hangya legfontosabb előképe inkább az első Vasember lehetne: abban is egy (akkor még) kevésbé ismert szuperhős volt a főszereplő, emiatt pedig a készítők nem érezték szükségét, hogy patetikus, komolykodó hangvételben fogalmazzanak.


ant-man

Evangeline Lilly


Ezúttal sokkal kisebb a tét, mint egy újabb Bosszúállók-epizódnál, a történeten belül és a filmmel szemben támasztott elvárások szintjén is, ez pedig érezhetően felszabadítóan hatott a stábra – még egy vizuálisan kimondottan izgalmasnak nevezhető, a 2001: Űrodüsszeia vagy a Kapcsolat dimenzióközi utazásait idéző betét is belekerülhetett a filmbe. A Hangya még így sem több egy vicces és könnyed nyári szuperhősmozinál, de ez is elég hozzá, hogy az emlékezetesebb Marvel-adaptációk között lehessen számon tartani.


Kövesd a VS.hu kultúrrovatát a Facebookon is!