Meredeken nő a HIV-fertőzöttek száma Magyarországon

Fotó: Getty Images/iStockphoto / code6d

-

Évente mintegy 300 új HIV-fertőzöttet regisztrálnak az országban – mondta Szlávik János infektológus a Magyar Nemzetnek. Jelenleg körülbelül 1700 embert kell HIV-fertőzés miatt rendszeresen szűrni, ez a szám nő évente mintegy 300 fővel, és a betegség akár öt-tíz évig is lappanghat.


Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főorvosa a napilap szerdai számában arról szól, hogy bár nincs az országban járvány, nagyon sok a felderítetlen fertőzött. Szlávik János szerint legalább 4000 hazai beteg lehet, az érintettek több mint fele nem is tud az állapotáról, ezért sokkal több embert kellene szűrni. Évente például 40-50 esetben már a sokkal veszélyesebb AIDS-stádiummal kell kezelni a pácienseket.


A napilap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egy friss jelentésére hivatkozva írja: nem megfelelőek a felvilágosító kampányok, gyakran épp azért adják tovább a HIV-vírust a fertőzöttek, mert nincsenek tisztában azzal, hogy betegek.

A lap kitér arra: a KSH adatai alapján 2014-ig 2845 fertőzést jelentettek az országban. Szlávik János szerint ez a szám azonban nem pontos, mert tartalmazza az elhunytak számát és a nálunk diagnosztizált migránsokat is. A szakember szerint tény az is, hogy nemcsak a HIV, de más nemi úton terjedő betegségek is egyre gyakrabban fordulnak elő.