Mentik a menekülteket a görög partoknál

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

-

Az MSF és a Greenpeace mentőakcióba kezdett, felfújható gumicsónakokkal pásztázzák a tengert.


Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) és a Greenpeace bejelentette csütörtökön, hogy közös akciót kezdett azoknak a menekülteknek a kimentésére, akik Törökországból indulva az Égei-tengeren át próbálják meg elérni Európát. A két nem kormányzati szervezet csoportjai november 28-a óta három felfújható gumicsónakkal pásztázzák a tengert, Leszbosz szigetéről kiindulva, amely mindössze néhány kilométerre fekszik a török partoktól, és amely a Görögországba igyekvő menekültek egyik fő belépési pontja.

Párizsi közleményében a két szervezet azt írja, hogy azóta „több száz embernek nyújtottak segítséget, és több tucatnyi, vészhelyzetbe került embert vettek hajóik fedélzetére. A szárazföldön az MSF orvoscsoportjai húsz, válságos állapotban érkezőt mentettek meg, kilencet közülük kórházba szállítva a szükséges különleges ellátás biztosítása érdekében.”

A közeli napokban újabb három mentőcsónakot állítanak szolgálatba. „Tesszük mindezt azért, mert elborzaszt bennünket a folytatódó földközi-tengeri menekültválság, és mert kötelességünknek érezzük, hogy cselekedjünk” – hangsúlyozta Alexandra Messare, a Greenpeace görögországi programjainak igazgatója. „Menekülni a jobb élet reményében, a konfliktusok, a szegénység és az emberi jogok saját országukban zajló megsértése elől, nem bűncselekmény. Hisszük, hogy mindenkinek, akinek erre kapacitásai vannak, tennie kell valamit” – írja az akcióhoz tengerészeti tapasztalatait felajánló Greenpeace illetékese.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint csak novemberben 140 ezren keltek át a tengeren Törökország és Görögország között. A Földközi-tengert összesen több mint 886 ezren szelték át 2015-ben, jelentős részben szíriai menekültek, hogy elérjék Európát. Közülük 738 ezren az égei-tengeri szigetek érintésével léptek be Görögországba, több mint 3500-an viszont meghaltak vagy a tengerbe vesztek. Az MSF közlése szerint október óta az egyre hidegebb időjárás és a háborgó tenger miatt egyre több menekült érkezik légúti fertőzésekkel és súlyosan kihűlve. A két nem kormányzati szervezet közös közleményében azt követelte, hogy az illetékesek teremtsék meg a biztonságos és legális átkelés lehetőségét Törökország és Görögország között, hogy a menekültek ne csupán életük kockáztatásával juthassanak el nemzetközi védelem alá Európába.