Mennyire jó? Nagyon-nagyon jó, vagy csak jó?

Forrás: Sire Records

-

Budapesten járt a legendás Seymour Stein, aki egyebek közt arról híres, hogy ő szerződtette le Madonnát. Elmondta, hogy szerinte mikor hasznos műfaji címkéket ragasztani a zenére, és elárulta, hogy melyik országból érkezik majd a következő banda, amelyik világhíres lesz.


Seymour Stein a zeneipar legendás alakjainak egyike. 14 évesen kezdett az iparágban dolgozni, és 24 volt, amikor megalapította saját kiadóját, a Sire-t. Leginkább azokról az előadókról ismert, akiknek a pályáját elindította. Ő szerződtette például Madonnát, mégpedig egy kórházi ágyon fekve (a történetet magyarul is el lehet olvasni a korábbi budapesti útján adott interjújában), illetve olyan legendás, nagy hatású előadókat, mint a Ramones vagy a Talking Heads. Ő vezette be az amerikai piacra a Depeche Mode-ot és a Smithst. A Rock and Roll Dicsőségcsarnokba is beiktatták.

Seymour Stein a Budapesten rendezett világzenei fesztiválra, a Womexre érkezett. Itt egy kerekasztal-beszélgetésen mesélt néhány nagy fogásáról, például arról, hogy a Talking Headsbe úgy szeretett bele, hogy „magától bevitték a lábai” a CBGB klubba, amikor a Ramones előzenekaraként játszottak. Beszélt arról, hogy a Brit Invázió, vagyis a Beatles, a Rolling Stones és más brit zenekarok amerikai hódítása előtt korántsem volt annyira egyeduralkodó az angol nyelv a slágerlistákon, mint azóta; és hogy a világ zenei központja újra elmozdulhat, szerinte Ázsiába. Amikor a beszélgetés résztvevői gyakorlati kérdéseket vetettek fel, csak annyit mondott: „ne gondold túl a dolgokat”.


Seymor Stein a Womexen


A lemezkiadók nemzetközi szervezete szerint „nincs általánosan elfogadott adat arról, hogy a szerződtetett új előadók milyen arányban lesznek aztán kereskedelmileg sikeresek; az általános becslés szerint ez egy az ötből...”.

Szerintem ennél alacsonyabb.

A másik becslés az, hogy tízből egy lesz sikeres.

Talán még ennél is alacsonyabb. Először is ott vannak azok, akiket leszerződtetnek, pedig nem kellett volna. Aztán azok, akikben benne van a siker lehetősége, de valamilyen okból nem lesznek sikeresek – talán mert nem dolgoznak elég keményen, talán a kiadó nem teszi elég jól a dolgát, talán a zenekar, amelyről azt gondoltuk, hogy hosszú távon jól fog működni, egy vagy három jó dal után eltűnik a süllyesztőben. Soha nem tudhatod előre, ez van. De ha elég körültekintően és elég gyorsan döntesz arról, hogy kit szerződtetsz le, akkor ki tudod elégíteni az emberek igényeit, és a kiadód működni fog. Ha erre nem vagy képes, akkor nem is vagy méltó arra, hogy ebben az iparban dolgozz.

És ön jobb átlagot ért el, mint mások az iparban?

Nem tudom, nem érdekel a múlt, csak a jövő. Gondolom, valamit csak jól csináltam, ha ennyi ideig megmaradtam: jövőre lesz ötvenéves a kiadóm, és már azelőtt is tíz évet a zeneiparban dolgoztam, 14 éves koromtól. Szóval annyira rossz biztos nem vagyok. Hogy mennyire vagyok jó, az attól függ, kit kérdezel. Ami engem illet, boldog vagyok, hogy ezt csinálhatom, és ennyi.


Joey Ramone, Tommy Ramone, Iggy Pop, Seymour Stein, Linda Stein, Dee Dee Ramone és Johnny Ramone 1976-ban a CBGB előtt


A siker kérdésétől különbözik a hatás nagysága. A Ramones például nem volt igazán sikeres...

A Ramones igenis sikeres volt, sokkal sikeresebb, mint ahogy az eladott lemezeik száma mutatja. A Ramones örökké fog élni, sokkal tovább fognak rá emlékezni, mint azokra a zenekarokra, amelyek tízszer több lemezt adtak el. Mert a Ramones teljesen egyedi volt.

Több helyen lehet olvasni, hogy ön találta ki, hogy az új hullám (new wave) elnevezést használják a punk helyett, de azt nem tudom, hogy ez valóban így van-e.

Ez így volt. Pontosabban azt, hogy „új hullám”, biztosan sok százszor használták korábban is, szépségszalonokban meg mindenhol. Az én ötletem az volt, hogy azt a folyamatot írjuk le vele, hogy a jó zene visszatért New Yorkba. Ez főleg Hilly Kristalnek, a CBGB tulajdonosának, és néhány másik klubnak volt köszönhető. Amikor fiatal voltam, New York volt a zenei világ központja. Aztán egyre inkább elvesztette ezt a szerepét, a kiadók és a művészek is máshová mentek. De a CBGB és a többi klub, ha nem is mindenkit, de a legtöbb fontos tehetséget visszavonzotta New Yorkba. Ott volt a Ramones, a Talking Heads, Richard Hell and the Voidoids, meg akiket nem szerződtettem le a Sire-höz: a Blondie, Patti Smith és a többiek. Ezek mind nagyszerű zenekarok voltak. Az emberek elkezdték azt mondani rá: punk, punk, punk. Leginkább azok nevezték így, egyfajta ócsárlásként, akik nem szerették ezt a zenét. [A „punk” szótári jelentései: „hitvány, ócska” stb.] Ezt akartam elkerülni, amikor kitaláltam, hogy nevezzük új hullámnak.



Általában véve mit gondol az ilyen megnevezések hasznáról?

Nem érdekelnek a címkék, csak az, hogy jó vagy rossz. Ha rossz: felejtsd el. Ha jó: mennyire jó? Nagyon-nagyon jó, vagy csak jó?

De itt van például a világzene problémája. Azért álltak elő ezzel a megnevezéssel, hogy a lemezboltosok tudják hova rakni azokat az albumokat, amelyek nem illettek egyik kategóriába sem, és aztán megmaradt – miközben nagyon sokan elégedetlenek vele.

Pedig, ha megfelelően használják, akkor a „világzene” hasznos fogalom. Szerintem azokat a zenéket kellene leírni vele, amelyek nem közvetlenül a popzenei piacot célozzák, szülessenek a világ bármely részén. Mindenféle zene születik mondjuk Ausztráliában, egy része rock, egy része mondjuk country, egy része pedig világzene. Az Egyesült Államokban is van világzene. Bármilyen műfaji megnevezés jó, ha megfelelően használják.

De néha egy-egy műfaji címke teherré válik, mondjuk olyan elvárásokat kelt, amelyeknek a zenekarok nem akarnak megfelelni.

Nézd, ha elvárásokat kelt, az jó, mert akkor az emberek meghallgatják. Az a rossz, ha elbizonytalanít. De én mindig azt mondtam, hogy csak jó és rossz zene van. Amikor valaki azt mondja, hogy ismer egy jó zenekart, akkor nem azt kérdezem, hogy „na, és hova valósiak”, hanem azt, hogy leszerződtette-e már őket valaki. Éppen most tértem vissza egy nagyobb utazásról, Ausztráliában és Ázsiában voltam, azelőtt Dél-Afrikában. Idén elmegyek még Kubába is, amit nagyon várok, mert nagyon örülök, hogy Kuba visszatért a pályára. A negyvenes évek végén, az ötvenes években nagyon népszerű volt a kubai zene az Egyesült Államokban.


Seymor Stein


Évek óta jár Ázsiába. Le akar szerződtetni onnan valakit, vagy a saját zenekarait vinné oda?

Az, hogy egy zenekarom eljut-e Ázsiába, az ottani felvevőpiacának a méretétől függ, és hogy a menedzserük és maga a zenekar mit akar. Amit én Ázsiában keresek, az az a zenekar, amelyik nagy tud majd lenni Amerikában. Szerintem a lemezipar jövője nagy részben ettől függ. Indiában és Kínában rengeteg ember él, ráadásul az utóbbi években nagyon megnőtt a középosztály aránya. Úgyhogy mindent meg kell tennünk, hogy jó indiai, kínai és más ázsiai zenekarokat találjunk. Nézd, több millió indiai és kínai ember él a világ minden táján. Japánok is: Sao Paulóban, Brazíliában élnek a legtöbben Japánon kívül. Kínaiak pedig nagyjából a világ minden nagyvárosában nagy számban laknak. Szóval azon vagyok, hogy megtaláljam a megfelelő kínai zenekart, amelyik majd sokra viszi a világon, és azt hiszem, már elég közel vagyok ehhez. [Itt mondott egy nevet, de aztán megkért arra, hogy ne írjam le, nehogy valaki más leszerződtesse őket.] Indiában egy kicsit nehezebb a dolgom, ugyanis ott mindenki, akinek tehetsége van a zenéhez, elmegy Bollywoodba, mert ott lehet pénzt keresni a zenével.

A kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, hogy Ofra Hazát más nem szerződtette volna le, hiszen egy izraeli, ráadásul jemenita zsidó énekesnőnek aligha adtak volna esélyt.

Pedig hidd el, hogy nem keresem a nehéz dolgokat. De ha találok valami nehéz, de szerintem fantasztikus művészt, akkor leszerződtetem. Hiszek abban, hogy a jó zene bárhonnan jöhet, ezért szerződtettem Ofra Hazát, és zenekarokat a világ minden sarkából. Ez nem valami tudományos elemzés vagy ilyesmi: egyszerűen meghallgatom a zenét, és ha tetszik, akkor megpróbálom megszerezni.



Egy nem szokványos helyről származó előadóval másként foglalkozik, mondjuk más marketinget igényel?

Nem, nem számít a származási hely. Ofra Haza zenéje például az elején leginkább a tánczenei piacra illett, ezért úgy foglalkoztunk vele. Semmi köze nem volt ennek ahhoz, hogy jemenita zsidó. Minden országban mindenféle zenével találkozhatsz. Például az első rock and roll, ami kitört Nagy-Britanniából, Lonnie Donegan skiffle-zenéje volt. Ismered őt? Nagyon nagy hatással volt John Lennonra.

Mit gondol a mai zeneiparról?

Az átalakulás korát éljük. Ez már nem az a régi zeneipar, amiben oly sokat dolgoztam, de az biztos, hogy a zeneipar nem fog eltűnni. Hogy meg tudom-e mondani, mi lesz ennek az átalakulásnak a végén? Nemhogy én nem tudom megmondani, de még nálam sokkal okosabb emberek sem.

Az A&R [új előadók felkutatása, karrierjük felépítése] is átalakul, egyre nagyobb szerepe van benne az adatok elemzésének, a lájkok számának stb. Erről mit gondol?

Teljesen mindegy, hogyan jut el hozzád a zene. Maga az a személy, aki eljuttatja hozzád, sokkal kevésbé fontos, mint a művész. És a végén a tehetség mindig utat tör magának.


Seymour Stein a Belle and Sebastian együttes róla szóló dalával kapcsolatban már korábban elmondta, hogy bár a Belle and Sebastiant nagyszerű zenekarnak tartja, a frontember „törékeny lelki alkata”miatt nem szerződtette le őket. Most ehhez hozzátette: attól félt, hogy Stuart Murdoch „összetörik” a zeneipar kemény világában, tehát az ő érdekében történt az egész.



Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!