”Menj haza, te koszos fekete” – beszóltak Bartók Béla rokonának

Fotó: RTL Klub / Bársony Bence

-

A nőt – a posztja szerint – egy boltban szidalmazták, amikor kiderült, hogy a menekülteknek vásárolna. Már elkezdtek egy újabb CBA bojkottot hirdetni, mikor kiderült, az üzlet nem a lánc tagja.


Az évekkel ezelőtt az X faktorban fellépő, színes bőrű Mária Mammah – aki amúgy távoli rokonságban áll Bartók Bélával, a zeneszerző testvérének dédunokája – a Keleti pályaudvaron segít a menekülteknek. Elfogyott a víz, beugrottak egy Verseny utcai boltba. A nő szerint, amikor az üzlet tulajdonosa meghallotta, hogy önkénteskednek, rasszista mondatokkal szidalmazni kezdte. Például, hogy „menj haza, te koszos fekete”. A boltos gyerekei és a férje is nevetett, és ők is rasszista megjegyzést tettek – idézi a Cink.


Kár, hogy nem vettem fel videóra, mikor magyarul válaszoltam neki.

Mária Mammah szerint a boltban akkor éppen két menekült töltötte a telefonját, a tulajdonos tőlük állítólag 1000 forintot kért ezért.

Megnéztük a boltot, amely akkor éppen teljesen üres volt. Csak az alkalmazottakkal tudtunk beszélni, ők nem hallottak semmit erről az egészről.


Téves bojkott

Miután Mária Mammah azt írta, ez CBA üzlet volt, többen el is kezdtek bojkottot szervezni a bolthálózat ellen. Nem sokkal később reagált Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója, aki hangsúlyozta, hogy az üzlet nem hozzájuk tartozik.


Most semmilyen jelzés nincs rajta, korábban a Google Maps képe alapján Reál bolt volt.