Menj el a Marsra, és ezeket vidd magaddal

-

A héten két fontos dolog is történt a Marssal kapcsolatban. Az egyik, hogy víz nyomára bukkantak a bolygón. A másik, hogy bemutatták a Mentőexpedíció című remek filmet, amelyben Matt Damon több mint egy évig egyedül él a Marson. Ha valaki ezek miatt kedvet kapott hozzá, hogy többet megtudjon a bolygó popkulturális gyöngyszemeiről, az az alábbi filmek, könyvek, képregények és zenék révén kerülhet képbe.


Total Recall – Az emlékmás (1990)

„Menj el a Marsra! Menj el a Marsra!” – ezt ismételgeti a tönkrement számítógép felvételén az Arnold Schwarzenegger által játszott Hauser. Akihez beszél, az pedig szintén ő, csak éppen egy kiadós memóriatörlés után, ami miatt azt hiszi, csak egy átlagos földi melós, pedig Hauser egykor valójában interplanetáris titkos ügynök volt. De az is lehet, hogy nem, csak megtébolyodott.



Mindenesetre elmegy a Marsra („Meddig szándékozik a Marson tartózkodni? – Két hétig! KÉT HÉTIG!”), ahol megismerkedik a bolygót uraló gonosz nagyvállalkozóval és a lázadók pocaklakó vezetőjével is. Mindenhol bizarr, gusztustalan lények fogadják, Paul Verhoeven rendező nyomasztó freak-gettóként ábrázolja a Marsot. A film alapjául szolgáló Philip K. Dick-novella, az Emlékárusítás kicsinyben és nagyban is szuper, de abban pont a Marsot nem látjuk, Verhoeven viszont részletesen kidolgozza a bolygó látványvilágát. Az emlékmás igazi klasszikus, a Colin Farrell-lel készült remake-et pedig felejtsük el.


Marsbéli krónikák (The Martian Chronicles, 1950)

Ray Bradbury könyve egymáshoz lazán kapcsolódó novellákból áll, amelyek a Mars gyarmatosításának folyamatát mutatják be. Bár a zseniális sci-fi szerzővel kapcsolatban az írásait átható humanizmust szokás kiemelni, a Marsbéli krónikák történetei sötétek és egyáltalán nem szívderítőek. Az emberek fokozatosan formálják saját képükre az idegen bolygót, a marslakókat a behozott betegségeikkel pusztítják ki, de egymás ellen is fenekednek.



Az egyik szívszorító novellában, a Langy esők jönnekben egy önműködő ház berendezései végzik a napi rutint, takarítanak, megengedik a fürdővizet. Csak emberek nincsenek sehol, mert egy atomcsapás megsemmisítette őket, ott a villanás égette árnyképük a falon. Nem is hiányoznak, nem is hiányzunk senkinek.


Támad a Mars! (Mars Attacks!, 1996)

Tim Burton a kilencvenes években még jobbnál jobb filmeket készített, ezek közé tartozik a népszerű kártyasorozatból adaptált Támad a Mars! is. A rendező gyerekkora űrinváziós B-filmjeinek akart emlékművet állítani, de mivel azokat ma már nehéz komolyan venni, Burton inkább paródiát készített. Ebben a marslakók koponyafejű, gonosz kis manók, akik az emberiség elpusztítására törnek.



Úgy tűnik, ez simán menni fog nekik, mivel a Föld vezetői egytől egyig ellenszenves, ostoba tökfilkók, csak néhány átlagember képes szembeszállni az agresszorokkal. A filmet az emberi összefogás kudarcáról és a politikusok alkalmatlanságáról szóló szatíraként is lehet nézni, amelyben a parádés sztárgárda tagjai (Jack Nicholson, Glenn Close, Pierce Brosnan, Michael J. Fox) csinálnak hülyét magukból. Szerencsére egy derék kamaszfiú végül megmenti az elnök gyönyörű és okos lányát, Natalie Portmant.


Kvantumtolvaj (The Quantum Thief, 2010)

A világegyetem legjobb mestertolvaja, Jean la Flambeur a fogolydilemmát újra és újrajátszó Dilemmabörtön után, kicsit leharcoltan nekilát, hogy újra összerakja az életét. Ehhez első körben a Mars felszínén sétáló Oubliette városából kell visszaszereznie az emlékeit. Maga után nyomoz, hogy megtalálja önmagát.


kvantumtolvaj


Ebből akár lila bölcselkedés is lehetne, de Hannu Rajaniemi nagyon ügyesen kerüli ki ezt a csapdát. Ráadásul a könyv olyan vastagon van megszórva kvantumtitkosítással és fizikai elméletekkel, hogy néhány része doktorátus nélkül csak szabad versként olvasható. És hogy végleg elbizonytalanítsuk az olvasót, az oubliette-i társadalom polgárai úgy szabályozzák saját láthatóságukat, ahogy mi a Facebookon ikszeljük be, kik láthatják a fotóinkat és kik kommentelhetnek alatta. Egy ilyen helyen igazán kihívás nyomozni. A Kvantumtolvaj – és két folytatása, a Fraktálherceg és A kauzalitás angyala – az utóbbi idők legérdekesebb sci-fi regénye, ne ijedjenek meg a kvantumelmélettől.


Világok harca (War of the Worlds, 1938)

H. G. Wells 1898-ban megjelent regénye a sci-fi irodalom alapköve, az egyik legtöbbet tárgyalt és legtöbbször feldolgozott mű a zsáner történetében. Aki ad magára, elolvassa a könyvet, de mi most nem ezt, hanem leghíresebb adaptációját ajánlanánk. Orson Welles a harmincas évekbeli amerikai rádiózás legnagyobb sztárja volt. Országos hírnévre viszont akkor tett szert, amikor dokumentarista formában írta át a Világok harcát, és a rádiójáték első felében híradóstílusban mesélte el a sztorit a Földre érkező marslakókról.



A mai napig nem lehet pontosan tudni, hányan menekültek fejvesztve a nagyvárosokból, mert elhitték, hogy valóban alien-invázió zajlik. Az biztos, hogy elég sokan, a lapok még hetekig Welles arcátlanságával és forradalmi ötletével voltak tele. Emiatt a rádiójáték miatt ajánlottak Wellesnek exkluzív szerződést Hollywoodban, aki rögtön meg is csinálta az Aranypolgárt, a többi pedig filmtörténelem.


Watchmen – Az őrzők (1986-1987)

Alan Moore és Dave Gibbons kultikus képregénye nagyrészt a Földön játszódik, egy olyan alternatív jelenben, ahol a szuperhősök bevetésének köszönhetően az amerikaiak nyerték a vietnami háborút, Nixont pedig négyszer választották meg elnöknek.

Ugyanakkor a legnagyobb hatalmú hős, Dr. Manhattan – az egyetlen a szereplők közül, akinek valóban természetfeletti képessége van – maga mögött hagyja a Földet, és inkább az önkéntes száműzetést választja a Marson, miután kiderül, hogy a testéből áradó sugárzással akaratlanul is többeknek rákot okozott. Mivel a kék bőrű csodalény egyszerre látja a múltat, a jelent és a jövőt, a létezés egészen más állapotában van, mint mindenki más, így érthető, hogy a történtek után pláne nincs kedve embertársaihoz.


watchmen


A képregénysorozat negyedik fejezetében Dr. Manhattan életének fontos pillanatait látjuk felvillanni, mivel hősünk arra ítéltetett, hogy újra és újra átélje elrontott döntéseit. Moore és Gibbons megmutatják, milyen érzés lehet istennek lenni: iszonyatos.


David Bowie mint űrlény (1971-)

Egy időben David Bowie is eléggé rá volt pörögve a Marsra, erről árulkodik a glam rockos alteregója, Ziggy Stardust színre lépését hirdető album, a Ziggy Stardust and the Spiders from Mars is. Bowie sztorija szerint Ziggy valójában egy emberi bőrbe bújt földönkívüli, aki az emberiség utolsó öt évére érkezett a bolygónkra, hogy a világ legnagyobb, biszexuális rocksztárjává váljon. De mindegy is, a lényeget a szuper dalok jelentik, mint például ez a szürreális szövegrészekkel teli sláger a Hunky Dory című albumról.



És bár Bowie '73 körül leszámolt Ziggy-énjével, aztán űrlényként tért vissza Nicolas Roeg '76-os, A Földre pottyant férfi című kultfilmjében is, és rajongói közül sokan a mai napig meg vannak győződve róla, hogy kedvencük valójában alien.


Doom (1993)

Aki a kilencvenes években volt gyerek, biztosan játszott a világsikert aratott számítógépes játékkal vagy valamelyik folytatásával, amelyekben a Marson szabadulnak el a pokol hordái, vagyis különféle rusnya földönkívüli szörnyetegek. A Doom volt az egyik első fps, vagyis szubjektív nézőpontot alkalmazó lövöldözős játék, emiatt tekinthető mérföldkőnek.



A Mars hercegnője (A Princess of Mars, 1917)

Edgar Rice Burroughsnak, a termékeny ponyvaírónak nemcsak az utolérhetetlen Tarzan-regénysorozatot köszönhetjük, hanem a Marson játszódó John Carter-történeteket is. Ezek első része A Mars hercegnője, amelyben John Carter, az amerikai polgárháborúból leszerelt tábornok egyik pillanatról a másikra a Marson találja magát, ahol rögtön két, egymással hadban álló faj konfliktusának közepébe csöppen. Persze megmenti a bolygó hercegnőjét, Dejah Thorist, akinek a szívét is elrabolja, így ő válik a Mars hadurává. Frigyük után éveken át béke honol, amíg egy természeti csapás miatt veszélybe nem kerül minden marsi élet.


princess of mars


Ennél többet nem lőnénk le a sztoriból, értelme sem lenne, mivel Burroughsnak további tíz kötetre elegendő ötlete maradt. A John Carter-történetekből készült egy csomó képregény, és néhány évvel ezelőtt egy hatalmasat bukott, de teljesen vállalható hollywoodi feldolgozás is. Aki egyszerű, pörgős, hamisítatlan ponyvakalandokra vágyna, nyugodtan tegyen egy próbát A Mars hercegnőjével.


Földi űrutazás (Capricorn One, 1977)

Peter Hyams filmjét a Holdra szállással kapcsolatos összeesküvés-elmélet ihlette, amely szerint az Apollo 11 legénysége valójában nem is járt a Holdon. A Földi űrutazásban már a Marsra indítanának asztronautákat, ám egy hibás alkatrész miatt lefújják a kilövést. A hidegháborús űrverseny miatt viszont a NASA a nyilvánosság előtt úgy tesz, mintha minden rendben ment volna, az űrhajósoknak (akiket James Brolin, Sam Waterston és O. J. Simpson alakítanak) pedig kamerák előtt kell eljátszaniuk, hogy megérkeznek a Marsra.



A film a hetvenes évek kiábrándult paranoiathrillerjeiből (Az elnök emberei, A Parallax-terv) is sokat merített, de a végkicsengése szerint azért maradtak még őszinte, gerinces amerikaiak.


A Kvantumtolvajról szóló részt Szedlák Ádám írta.