Menetel a Golden State Warriors

Fotó: Getty Images / Lachlan Cunningham

-

Sorozatban nyolcadik győzelmét aratta a Golden State Warriors az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA), miután a hétfői játéknapon 37 ponttal bizonyult jobbnak a házigazda Indiana Pacersnél.


A tavaly bajnok oaklandiek 12/2-re javították győzelmi mérlegüket úgy, hogy – 29 pontos vezetésük tudatában – az utolsó negyedben már egy kezdőemberük sem lépett pályára.


A 13/2-es győzelmi mutatóval listavezető Los Angeles Clippers utóbbi 11 mérkőzésén a tizedik sikerét aratta, főként Chris Paul és Blake Griffin 26-26 pontjának köszönhetően. A Toronto négy győzelem után először kapott ki a Clipperstől.

A Boston a negyedik negyedet 13 pontos hátrányból kezdte Minneapolisban, ám egy 17-0-ás rohammal megfordította a meccset.

A San Antonio sorozatban hatodik mérkőzését nyerte meg, a Dallas pedig egymás után a hatodikat vesztette el, ráadásul a Spurs megszakítás nélkül hatodszor verte meg texasi riválisát. A 2011-es bajnok Mavericks 2/11-es mutatóval sereghajtó a ligában, legutóbb 1993-ban kezdte ilyen gyengén az idényt. Akkor 1/23-mal rajtolt el, és a 82 meccses alapszakasz során csak 13 találkozót nyert meg.

A hétfői játéknap hőse a washingtoni Bradley Beal volt, aki 42 pontot szórt a Phoenixnek.



Eredmények

Indiana Pacers–Golden State Warriors 83-120
Philadelphia 76ers–Miami Heat 101-94
Washington Wizards–Phoenix Suns 106-101
Charlotte Hornets–Memphis Grizzlies 90-105
Detroit Pistons–Houston Rockets 96-99
Milwaukee Bucks–Orlando Magic 93-89
Minnesota Timberwolves–Boston Celtics 93-99
San Antonio Spurs–Dallas Mavericks 96-91
Los Angeles Clippers–Toronto Raptors 123-115