Menekültügy: fokozott magyar, osztrák és szerb együttműködés jön

-

A belügyminiszterek megállapodtak, Magyarország, Ausztria és Szerbia közös nyomozócsoportot állít fel az embercsempészést elősegítő szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében. Egyebek mellett ebben állapodott meg a három ország belügyminisztere Budapesten.


Pintér Sándor magyar, Johanna Mikl-Leitner osztrák és Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter egyetértési nyilatkozatot is aláírt arról, hogy közösen igyekeznek megfékezni az országaikat elért rendkívüli migrációs nyomást. Azaz fokozzák a 2011 óta folyamatos háromoldalú magyar-osztrák-szerb együttműködést a határellenőrzéseknél, valamint az embercsempészet elleni fellépésben, haladéktalanul megszervezik a rendszeres közös határ menti járőrszolgálat ellátását a Szerb Köztársaság területén, mind a magyar-szerb, mind a szerb-macedón határszakaszon.

A három állam abban is megállapodott, hogy a menekültkérdés kezelésében törekedni fognak az Európai Unió illetékes ügynökségeinek (Frontex, Europol) lehető legnagyobb mértékű bevonására, az említett ügynökségek szakmai segítségének, valamint az Európai Bizottság által elérhetővé tett anyagi forrásoknak a lehető legnagyobb mértékű igénybevételére.