Menekültek molesztáltak fiatal lányokat egy német fürdőben

-

Fiatalkorú szír és afgán menedékkérők szexuálisan molesztáltak egy lány testvérpárt egy müncheni fürdőben – írta a Welt a rendőrségre hivatkozva. A három fiú egyelőre gyanúsított, egyikük tette Németországban már nemi erőszaknak számít.


Egy 14 és egy 17 éves lány testvérpár volt szexuális támadás áldozata szombaton a müncheni Michaelibadban. A rendőrség hétfőn annyit mondott, hogy a két lányt három 15 éves fiatal molesztálta a fürdő csúszdájánál, de akkor még nem közölték a nemzetiségüket.


Az idősebb lányt szemelték ki, akinek a három fiatal többször is hozzáért a fenekéhez. Aztán az egyik fiú benyúlt a fürdőbugyijába, és a nemi szervét fogdosta. Ez a német jog szerint már nemi erőszaknak minősül. Amikor a 14 éves húga is odaért, az ő fenekét is megfogdosták a fiatalok.

A két lány elmenekült, és az úszómesternél jelentették az esetet. A három támadót ezután kihúzták a vízből, még a helyszínen letartóztatták, ám később elengedték őket.

A rendőrség kedden a Welt című német lappal azt közölte, az egyik fiú szír, két társa pedig afgán. Mindhárman regisztrált menedékkérők. A szír fiút nemi erőszakkal vádolják, a két afgán fiatalt pedig szexuális indítékú bántalmazással.

A szilveszteri, kölni erőszak után is csak napokkal később derült ki, hogy a támadók többsége menedékkérő, akik közül néhányan nemrég érkeztek Szíriából.