Menekült már nincs, a hadiállapot még egy darabig marad

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

Megbecsülni sem tudják a beremendiek, hogy mennyi katona és rendőr él most velük, pláne azután, hogy lezárták a magyar-horvát zöldhatárt. A boltosnak és a vendéglátósoknak jól jött a szigorítás, amelynek még nincs vége, hamarosan újabb katonák, lengyelek érkeznek a faluba.


Hat rendőrautó jön szembe szombaton délelőtt a Villány-Bóly elágazásnál, innen is lehet tudni, közel a magyar-horvát határ. Beremendre érve még nagyobb a készültség, minden kereszteződésbe jut egy rendőrautó. A szigorú ellenőrzést azután rendelték el, hogy pénteken éjfélkor lezárták a magyar-horvát zöldhatárt, és két tranzitzónát jelöltek ki, ahol be lehet adni a menekültkérelmeket: Beremendet és Letenyét.

Egy hónap alatt több mint 80 ezer menekült érkezett Horvátországból a zöldhatáron keresztül. Az első nagyobb csoport szeptember 15-e után jött, azután, hogy Magyarország lezárta a magyar-szerb határt, és Szerbia Horvátország felé kezdte terelni a menekülteket, akiket végül Magyarország felé irányítottak a horvátok.

Kovács Zoltán kormányszóvivő éjjel, néhány perccel a magyar-horvát határ lezárása előtt azt mondta, ugyanazt a határrendészeti módszert vezették be a magyar-horvát határon is, mint a magyar-szerb szakaszon. Csakhogy a horvát határszakasz kétszerese a szerbnek.


Volt pörgés rendesen, éjjel-nappal ment a gyárban a munka

– meséli egy asszony az utcán. A helyiek a falu végére, a cementgyárba jártak dolgozni, ott készült a kerítés, rohamtempóban, nagyjából egy hónap alatt végeztek vele.

Nemcsak kerítés épült Beremendnél, térfigyelő kamerák is kerültek a villanyoszlopokra, alig egy tucatot terveztek, végül 25 lett belőle.

„Nem volt más választás” – tolja közelebb a biciklijét egy másik asszony, amikor a kerítésről kérdezem. Azt mondja, ő örül annak, hogy lezárták a határt. Akárcsak a falu egyetlen dohányboltjából kilépő férfi, aki úgy érvel, „ott rohadt az a sok kerítésdrót a határon, végre megint van ott valami”.


Humveek várakoznak a beremendi iskola udvarán


Beremenden megbecsülni sem tudják, hányan laknak most a faluban, annyi a rendőr és a katona. A faluban azt beszélik, hamarosan lengyel katonák is jönnek, nemcsak magyarok. A hétvégén is kinyitó Mini Market eladója csak a vállát vonogatja, neki már fel sem tűnnek az egyenruhások, igaz, a forgalom láthatóan nagyobb nemcsak nála, hanem a szomszéd dohányboltban és a pizzériában is. „Nyugodtabbak vagyunk, amióta itt vannak a katonák” – bólogat az asszony. Nem mindig volt ez így, úgy emlékszik, egy hónappal ezelőtt még napokig ment a szirénázás, akkor nagyon megijedtek. Ma már nincs szirénázás, a katonáknak két óránként kell járőrözniük a faluban.

Egy idősebb asszony azt meséli, a falu főz rájuk, „én is sütöttem nekik pogácsát” – húzza ki magát. Arra nem gondolt, hogy a menekülteknek is süssön? – kérdezem. Nem – vágja rá.

Menekültekkel a falubeliek alig találkoztak. Egy-kettő került – máig nem tudják, hogyan – a faluközpontba, de őket is begyűjtötték a rendőrök és vitték tovább a regisztrációs pontokra.

Utoljára pénteken, késő este, 10 órakor tűntek fel menekültek Beremenden. Őket a határnál várakozó BKV buszokra terelték, és vitték Magyarbólyra, onnan pedig vonattal mentek tovább Hegyeshalomra.


A buszok állandó készenlétben


4 évem van még a nyugdíjig, addig biztosan itt leszek

– kiáltja az egyik BKV busz sofőrje, aki azt is elárulja, arra számított, hogy viheti haza a buszt, miután lezárták a határt. Most csalódott, hogy nem ez történt. Már nagyon várja a családja és ő is menne vissza, Budapestre. „Amikor a feleségem meglátta a híradóban, hogy kész a kerítés, azonnal hívott, hogy ugye elindultam haza. Mondtam neki, nemhogy haza, hanem 40 kilométerrel messzebb mentem” – meséli. Beremenden várakozott először, onnan Drávaszabolcsra küldték. A magyar-horvát határ mentén több helyre is küldött a BKV buszokat, hátha szükség lesz rájuk.

„Bármikor, bárhol felbukkanhatnak” – mondja a menekültekről egy másik buszos. Ő ott volt Röszkén is, „ott is azt mondták, nem lesz itt már semmi, mehetünk haza, egyszer csak megjelentek a katonák, onnan tudtuk, hogy baj van”. Szerinte most ezt szeretnék elkerülni, ezért nem engedik még őket haza.

Tizenkét óránként váltják egymást, ahhoz, hogy reggel 8-kor munkába tudjanak állni, hajnal 5-kor indulnak Budapestről, majd éjjel mennek vissza. Sokan közülük ott voltak Röszkén és Rábafüzesnél is, egymásra „licitálnak” most a történeteikkel.

Egyikük azt meséli, volt olyan család, aki a vállán, fóliával letakarva hozta a halott gyerekét, „szabad” földbe akarta temetni, a rendőrök vették észre és léptek közbe.

„Még most is mezítláb, papucsban, rövidnadrágban jönnek. Egy-két táska, esőkabát, pokróc van náluk. Amint felszállnak a buszra, azonnal elalszanak, úgy ki vannak merülve.” Elmondásuk szerint a szíreket ennyi idő után már messziről kiszúrják, „nagyon jól öltözöttek és udvariasak, thank you, bye, mondják, amikor leszállnak a buszról”.

„Örülnek, hogy tovább mehetnek” – mondja egy másik BKV-s. „Én nem tudok kommunikálni velük” – szól közbe egy harmadik, „arra figyelek, hogy a szemkontaktus meglegyen”. Feltűnt neki, hogy az utóbbi időben a korábbinál több család, idős, rokkant ember érkezett Magyarországra. Amióta viszont lezárták a határt, egyetlen menekültet sem látott. „Egy valakit szúrtam ki reggel, akiről azt hittem, menekült, de kiderült róla, hogy csak horgászni megy a Drávára.”

Most, a szakadó esőben a buszokból figyelik, mozdulnak-e a katonák. „Ha feltűnnek a Humveek, már tudjuk, hogy zárni kell az ajtókat, baj van” – mondják. A határzár óta csak egyszer, kora reggel indították be a katonai járműveket, azt a hírt kapták, több ezer menekült tart a beremendi határ felé. Kiderült, téves riasztás volt.