Meneküljön, ha pénzügyi piramist lát!

-

Mert valójában sohasem kerülhet ki győztesen, kecsegtessen bármekkora haszonnal is az építgetése. A piramisjátékok története a bepalizott vesztesek és a kisemmizett károsultak históriája. Nem kivétel ez alól a Quaestor, a Hungária Értékpapír vagy legújabban a karcagi sufnibróker, a Kun-Mediátor ügye sem. Elmagyarázzuk, mik a buktatók.


Azt elég egyszerű belátni, hogy nincs olyan piramis- vagy pilótajáték, amely hosszú távon szükségképpen ne dőlne össze. Elég, ha felidézzük gyerekkorunk láncleveles játékát, amikor nem kellett mást tenni, mint fizetni a „pilótának” 100 forintot, és továbbküldeni a levelet 6 embernek. Akik majd küldenek 100-100 forintot a pilótádnak, s természetesen postázzák a levelet a maguk újabb 6-6 emberének, akik azonban már neked küldik a 100-100 forintjukat. Vagyis, ha minden jól megy, 100 forint befektetéssel 3500 (36-szor 100 forintból levonva a pilóta százasát) forint nyereséghez juthatunk. Ezt a pénzügyi hálózatot piramisszerűen is ábrázolhatjuk, amelynek csúcsán a főpilóta helyezkedik el, az alatta lévő szinten 6 pilóta, az alatt 36 másodpilóta és így tovább.

Nem kell matematikaprofesszornak lenni, hogy rájöjjünk, egy hatos lánclevélsorozat egészen hamar megbukik, mert elfogynak a toborozható emberek. Egy olyan pénzügyi piramis, amelyben minden új belépőnek 6 embert kell toboroznia, a mi világunkban még akkor sem lehet 12 szintesnél magasabb, ha valamilyen csoda folytán a Föld minden lakója csatlakozna a hálózatunkhoz. Ugyanis a 13. szinten már 13 milliárdnál is több tagot kellene toborozni, hogy hiánytalan legyen az építmény. Egyszerűen nincs elég lakója a bolygónak ahhoz, hogy a rendszer fenntartható legyen.

Mielőtt azt hinnénk, hogy a 6 új belépő a gond, vagyis egy kevésbé kapzsi rendszer esetleg működhetne, gondoljunk az indiai sakktáblás mesére. Amelyben a gőgös maharadzsa azt hitte, hogy van a kincstárában annyi aranypénz (bizonyos verziókban búzaszem), hogy a sakktábla első kockájára 1 aranyat, a másodikra 2 aranyat, a harmadikra 4 aranyat s így tovább, a kettő hatványaival lépdelve az utolsó kockára már kettő a hatvannegyediken darab aranyat tehessen. De nem volt… Magyarán, már a „hozzon mindenki két embert” szisztéma sem fenntartható.


Felismerni nehezebb

A bajok ott kezdődnek, hogy a kódolt bukást ugyan könnyű belátni, magát a piramisjátékot viszont néha nehéz felismerni. Nem könnyű ugyanis rendet vágni az úgynevezett hierarchikus pénzügyi hálózatok rendszerében, amelyeknél elméletileg három szisztémát különböztetünk meg – közülük kettőt üldöznek is a hatóságok.

  • Pilótajátéknak azt nevezzük, ahol nincs termék, de van belépési díj, s a régi tagok az új tagok beszervezéséből részesednek. Ez bűncselekmény.
  • A piramisjátékoknak szintén fontos kelléke a belépési díj, de jellemzően van valamilyen termék is. Csakhogy ez általában haszontalan vagy áltermék, s a haszon kizárólag az újonnan csatlakozók belépési díjából származik. Aki ilyet szervez, az is bűncselekményt követ el.
  • Érdekes módon az ezekhez szinte megszólalásig hasonlító MLM (Multi Level Marketing), vagyis a hálózati értékesítés jól működő, legális üzletág. Talán azért, mert az MLM valós termékek forgalmazására épül, a csatlakozási díj általában jelképes, és a jutalék sem az új belépők számával, hanem a termék forgalmával arányos. Az itt most mellékes kérdés, hogy egy háziasszony-hálózatban értékesített női kozmetikum vajon mennyire hasznos. Az ilyen szélsőségesen szubjektív piacokon jól megélnek, tehát fenntarthatóak az MLM hálózatok. Mindig van újabb vonzó termék, s a női kíváncsiság végtelensége biztosítja az építkezés zavartalanságát.



A Quaestor-piramis

Vegyük az utóbbi hetek talán legnagyobb piramisát, Tarsoly Csaba játékát. Utólag az összes tiltott kelléket könnyű beazonosítani: volt belépési díj (az ügyfelek befektetése), volt áltermék (fiktív kötvény) és értéktelen, haszontalan termék is (ingatlanbefektetések). De az egészben talán a legérdekesebb, hogy a brókercég legális üzleti modellje is bukásra volt ítélve. A nyilvános adatokból kitűnik, hogy miközben a kötelezettségek megközelítették a 100 milliárdot, az éves nyereség alig 60-70 millió forintot tett ki. Egyszerűen nem volt tetten érhető az értékteremtés, miközben hatalmas hitelállományt halmoztak fel. Nem is csoda, hogy az elmaradó bevételeket új ügyfelek toborzásával próbálták pótolni. A régi befektetők hozamát csak az újak tőkéjéből fedezhették ideig-óráig. Pontosabban évekig, évtizedekig!

Feltételezhető, hogy a Quaestor a politikai indíttatású hitelek és az állami pénzek parkoltatása révén húzhatta ki ilyen sokáig. Hogy azután a svájci frank árfolyamgátjának januári átszakadásakor elszenvedett veszteség vagy a Buda-Cash Brókerház dominójának eldőlése, esetleg az állami intézmények milliárdos pénzkivétele volt az utolsó csepp a pohárban? Valójában mindegy. A Quaestor-piramis sorsa beteljesedett, az történt vele (no és persze a Hungária és a Kun-Mediátor piramisaival is), mint minden értéket nem teremtő pénzügyi építménnyel szokott: bedőlt, mert bedőlésre ítéltetett.


Nem tanulunk!

A bukás, a bukások sorozata persze nem lenne ekkora, ha nincs kellő számú bepalizható ember, aki talán tudja, hogy lehetetlen, mégis mindig megpróbálja. Aki reménykedik, hogy hóna alatt a nyereménnyel még éppen átcsúszik, mielőtt lecsapódna a sorompó, de végül menetrendszerűen átrobog rajta a vonat. Győrtől Cegléden át Karcagig sokan voltak hiszékenyek, és a korábbi példák alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy mindig is lesznek.

Az még hagyján, hogy a piramisjátékok honi királynője, a rendszerváltás előtt adminisztrátorként dolgozó, majd munkanélkülivé vált Tribuszerné, a kilencvenes években majd 4 milliárdot csalt ki az emberektől, esetenként 50 százalékos hasznot ígérve. Ugyan miből fizette volna a régi ügyfelek hozamát? Jobb ötlete nem lévén, az újak betétjeiből teljesített.

Miután a piramis beomlott, Tribuszerné pedig lebukott, majd letöltötte büntetését, az lett volna a természetes, hogy szépen helyet foglal a pénzügyi csalások panoptikumában. Esetleg néha interjút ad a bulvárlapoknak mint afféle híresség. Ehelyett szabadulása után újra aktivizálta magát. És bármily hihetetlen, ismét akadtak ügyfelei: újra milliókat bíztak rá, hogy a pénzt fialtassa. Még szerencse, hogy az a lánc már hamarabb elszakadt.