Melegszik az idő vasárnapra

-


Vasárnap a szombatinál kissé melegebb, naposabb időre lehet számítani Magyarországon. A Köpönyeg.hu szerint a maximum-hőmérséklet 10 és 15 fok között várható. Változóan felhős lesz az ég, a megnövekvő gomolyfelhőkből elszórtan (főleg északon és a középső tájakon) fordul elő zápor. Megélénkül a délkeleti szél.


Az Ilmeteo.it szerint Budapesten javarészt napos időre lehet számítani kevés felhővel, elszórt csapadékkal, és délutánra 11 fokig emelkedik majd a hőmérséklet.

A hét elején további 2-3 fokkal magasabb lehet a napi csúcshőmérséklet, napos, de erősen szeles idő várható.