Meleg vagyok, nem a Sátán szolgája

Forrás: Keresztények a melegekért

-

Az idei Budapest Pride-on először vett részt szervezetten a Keresztények a melegekért csoport, jelezve, hogy a vallásos életet és a homoszexualitást igenis össze lehet egyeztetni. A hívő embereknek azonban egyáltalán nem magától értetődő vagy könnyű elfogadniuk a saját melegségüket. Milyen döntéseket kell meghozniuk azoknak a vallásos fiataloknak, akik rájönnek, hogy a saját nemükhöz vonzódnak? Hogyan próbálnak szabadulni a késztetéseiktől, és hogyan fogadják el önmagukat? „Le lehet-e szokni” a melegségről?


Nem létezik, hogy az Isten engem ne szeressen.

Dani végül erre a következtetésre jutott, miután tíz évig próbált megszabadulni a férfiak iránt érzett vonzalmától. Szerinte minden vallásos meleg számára az az első, hogy megpróbálja elnyomni magában a homoszexualitást, és ő is csak azután fogadta el magát teljesen olyannak, amilyen, miután úgy érezte, Isten megáldja a párkapcsolatát, amelyben él – egy másik férfival. De Dani Washingtonba költözött, ahol nem okoz nehézségeket, hogy egyszerre élje meg a hitét és a melegségét. „A párommal egy olyan gyülekezetet választottunk, ami elé külön ki van írva, hogy bárkit, így melegeket is szívesen látnak.”

Amerikában, különösen azon a részén, ahol Dani él, ez a két dolog nem tűnik összeegyeztethetetlennek. „Itt az egyik helyi templom elől indult a Pride. Ott osztottak vizet a felvonulóknak, és oda lehetett bemenni vécére.” Magyarországon a nagy egyházak és a homoszexualitás viszonya korántsem ilyen problémamentes.


A washingtoni Fehér Ház a szivárványos zászló színeiben


„A katolikusok szerint ez nem természetes állapot, de elfogadják, hogy az ember nem maga választja. A szexuális kapcsolat viszont tilos.” Az egyházak homoszexualitásról vallott nézeteiről Gazsi beszél, a Mozaik Keresztény Közösség egyik vezetője. Szerinte az egyházak két szinten működnek. Ő a katolikus gyakorlatot ismeri, ahol nyilvános alkalmakkal, így a miséken a papok az egyház hivatalos álláspontját hirdetik, vagyis elítélhetik a házasságon kívüli, különösen az azonos neműekkel létesített szexuális kapcsolatot. Ebben a személytelen helyzetben könnyű a dolguk, mert a tanítás közösségre és egyénre gyakorolt hatásával nem kell szembesülniük.

Szűkebb közösségekben, imakörökben viszont előfordul, hogy az egyik hívő megosztja a lelkésszel, ha meleg késztetései ébrednek. „Ekkor a pap előtt két út áll: ha van szíve, nyitott és toleráns – bár a katolikusok ezt a szót nem szeretik –, akkor megbeszéli ezt az illetővel, és elfogadja a dolgot. Ha nem, akkor megkéri őt, hogy ne látogassa tovább a közösséget.”

A melegeket és heterókat is szívesen látó Mozaik minden, beszélgetésünkön jelenlévő tagja szerint ez utóbbi a gyakoribb eset, sőt, szinte csakis ez fordul elő. Laci felidézi, milyen volt, amikor óvatosan szóba hozta ezt a kérdést egy ismerős lelkész házaspár előtt: „A nő szó nélkül kifordult a szobából. A férfi pedig azt mondta, neki személy szerint


nincs baja a buzikkal, de a gyülekezetre ez túl nagy terhet róna.

A Keresztények a melegekért csoport a Pride-on


„Isten nem gyárt selejtet”

Akik felkeresik a Mozaikot, és megtalálják itt a helyüket, azok számára már valószínűleg nem jelent gondot, hogy összeegyeztessék a melegségüket a vallással. De ők kevesen vannak, és nekik is meg kellett küzdeniük azzal, hogy ilyennek születtek. Gazsi például a hetvenes évek végén ébredt rá kamaszként, hogy a fiúk érdeklik. Akkor még sehol sem lehetett hallani a homoszexualitásról, a családja, barátai nem is beszéltek ilyesmiről. Vallásos neveltetéséből adódóan az első gondolata az volt, hogy pusztán az érzései miatt tilosban jár, és mindent meg akart tenni, hogy maga mögött hagyhassa a bűnös gondolatokat. Egyszer egy olyan atyánál gyónt, aki teljes megrökönyödésére megértően viszonyult hozzá.


Azt gondoltam, ő a Sátán embere

– idézi fel Gazsi, milyen érzés volt olyan pappal találkoznia, aki elfogadta volna őt. „Tíz éven át meg akartam szabadulni a melegségemtől. A keresztény hagyományok teljes tárházával próbálkoztam, az önostorozással bezárólag. Akkor hagytam abba, mikor éreztem, hogy ez így nem mehet tovább, ennek öngyilkosság lesz a vége.”


Keresztények a melegekért


Kincses Marcellnak sem volt egyszerű megbékélnie önmagával. Pláne, hogy jó ideig úgy érezte, a senkiföldjén jár. „Keresztény családban és kisegyházi evangéliumi karizmatikus gyülekezetben felnőve indirekt módon azt az üzenetet közvetítették felém, hogy olyan, hogy homoszexualitás, nincs. Senki nem születik ilyennek,


Isten nem gyárt selejtet.

Vannak normális heteró emberek, akik valamiért úgy döntenek, hogy nem állnak ellen ennek a bűnnek, ezekből lesznek a homoszexuálisok.”

Ilyen háttérrel Marcell számára az volt a természetes, hogy meg kell szabadulnia a meleg késztetéseitől. 11 évesen volt először szerelmes egy azonos nemű osztálytársába, a legjobb barátjába, mégis 27 éves koráig igyekezett elnyomni, kiűzni, meggyógyítani azt a betegséget, aminek az állapotát vélte. Többféle lehetőséget kipróbált, részt vett szabadítószolgálatokon, vagyis démonűzésen, és kipróbálta a reparatív, vagyis helyreállító terápiát is. Eközben nem akart eltávolodni Istentől, emiatt lett ifjúsági pásztor a saját gyülekezetében.

Végül azonban belátta, hogy nem fogja tudni legyőzni a vágyait, és úgy érezte, le kell mondania a vallási tisztségéről, noha akkor még semmilyen szexuális tapasztalata nem volt férfiakkal. De Marcell arra jutott, hogy a homoszexualitás „identitás kérdése, ezt az ember a csontjaiban érzi, pont úgy, mint ahogy egy heteró is tudja, hogy heteró, nem kell neki magyarázni.” Ezért írta meg a Coming Out Könyvet, ahol a saját útját mutatja be, és idén egy dokumentumfilm is készült a történetéről.



Akarnod kell a változást

A reparatív vagy helyreállító terápia, amellyel Marcell is megpróbálkozott, a homoszexuális késztetések leküzdését célozza. Nem arról van szó, hogy „leszoktatna” vagy „kigyógyítana” bárkit is a melegségből, mert azok, akik belevágnak egy ilyen kezelésbe, nem tartják magukat melegnek. Ám annak ellenére, hogy a jelentkezők maguk akarnak megszabadulni az azonos neműek iránt érzett vágyaiktól, ezeket a kezeléseket folyamatosan rengeteg kritika éri.

A neves amerikai pszichológus, Joseph J. Nicolosi az „énidegen homoszexualitás” fogalmát használja arra az állapotra, amikor valaki képtelen elfogadni a saját melegségét. Magyarul is megjelent könyvében, a Szégyen és kötődésvesztésben amellett érvel, hogy valamilyen gyerekkori trauma, például az apával való kapcsolatban bekövetkezett törés okozhatja ezeknek az embereknek a lelki problémáit. Nicolosi könyve a bibliája azoknak, akik hozzá hasonlóan hisznek a reparatív terápiában.

Ugyanakkor a vallásos neveltetés és a vallási dogmák kényszerítő ereje sokak szerint elválaszthatatlan attól, hogy a kliens belekezdjen, a terapeuta pedig elvállaljon egy ilyen kezelést. Szélsőséges esetben a melegségével birkózó kamaszt a szülei járatják terápiára, alkalmanként tragikus következményekkel. Legutóbb Leelah Alcorn halála kapcsán vált aktuálissá a téma a sajtóban: a tizenhét éves, transznemű amerikai lány decemberben lett öngyilkos, miután bigottan vallásos szülei éveken át próbálták különböző foglalkozások keretében „meggyógyíttatni” őt. Az össznépi felháborodás hatására Barack Obama is bejelentette, hogy ellenzi a leszoktatás gyakorlatát, és támogatná, hogy szövetségi szinten is tiltsák be a kiskorúaknak szervezett terápiákat.


homoszexualitás, kereszténység


Borgos Anna pszichológus szerint azok a szakemberek, akik ilyen jellegű kezeléseket végeznek, nem tudnak elszakadni ideológiai nézeteiktől. Maga Nicolosi is a vallásos és konzervatív értékrend talaján áll, amely számára veszélyt jelent a normatív szexuális orientációk és nemi identitások megbolygatása. „A kezelés-gyógyítás paradigma ma már nem szalonképes a pszichoterápiás szakmában. Ami problémát jelent, az inkább a heteronormatív szemlélet, amely a heteroszexualitást tartja természetesnek, és nem tudatosan, hanem inkább információhiányból, berögződött normákból adódóan kevésbé érzékeny a szexuális orientációk és nemi identitások különbözőségére, ezekre az élethelyzetekre” – elemzi Borgos.

Szerinte azok a pszichológusok, akik vállalják, hogy „segítenek” a meleg vágyaikkal küzdő embereknek megszabadulni a késztetéseiktől, egyéni alkalmazkodási problémaként kezelik a kérdést. Nem veszik figyelembe, hogy a páciens esetleg az elutasító környezete miatt akarja maga mögött hagyni a saját neme iránti vonzalmait.

Ennek ellenére úgy látja, mind a szakemberek, mind a segítséghez folyamodók körében egyre nagyobb a nyitottság, és több lehetőség van tájékozódni. Két éve a Magyar Pszichológiai Társaságnak is megalakult az LMBTQ szekciója, amelynek célja a szakma és a közvélemény ismereteinek bővítése az LMBTQ emberek helyzetével és pszichológiai támogatásával kapcsolatban. Ez a támogatás az ún. affirmatív terápiás szemlélettel lehet sikeres, amely a páciens önelfogadását, identitása minél szabadabb megélését segíti. Ennek megismertetését és az érintettek segítését szolgálja az Affirmatív Pszichológiai Műhely is.



„Isten talán egyszer teljesen meggyógyít”

Megkerestünk több olyan pszichológust is, akikről más szakmabeliektől, vagy melegektől, papoktól azt hallottuk, hogy vállalnak a reparatív terápiához hasonló kezeléseket, de nem válaszoltak a megkeresésünkre. Mina viszont szívesen beszélt magáról: ő maga nem járt ilyen terápiára, de ex-gay-nek, vagyis a meleg késztetéseit sikerrel maga mögött hagyó nőnek tartja magát. „Meleg vágyakkal küszködtem kiskorom óta, volt egy rövid időszak, amikor ki is éltem ezeket. Ám egy intenzív istenkereső időszak után megtértem, átadtam az életem Istennek, és elfogadtam Jézust megváltómnak.”

Mina szerint Isten senkit sem alkot melegnek, szerinte a homoszexualitás olyan pszichológiai változás, amelyet többnyire gyerekkori traumák okoztak. Nicolosira hivatkozva állítja, hogy ha a helyreállító terápiát a belső hit és a remény motiválja, akkor igenis lehet eredménye, és azt is állítja, hogy az ismerőseinek – akik nem Magyarországon, hanem külföldön jártak kezelésre – valóban segítettek a szakemberek.

Mindazonáltal Mina elismeri, hogy megmaradtak a meleg késztetései, de érzi, hogy Isten folyamatosan gyógyítja őt. Reméli, egyszer egészséges feleség lehet majd. „Az életem Isten kezében van,


lehet, hogy egyszer teljesen meggyógyít, és megengedi, hogy anya legyek.

De joga van hozzá, hogy ne gyógyítson meg.”


Ákos nem szakember, de lelki gondozóként rendszeresen vezet reparatív terápiákat. Minához hasonlóan gondolkodik a kérdésről: a homoszexualitást gyerekkori traumákra visszavezethető identitásválság következményének tartja. Az általa vezetett foglalkozásokon megkísérlik megtalálni és „visszaállítani” a kliens férfiasságát – Ákos a leszbikus nőkről egyáltalán nem beszélt, de állítja, hogy a terápia akkor működhet, ha a terapeuta és a páciens azonos neműek. „Egy heteroszexuális férfinak kulcsszerepe lehet a terápiában. Nekem is egy férfi segített és segít szeretetet adva legyőzni ezt a vágyamat. Ez a férfi nem más, mint az Istenember,


Jézus Krisztus. Ő a tökéletes férfimodell, akitől tanulhatok.

homoszexualitás, kereszténység


Elszégyellte magát a meleg hívőknek prédikáló lelkész

Mina története is mutatja: a hívők körében egyáltalán nem magától értetődő, hogy előbb-utóbb elfogadják a melegségüket. Ennek a nagy egyházak maradi hozzáállása is az oka, miközben az egyes közösségek és lelkészek számára ma már itthon sem feltétlenül jelent problémát, hogy a gyülekezet egyik tagja a saját neméhez vonzódik. „Egy túrán vagy húszan melegek benéztünk egy műemlék templomba” – meséli Gazsi. „Az atya éppen a melegeket ócsárolta, amiért Budapest utcáin parádéznak. A végén utánamentem a sekrestyébe, és elárultam neki, hogy egy homoszexuálisokból álló túracsoportnak prédikált. Láttam rajta, hogy elszégyellte magát. Legközelebb már óvatosabban fog beszélni.”

Laci szerint is egyre több olyan vallási közösség van, ahol mind a lelki vezető, mind a tagok elfogadnák, ha az egyik tagról kiderülne, hogy meleg. Mint mondja, a templomban, ahová jár, már keresztelték meleg férfipár béranyától született gyerekét. Az ellenállás a katolikusok részéről a legnagyobb, és Laci szerint is még gyakoribb az a nézet a papok részéről, hogy


kommunista és homoszexuális katolikus nincs.

De szerinte az egyházi személyek közül sokan készek lennének beszélni erről a témáról, ha a dogmák nem tiltanák nekik. Egyelőre azonban a Mozaik tagjai úgy látják, nincs tere a párbeszédnek. Pedig ha minden vallási közösség integrálná a melegeket, az ő szervezetük akár meg is szűnhetne. Ez jelentené számukra az igazi sikert.